Napunk

Fradi–Slovan: revans a régi sérelmekért?

Akcióban a Fradi-ultrák. Fotó - FB/Green Monsters
Akcióban a Fradi-ultrák. Fotó – FB/Green Monsters

Harminc év után találkozik ismét a Ferencváros és a Slovan Bratislava, újra a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A két csapat legutóbbi párharca botrányos körülmények közt zajlott. A Fradi-szurkolók arra készülnek, hogy visszavágjanak a harminc éve Pozsonyban történtekért. A csata nem csak a pályán zajlik, újabb sérelmekkel „gazdagodnak” a csapatok szurkolói.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

„Nem voltam ott harminc éve, és a játékosok sem. Ami akkor történt, az történelem, nekünk viszont a jelennel kell foglalkoznunk. Láttunk egy kétperces videót róla, amely nem a futball reklámja volt” – mondta a ferencvárosiak orosz trénere kedden, a Ferencváros és a Slovan Bratislava BL-selejtezős párharcának első felvonása előtti sajtótájékoztatóján a két együttes 1992-es botrányos pozsonyi mérkőzéséről.

Sztanyiszlav Csercseszov emellett üzent a két csapat szurkolóinak is. „Azt kérem a magyar és a szlovák drukkerektől is, hogy ne a múltba tekintsenek vissza, hanem a jelenre koncentráljanak, hogy minden normális mederben folyjon le”. Hasonlóan nyilatkozott Vladimír Weiss, a Slovan edzője is, mondván: „ne menjünk vissza a történelemben”.

A képen látható párt a felvételek tanúsága szerint többször is megütötték a kommandósok. FOTÓ – TASR

Úgy tűnik, nem mindenki hallotta meg Csercseszov mester kérését, kedden este már arról lehetett olvasni, hogy Budapesten valaki kővel dobta meg az edzésről távozó Slovan-játékosokat szállító busz ablakát a Népligetnél. Az esetnek nem volt sérültje, csak az ablak külső rétege roncsolódott, az elkövetőt szerda hajnalban már el is fogta a rendőrség. A harmincéves Cs. Gábor gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét, és azt mondta, hogy megbánta a bűncselekmény elkövetését.

Első pillanattól feszült a helyzet

A fentiekből is látható, hogy nem a megszokott, az adott csapatok szurkolóin kívül nem sok embert megmozgató nyári selejtezőkről van szó.

Miután kiderült, hogy a Fradi és a Slovan útjai újra keresztezik egymást, szinte azonnal elkezdett izzani a levegő. A Pravda „Futballzsoldosok orosz vezetés alatt – ez a Ferencváros” címmel közölt egy összeállítást a Fradi keretéről, kiemelve, hogy csak egy magyar játékos játszik rendszeresen a kezdőcsapatban. Már ez is sok fradista rosszallását váltotta ki.

Egy napon belül jött a hír, hogy a Slovan a pozsonyi, július 27-ére tervezett visszavágó jegyeit zárt rendszerben értékesíti, vagyis gyakorlatilag csak bérletes szurkolók válthatnak jegyet a pozsonyi összecsapásra.

„Nem szeretnénk, ha megismétlődne az 1992-es forgatókönyv, amikor a Téglamezőn a hazai szektorban a fradisták a Slovan-szurkolókkal keveredtek” – indokolta a lépést a pozsonyi klubvezetés, hangsúlyozva: azt szeretnék, hogy a hazai szektorokban csak hazai szurkolók legyenek. A Slovan eljárását a magyar nyelvű sajtó úgy interpretálta, hogy ezzel kiszorítanák a Slovan-stadionból a Fradi szlovákiai drukkereit.

Az viszont már most látszik, hogy a pozsonyi meccs iránt egyelőre kisebb az érdeklődés: a Slovan közösségi oldalán arról írnak, hogy a hazai szektorokba még mindig kapható több ezer jegy.

A Fradinál ugyanakkor Kubatov Gábor klubelnök – egyben Fidesz-alelnök – már vasárnap bejelentette, hogy Budapesten teltházas mérkőzésen találkozik a két együttes. Lehengerlő zöld-fehér túlerő várható a Groupama Arénában, mivel a Slovan ultrái közül állítólag csak 480-an terveznek ellátogatni a meccsre.

Harmincéves felvételekkel tüzelik az FTC játékosait?

Szlovák szurkolói körökben a közösségi médiában lábra kapott az a pletyka, hogy a ferencvárosi klubvezetés már az 1992-es botrányos meccs felvételeivel hergeli a játékosait az összecsapás előtt.

Mindez abból indult ki, hogy a Nemzeti Sportnak interjút adott Adama Traoré, a Fradi mali születésű játékosa. Elmondása szerint neki a klub vezetői videón mutatták meg, mi történt harminc éve a Slovan stadionjának lelátóin.

„A Fradinál beszéltek róla, sőt, készítettek nekünk egy rövid videót, hogy ne csak halljuk, hanem lássuk is, mi történt anno Pozsonyban. Egymás közt is téma volt a Slovan elleni mérkőzés jelentősége, s abban egyetértettünk, a párharc egyik mérkőzése sem lesz könnyű” – nyilatkozta a sportlapnak a labdarúgó. Valószínűleg ugyanarról a felvételről lehet szó, mint amiről a cikk elején Csercseszov edző is beszélt, és aki többször is hangsúlyozta, hogy nem a múlt eseményeivel szeretne foglalkozni.

Az Üllői úton mindenki nagyon jól emlékszik a múltra

„A Slovan meccs abszolút meghatározó a Fradi identitásában. Részben azért, mert olyan nem nagyon fordult elő, hogy ilyen támadás érje nem csak az ultrákat, (bár akkor még nem hívták magukat annak), hanem a családosokat is” – véli Huber Szebasztián, az ulloi129.hu nevű független fradista híroldal szerkesztője. Elmondása szerint a sérelem „ma is erősen jelen van még azokban is, akik nem élték át, részben mert mesélték nekik, részben mert látták a képsorokat, részben mert a felvidékiekkel különösen szoros a fradisták kapcsolata”.

Brutálisan avatkoztak be a rendőrök. FOTÓ – TASR

Hasonlóan vélekedik egy általunk megkérdezett átlagos, szurkolói csoporthoz nem tartozó Fradi-szurkoló is. A civilben tanár drukker szerint ugyanakkor „az sem mellékes, hogy a felvételek újranézése, újrabeszélése tökéletesen alkalmas arra, hogy a lelkek mélyén szunnyadó gyűlölet, sovinizmus, a százéves Trianon-trauma ismét a felszínre kerüljön”.

A fradisták kiemelten kezelik az összecsapást

Huber kiemeli, hogy a mostani meccset a történelmi előzmények fényében a Green Monsters nevű, legnagyobb szurkolói csoport is kiemelten kezeli. „Kifejezetten felhívták a figyelmet, hogy ne üljön fel senki a provokációnak, az ő részükről nem számítok atrocitásra.”

„Ugyanakkor vannak kisebb csoportok, esetleg olyanok, akik ott voltak akkor Pozsonyban, de már nem annyira aktívak, akik részéről lehetnek kisebb akciók, de komoly balhéra Budapesten nem számítok” – teszi hozzá.

A Green Monsters, mely következetesen kisbetűvel írja szlovák ellenfele nevét, a Slovan elleni idegenbeli meccsre egyenpólót is gyárt, a fekete dresszkód lesz érvényes.

Green Monsters egyenpóló. Fotó – FB/Green Monsters

Mind ő, mind az általunk megkérdezett szurkolók úgy vélik, hogy a Ferencváros és a szurkolói

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Ferencváros

Labdarúgás

Slovan

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak