Magyar politikai patthelyzet lett, megyeelnökjelölt nem Dunaszerdahelyen

Mózes Szabolcs jelöltségét nem hagyták jóvá a Szövetség dunaszerdahelyi járási küldöttei, Berényi József jelöltségét pedig nem is terjesztették eléjük.
- Dunaszerdahely és környéke a Napunk fókuszában. A szlovákiai magyarok történeteiről és problémáiról írunk, egyenesen a régiókból. Ezeket a dél-szlovákiai sztorikat csak nálunk találod meg.
Továbbra is Berényi József a Szövetség egyetlen aktuális megyeelnökjelöltje Nagyszombat megyében, miután a Dunaszerdahelyi járás nem választott meg saját jelöltet. Pedig a küldöttek elé került egy név – Mózes Szabolcs alelnöké, aki viszont nem szerezte meg a küldöttek többségének támogatását.
Azt már korábban is lehetett tudni, hogy az egyébként MKP-s bástyának számító Dunaszerdahelyen gondok vannak a jelöltállítással. Ezért is történhetett, hogy miközben a jelöltállítási folyamat az ország nagy részén már lezajlott, itt hosszú tárgyalások után csak július 18-án találkoztak a párt küldöttei.
A vita lényege az volt, hogyan osszák szét egymás között a platformok a jelölti pozíciókat a megyei választásokon. Egy korábbi javaslat szerint öt helyet kapott volna az MKP, kettőt az Összefogás és egyet a Híd, de ez azt az MKP később elutasította, és azt javasolta, 6:1:1 arányban osszák szét a helyeket.
Így is lett, a nyolc jelöltről sikerült megegyezni, és a Szövetség járási elnökéről is, aki az MKP-s Fenes Iván lett. A megyeelnök jelölésénél viszont elakadt a folyamat.
A Szövetség megyei képviselőjelöltjei a Dunaszerdahelyi járásban
Menyhárt József (MKP), Orosz Csaba (MKP), Fenes Iván (MKP), Hájos Zoltán (MKP), Bacsó László (MKP), Polák László (MKP), Balódi László (Híd), Nagy József (Összefogás)
Berényiről nem szavaztak
A járási konferenciára összesen hetvennyolc küldött érkezett, ebből 39 volt az MKP-s, 26 a hidas és 13 az összefogásos. A 18 tagú elnökség feladata volt, hogy a küldöttek elé terjessze a jelöltek névsorát. Ebben az elnökségben 9 képviselője van az MKP-nak, 6 a Hídnak és 3 az Összefogásnak.
Mózes Szabolcs szerint az előzetes megállapodás az volt, hogy az elnökség két nevet terjeszt a küldöttek elé: az övét, valamint Berényi Józsefét. Ez azonban csak félig valósult meg, Berényi ugyanis menet közben „kiesett”, így csak Mózes neve került a küldöttek elé.
Az elnökségből egyébként hiányzott az MKP egyik képviselője, így ők kilenc helyett csak nyolcan voltak – ez is hozzájárult ahhoz, hogy az eredetileg tervezett kettő helyett csak egy jelölt maradt.
Mózes viszont nem szerezte meg a 78 tagú testület szavazatainak a többségét. Balódi László, a járási Híd-platform elnöke a Napunknak azt mondta, 38-an szavaztak Mózesre és 40-en ellene. „Patthelyzetre került sor” – mondta Balódi.
„Elegánsabb megoldás lett volna, ha két jelöltről szavazott volna a konferencia” – mondta a Napunknak Mózes Szabolcs.
Így aztán a legnagyobb arányban magyarlakta járásban a Szövetség nem jelölt senkit a megyeelnöki pozícióra.

Berényi jelölése a célegyenesben
A döntés (illetve annak hiánya) Berényi Józsefnek kedvez, akit a Galántai járás küldöttei már támogattak, így jelenleg ő a Szövetség egyetlen megyeelnökjelöltje Nagyszombat megyében.
Ez még nem jelenti azt, hogy ebben a pozícióban indulhat is a választásokon – a végső döntést a megyei tanács hozza meg. A Napunk információ szerint Berényi nem élvezi a megyei tanács osztatlan bizalmát, így előfordulhat, hogy nem erősítik őt meg a jelölti pozícióban.