Feledy Botond: Óriási árat fogunk fizetni azért, hogy ne fázzunk télen

Az oroszok nem állnak meg maguktól akkor sem, ha elfoglalják egész Donbaszt, véli Feledy Botond külpolitikai szakértő, aki szerint Putyinék fő célja az, hogy a mostani darálót minél tovább tekerhessék.

Interjúnkban szóba kerül:

• várható-e ukrán ellentámadás, és ha igen, mekkora,
• tényleg Kína-e a nagy nyertese a háborúnak, ahogy Orbán Viktor állítja,
• ki fog fázni télen az orosz gázszállítmányok leállása miatt, és ki nem,
• milyen nagy világpolitikai játszmákat pörgetett fel az ukrajnai háború.

Sok szó esik az utóbbi napokban arról, hogy ukrán ellentámadás készülhet az oroszok ellen. Ön számít ilyesmire, és ha igen, a front melyik részén?

Az előkészületekből – vagyis hogy egyes, az oroszok által megszállt területeken is felszólította az ukrán vezetés az ukrán lakosságot a távozásra – nagyon úgy tűnt, hogy érdemi ellenoffenzívára készülnek Herszon térségében. Ez logikus lenne annyiban, hogy itt még egy kisebb offenzívával is el tudnak érni sikereket. Itt ugyanis korlátozott az orosz jelenlét és vékony a front, szimbolikus sikert egész biztosan el tudnának érni, de akár érdemit is. Ez a morálnak is jót tesz, a katonai-stratégiai cél pedig az, hogy a donyecki fronton összpontosuló orosz erőket jobban megosszák a többi frontszakasz között.

Az elmúlt napokban-hetekben megszaporodtak az orosz lőszerraktárak elleni ukrán támadások. Mekkora veszteségeket okozhattak ezek az oroszoknak?

Ez két kérdést vet fel abból a szempontból, hogy az ukrán távolsági tüzérségi eszközök, illetve rakéták bevetése milyen hatással lesz az orosz utánpótlásra. A rövid távú kérdés, hogy effektíve mekkora veszteségeket szenvednek el oroszok az első hetekben, amíg az utánpótlási infrastruktúrájuk alkalmazkodik. Nem hiszem, hogy ez önmagában döntő kérdés lesz, és nem is ez volt a cél. Sokkal inkább az, hogy az ukránok az utánpótlási útvonalak meghosszabbításával érjék el, hogy az oroszoknak nehezebb legyen nemcsak a lőszert, hanem az élelmiszert, a kötszert és minden mást is eljuttatni a frontra – hiszen ebben az oroszok egyébként meglepően gyengék.

A raktáraik azért is voltak közel a fronthoz, mert a mai napig nem sztenderd csomagolásban szállítják az eszközöket. Nem targoncával veszik le ezeket a vasúti vagonról, hanem emberi erővel, lepakolják, felteszik egy teherautóra, és arról újra leveszik a frontegységnél. Ezek a teherautók sincsenek a legjobb állapotban, így előfordul, hogy csak napi egy vagy két fuvart tudnak megcsinálni. Ha pedig az ukrán partizánok lövik is ezeket a teherautókat, onnan már sokkal szűkebb keresztmetszetet teremtenek az orosz logisztika számára.

Ezzel tehát gyakorlatilag időt nyerhetnek az ukránok?

Időt nyerhetnek, illetve a távolsági támadásokkal tényleges veszteségeket okozhatnak, és csökkentik az orosz mozgás sebességét. Ezzel az ukrán tüzérség számára is újabb célpontokat teremthetnek. Nagyon sok fronton kihasználható nyereséget hoz ez az ukránok számára.

Egyes szakértők szerint most kezd látszódni a nyugati fegyverek hatása, ami akár fordulathoz is vezethet a fronton. Egyetért?

Vannak optimistább angolszász szakértők, én a reálpesszimisták közé tartozom. Már csak a fegyverrendszerek száma miatt sem jöhet ebben a percben áttörés. Ne felejtsük el, hogy egy gyorstüzelésű rakétavetőnek egy rakétája meghaladhatja az ezer kilograrmmot, és ezt pár másodperc alatt ellövik. Az, hogy naponta több tucat ilyen rakétát kilőjenek egy eszközből, az ukrán oldalon elképesztő logisztikát igényel. Ezeknek az eszközöknek meg kell érkezniük, és a használatukra ki kell képezni az ukrán katonákat. A britek már elviszik a Brit-szigetekre a kiképzendő embereket, de az ukránok kaptak francia Caesart (önjáró löveg – a szerk. megj.), német és olasz eszközöket is. Kérdéses, hogy az ezek használatára kiképzett emberek mennyire kompatibilisek a többiekkel, illetve hogyan oldható meg az utánpótlás – leginkább lőszerben – egy olyan fronton, ahol már krónikus üzemanyaghiány van.

Arról is sok szó esik, mennyi fegyverük van még vajon a nyugati hatalmaknak, amelyeket az ukránok rendelkezésére tudnak bocsátani. Meddig tarthat még ki a fegyveradományozási hullám?

Amikor már Hollandia is azt mondja, azért nem tud valamit odaadni, mert abból már otthon sincs elég, ez tényleg jelent valamit. A hadiipar még nem ébredt fel a Csipkerózsika-álmából, vagyis nem állt át arra az időszakra, amikor látjuk, hogy az orosz fenyegetés reális, és egy konvencionális típusú fenyegetésről van szó. Az egy dolog, hogy a hadseregek legyártottak maguknak néhány modern eszközt, amelyekkel dolgoztak és kiképzéseket végeztek, ám egy másik dolog, hogy mekkorák a készletek. Nem lesz könnyű utángyártani ezeket az eszközöket. A régebbi rendszerek, amiket átadtak, gyakran már nincsenek sorozatgyártásban a nyugati gyárakban, az újabb eszközöket pedig sokszor azért nem merik odaadni, nehogy elzsákmányolják őket az oroszok. A kritikusoknak igazuk van abban, hogy ez nem lehet egy végtelenségig tartó folyamat. Határozottan fel kell pörgetni a hadianyaggyárakat egy gáz- és energiahiányos időszakban, az ellátási láncok krízise közepette.

Az orosz propaganda közben arról próbálja meggyőzni a közvéleményt, hogy a nyugatról érkező fegyverekkel az ukránok civil célpontokat támadnak, illetve hogy azok a feketepiacon kötnek ki. Van-e ezek között az érvek között bármi, ami megalapozott, és mit érhetnek el velük az oroszok?

Az orosz propaganda célja a nyugati tábor megosztása, illetve azoknak a törésvonalaknak az elmélyítése, amelyek például a fegyverszállítások esetében már léteznek. A másik oldalon pedig van egy reális aggodalom, amit mindig megtalál a dezinformációs szcéna. Az egy létező kockázat, hogy mi fog történni a viszonylag korrupt ukrán közegben ezekkel a fegyverekkel. Nem véletlen, hogy Moldovában egy fegyverkontrollal is foglalkozó központ felállításáról döntöttek Brüsszelben, hogy elkezdjék elemezni, mi történik ezekkel a fegyverekkel, csempészetüket megelőzzék.

Ezt minden konfliktusból ismerjük, nem egy specifikus ukrán kérdésről van szó. Szíriában, Jugoszláviában vagy bármelyik polgárháborús közegben megvolt ez a probléma. Az egy óriási kihívás, hogyan lehet a kiosztott fegyverek illegális exportját megelőzni úgy, hogy az ukrán hadiipar nem kis részben dolgozott exportra a háború előtt. Sőt, meglepő módon 2014 és 2022 között is. Akkor sem tartottak otthon minden eszközt, hanem működött az oligarcháktól sem feltétlenül távol álló export.

Olvassa el

Hogyan alakulhat az ukrajnai háború? Az amerikai titkosszolgálat három forgatókönyvvel számol

Különböző információk keringenek arról is, mennyi katonát vethetnének be az ukránok egy esetleges ellentámadás során. Elhangzott az is, hogy egymilliót, amit később cáfoltak azzal, hogy az informatikusokkal és a raktárosokkal együtt sem lenne ennyi. Hol lehet az igazság?

Erről tényleg nincsenek pontos adatok. Az, hogy a frontvonalon egyszerre több százezer katona mozogjon, az logisztikai szinten is egy óriási kihívás. Ezeknek a katonáknak parancsokat kell adni, reagálni kell a visszajelzéseikre, tehát a hadművelet-irányítási központokat is bővíteni kellene, ami jelenleg nem prioritás. Nem azt kell számolgatnunk, hogy hány gyalogos katona van. Emellett fontosak a kiberharcosok is, akikre az ukránok komoly erőforrásokat fordítanak. Nem hiszem, hogy önmagában döntő lesz, hogy kétszázötvenezer vagy ötszázezer ember tud egyszerre megmozdulni. Sokkal fontosabb az, ki tudják-e őket érdemben képezni, és a fegyverrendszereik rendelkeznek-e utánpótlással.

Júniusban az oroszok viszonylag gyorsan haladva elfoglalták a Luhanszki területet, ám ezek után a hadműveletek lelassultak. Vajon miért?

Azokról a területekről van szó, amelyeket az ukránok már 2014 óta erődítenek. Azok a napi jelentések, amelyek arról szólnak, hol milyen zsebek keletkeznek és milyen bekerítések zajlanak, azt mutatják, hogy az ukránok viszonylag sikeresen vonultak vissza. Jól működtek a stratégiai visszavonulások, amelyek célja az volt, hogy ne essenek fogságba több százan egyszerre. Az oroszok viszont sikeresen behozták a tüzérséget, és a civil infrastruktúrával együtt szétágyúzták az ukrán védőket. Ennek az eredményeit látjuk. Ennek is megvan ugyanakkor a katonai dinamikája, mennyire lehet ezt előrehozni, és az orosz gyalogos fedezet is elfáradt – ezek nem friss, hanem újjászervezett egységek voltak.

Szlavjanszk városa lehet az oroszok fő célpontja a Donyecki területen. Hasonló folyamatra számít, mint például Szeverodonyeckben, ahol rommá lőtték a várost?

Jó eséllyel az oroszok a valamennyire működő stratégiánál maradnának. A szovjet hagyományok nyomán is ez volt jellemző az orosz seregre, hogy elképesztő tüzérségi erőt vonultatnak fel. A februári elemzések is azt mutatták, hogy ez az oroszok erőssége. Ha nincs is száz százalékos légi fölényük, de annyi bőségesen megvan, hogy ezt légierővel is meg tudják támogatni. Közben iráni dróneszközök oroszországi importjáról is szó van, de ezek inkább precíziós támadásokra lehetnek jók.

Mire lehet következtetni Putyin kommunikációjából, ha a Donyecki területet sikerül elfoglalniuk, megállnak ott?

Nem látok semmilyen indokot arra, hogy azt gondoljuk, az oroszok maguktól megállnak. Nincs ilyen orosz stratégiai érdek. Ez egy nagyon lassú daráló, nagyon keservesen lehet tekerni, de lehet, és látjuk, hogy működik.

A kimerültségük sem indokolná, hogy megálljanak?

Jelenleg tartományi szinten hívnak be 1–3 újabb hadosztályt, és készítik fel a három–négyszáz fős harccsoportokat arra, hogy augusztus végén bevethessék őket a frontvonalon. Az oroszok dolgoznak az emberi utánpótláson. Van, ahol több embert állítanak ki, mint amit Moszkva kért. Most már nem kapkodnak, letettek arról, amit az első két hétben láttunk, hogy ha sikerült volna, át lehet állítani Kijevet. Ezzel a mostani darálóval a Nyugat sakkban tartható, és a kezdeményezést meg tudják tartani. Sokkal inkább érdemes azt figyelni, egy ukrán ellenoffenzíva mennyire tudja átvenni a kezdeményezést, vagy hogy az oroszok a donyeckin túl nyitnak-e újabb aktív frontot Ukrajnán belül.

Vannak arra utaló jelek, hogy nyithatnának?

Odesszáról beszéltek már korábban is. A nagy kérdés, hogy lesz-e ott akár az ősz második felében olyan haderő-átcsoportosítás vagy a tenger irányából történő bevetés, amely valóban fenyegetheti Odesszát. Ez egy stratégiai pont, amelyet szerintem még megpróbálnak ellehetetleníteni, lerombolni vagy elfoglalni. Ez Ukrajna tengeri kereskedelmének teljes ellehetlenítését jelentené.

Olvassa el

Az ukrajnai háború nyolc tanulsága

Mennyi esélyt lát a béketárgyalások belátható időn belül való újraindítására?

A jelenleg zajló tárgyalások kizárólag arról szólnak, ki lehet-e vinni a gabonát a Fekete-tengeren keresztül. Itt azok a törökök közvetítenek, akik korábban kvázi a legsikeresebb tárgyalási kísérleteket tudták összehozni. Jelenleg tehát az egyik oldalon sincs igazán szándék a tárgyalásokra. Zelenszkijnek is nehéz politikailag eladni, ha a bucsai mészárlás után leül tárgyalni, amíg ennek nincs meg a túlnyomó társadalmi támogatottsága. Háborús közegben nyilván iszonyú nehéz reprezentatív felméréseket készíteni, de vannak ilyenek, és ezek túlnyomó többségében messze validálják az ukrán ellenállást.

Kína nyer, Amerika nem veszít, Európa szenved – így értékelte a szankciós politika következményeit Orbán Viktor múlt pénteken a Kossuth Rádióban. Miben van igaza, és miben nincs?

A kínai helyzet megítélése nem könnyű. Látunk exportadatokat, amelyek alapvetően kedvezőek az euroatlanti érdekre nézve, tehát a legtöbb szektorban visszaesett a kínai export Oroszország irányában. Ezt a legtöbb esetben a cégek maguktól hajtották végre, a kommunista párttól függetlenül, mert el akarják kerülni az amerikai piaci szankciókat. A kínai export Oroszországba egyébként kvázi jelentéktelen a kínai külkereskedelmi mérleg arányaiban. Az orosz piac Kínának nem pénzügyileg izgalmas.

Stratégiailag az lesz a legkomolyabb kihívás, amit Közép-Ázsiában látunk: a kínaiak itt tűrik fel az ingujjukat, nem pedig Szibériában vagy Mongóliában. Az eddigi, partneri szinten nem vitatott orosz befolyást elkezdik majd visszagöngyölíteni. Ahogy Oroszország nem fog tudni máshova koncentrálni, a kínai érdek Közép-Ázsiában lesz egyre inkább kitapintható. Ez nem teljesen független az ujguroktól sem, illetve a kínaiak rendkívül sikeres diplomáciai fordulatától Afganisztánban, amellyel elkezdtek partnerséget építeni. Ki fogják használni a helyzetet, ami az oroszok szempontjából nem jelent stratégiai segítséget, sőt.

Meghozhatja vagy elveheti az ukrajnai háború alakulása Kína kedvét attól, hogy fegyveresen próbálja megszerezni Tajvant?

Ha valamilyen irányban módosulnak Kína elképzelései, akkor inkább negatív irányban. Ne felejtsük el, hogy Hszi Csin-ping a katonai bizottság vezetője volt korábban. Ő tehát nagyon is tisztában van a PLA (a kínai Népi Felszabadító Hadsereg nemzetközileg használt nevének – People’s Liberation Army – rövidítése – a szerk. megj.) helyzetével és azzal, hogy negyven éve nem háborúztak. Szerintem ez inkább kitolja a tajvani konfliktus idejét amiatt, amit a kínai hadvezetést most megfigyelhetett Ukrajnában.

Majdnem fél évvel a háború kezdete óta mennyire sikerült megtartani a nyugati szövetségesek egységét?

Magukhoz képest szerintem meglepően jól. Ez a szövetséges tábor sok ügyben túl nagynak bizonyult, ami nem meglepő, huszonhét és harminc ország esetén, illetve a NATO-ban most már harminckettő lesz (a finn és a svéd csatlakozással – a szerk. megj.). A NATO ehhez képest jól áll, ami egyértelműen látszik a madridi csúcstalálkozó után. Az Európai Unió is egészen sikeresen lépett fel és meglepően gyorsan reagált például a görög krízishez vagy a migrációs válsághoz viszonyítva. Az egy másik kérdés, hogy ezek a lépések érdemben mennyire befolyásolják a válságot.

Olvassa el

Harvardi szakértő: Kétpólusú világ felé tartunk, amelyben Oroszország Kína alárendeltje lesz

Szó van arról is, hogy egy nehéz tél áll előttünk, az orosz gázszállítmányok leállítása és a gazdasági nehézségek miatt is. Fognak tudni a nyugati vezetők releváns megoldásokat találni ezekre a kihívásokra?

A nyugati vezetőknek 2014 óta kellett releváns válaszokat adni, és ezt elmulasztották. Főleg Németország partjainál szembetűnő az LNG-terminálok hiánya vagy más országoknál az, hogy nem építettek ki alternatív vezetékeket. Ez egy olyan stratégiai hiba, amelynek az árát Európa most megfizeti. A mostani válaszok ezért mind elkapkodottak és provizorikusak. Az, hogy most sietünk aláírni mindenféle LNG-szerződéseket, az természetesen releváns válasz, de kényszerválasz.

Nagy feszültség van már Brüsszelben abból, milyen szinten kellene beruházni a hagyományos fosszilis infrastruktúrába csak azért, hogy egy vagy két telet kibírjunk, és milyen szinten kellett volna inkább a megújuló energiák infrastruktúrájába beruházni. Most már csak utólag vagyunk okosak, hogy ez az arány kedvezőtlen irányba fog eltolódni. Lesz válság. Ha most mi vagyunk Vlagyimir Putyin, és az ő fejével gondolkozunk, ez egy isteni pillanat, hiszen