Napunk

Mečiarék az 1992-es Slovan–Fradin mutatták meg, ki az úr a háznál

Ilyen volt a hangulat a meccs előtt. Fotó - TASR archívum
Ilyen volt a hangulat a meccs előtt. Fotó – TASR archívum

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Három évtized után csap össze a pályán Szlovákia és Magyarország két legnépszerűbb klubcsapata, a pozsonyi Slovan és a budapesti FTC a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében. Ritkán fordul elő, hogy egy párharcról harminc évig beszélnek, ám az 1992-es Slovan-Fradin történtek nagyon mélyen belevésődtek a szlovák–magyar kapcsolatok történetébe, és nem az eredmény miatt. Ekkor történt meg ugyanis 1989 után először, hogy a háttérben feszülő, és egyre nyilvánvalóbb nacionalista indulatokról lekerült a gyeplő, és elszabadultak.

Az utóhatások máig érezhetők. Bár eltelt három évtized, és megváltoztak a magyar–szlovák kapcsolatok, na meg a futballvilág is, a mostani párharc továbbra is a legrizikósabb meccsek közé tartozik Európában. A Slovan ultrái – akik azóta is gyakran skandálják a DAC elleni meccsen, hogy „üsd a magyar fejét” –  a „mongolok” ellen készülnek, a Fradi szurkolói pedig elégtételről beszélnek – a legtöbben ezt a pályán szeretnék látni, de nem mindenki. A Slovan vezetői úgy döntöttek, alaposan megnehezítik a ferencvárosi szurkolóknak, hogy eljussanak a pozsonyi visszavágóra – mint mondják, nem akarják megkockáztatni, hogy az történjen, mint harminc évvel ezelőtt. De mi történt 30 évvel ezelőtt?

Cikkünkből megtudhatják,

  • hogyan erősödött meg a mečiari pragmatikus nacionalizmus,
  • hogyan akarta megmutatni Mečiar, ki az úr a háznál,
  • mi történt a meccs előtt, és a 60. percben,
  • hogyan reagált a sajtó és a politikusok,
  • hogy nézett ki a szurkolóverés a pályáról,
  • mi történt a visszavágón.

Forró napok

1992 nyara rendkívül forró volt a Kárpát-medencében. Részben az időjárás miatt: júliusban és augusztusban 30-40 napig tartó forróság kínozta az embereket, hegyi patakok száradtak ki a tikkasztó hőségben, az aszályt pedig megsínylette a termés is.

De a nyár és a kora ősz nem csak ezért volt forró – a politika még rátett egy lapáttal. Bár a barcelonai olimpia kicsit elterelte az emberek figyelmét (Magyarország 11 aranyéremmel, 12 ezüsttel és 7 bronzzal, Csehszlovákia 4 arannyal, 2 ezüsttel és 1 bronzéremmel zárta az ötkarikás játékokat), a társadalmi és politikai átalakulás egyre nagyobb feszültségeket okozott – társadalmi és politikai szinten is.

Az 1989-es fordulat után a csehszlovák lakosság még csak ízlelgetni kezdte a szabadságot, ám több társadalmi jelenség villámgyorsan nőtt és terjeszkedett. A csehszlovák egység abban az évben már rég megrogyott a nacionalizmus súlya alatt. A júniusi választásokat Vladimír Mečiar és a HZDS nyerte meg, július 17-én a szlovák parlament megszavazta a szuverenitásról szóló deklarációt, augusztusban pedig Václav Klaus és Mečiar lekapták a zakóikat a brünni Tugendhat villában, és elválasztották Csehszlovákiát (a platánfát, mely alatt négyszemközt beszéltek, azóta ki kellett vágni – belecsapott a villám).

A sajtó tehát tele volt a villámválás részleteivel, az osztozkodás nüanszaival, majd szeptember elsejétől az újonnan elfogadott szlovák alkotmánnyal – na meg Alexander Dubčekkel, a federáció nagy támogatójával, aki épp ezen a napon szenvedett tragikus balesetet a csehországi Humpolec mellett az autópályán. Az újságolvasók hónapokig figyelték a kórházi jelentéseket Dubček állapotáról, ám egyre nyilvánvalóbb volt, hogy nem fog felépülni – végül november 7-én hunyt el.

Az évtizedeken át elfojtott, ám búvópatakként jelenlévő nacionalizmus feltört, és csak egyre erősödött ezekben az években, 1992-ben pedig nagyon nagy méreteket öltött Szlovákiában. A helyzet legnagyobb haszonélvezője Vladimír Mečiar volt, aki 1991 előtt még távol állt a nacionalistától, ám utána rákapott az ízére – ő volt az a politikus, aki programszinten csatornázta be a nacionalista indulatokat saját pártjának kommunikációjába, létrehozva saját pragmatikus nacionalista irányzatát. Ennek lényege tulajdonképpen az volt, hogy a már jelenlévő nacionalista irányzatokat megfosztja a radikalizmustól, és elfogadhatóvá teszi a tömegek számára – a hiányzó radikalizmust pedig saját, kemény fellépésével pótolja. Így vált Mečiar a „nemzet atyjává”, és teremtette meg a 90-es évek politikai ökölhagyományát – ehhez az imidzsépítéshez máig visszanyúlnak egyes szlovák politikusok.

Mečiar és Klaus elválasztják Csehszlovákiát Brünnben. Fotó – TASR

Ám nem csak a cseh–szlovák kérdés nyerte meg Mečiarnak az 1992-es választást, előtérben volt a magyar–szlovák kérdés is, méghozzá a legfelsőbb politikai szinten. Szeptember 9-én Mečiar Budapesten jár – a dunai vízlépcső vitás ügyéről és a kisebbségekről tárgyalnak Antall Józseffel, ám a szlovák kormányfő nem tűnik túl barátságos partnernek. Októberre az akkor még csehszlovák fél eltereli a Dunát a magyar tiltakozás ellenére, sajátos módon zárva le a régóta húzódó vitát.

A kisebbségek ügyében sem volt előrelépés – Mečiar agresszíven lépett fel a szlovákiai magyarokkal szemben, elment a falig. S ahogy Jeszenszky Géza akkori magyar külügyminiszter visszaemlékezéséből kiderül, minden ezzel kapcsolatos panaszt revíziós törekvésként értelmezett, és így is kommunikálta, tovább élesítve ezzel a már így is elég feszült nemzetiségi helyzetet.

Bugár Béla, az MKP és a Híd későbbi elnöke akkoriban a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalmat (MKDM) vezette. „1991 óta tapasztaltuk, ahogy nőtt a feszültség. Hol a nyelvhasználattal volt a probléma, hol a keresztnevekkel, hol a magyar nyelvű helységnévtáblákkal. Két járásban elkezdték leszedni a táblákat, és a televízió és rádió magyar adásában pedig meg akarták tiltani a magyar helységnevek használatát” – emlékszik vissza. A magyarokat akkoriban Dél-Szlovákiában a szlovákok elnyomóiként láttatták. Az akkori szlovákiai magyar pártok vezetői jártak Budapesten, és elmondták a fennálló problémákat, és azt is, mitől kell tartani, így a magyar fél egyre élénkebben érdeklődött a szlovákiai magyarok helyzete iránt.

Mečiar budapesti látogatása, s főleg az, amit utána kommunikált, azonban olaj volt a tűzre. A találkozó másnapján a közrádióban nyilatkozó miniszterelnök kijelentette: a kisebbségek ügye Szlovákia belügye, és ebbe szerinte a magyar fél is belement. „Így aztán a néhány kisebbségi nacionalista politikus budapesti segélykérése is tárgytalanná válik. Ha mégis Budapestre futnának, azt üzenem nekik, én már jártam ott” – idézi az Új Szó Mečiart.

Ebben a hangulatban kerül sor tehát az 1992-ben újrabrandelt Bajnokok Ligája selejtezősorozatának első körére. A sorsolással összeállt minden körülmény ahhoz, hogy ez a hangulat kicsúcsosodjon: a Ferencvárost a pozsonyi Slovannal sorsolták össze: az első meccs helyszíne a pozsonyi Téglamező, a dátum szeptember 16.

Ultrabillog

A meccs lényege papíron a foci volt, és eltekintve a körülményektől igazán érdekes párharcnak ígérkezett két ország két legjobb és legnépszerűbb klubja között. A Fradi 11 év után nyerte meg a bajnokságot, Nyilasi Tibor ült a kispadon, a csapatban pedig olyan klasszisok játszottak, mint a korszak egyik legtehetségesebb magyar játékosának tartott Lipcsei Péter, Keller József, vagy épp Telek András. A Slovan számára pedig ez volt a klub történetének egyik legsikeresebb időszaka: megnyerték a csehszlovák bajnokságot, és félelmetesen erősen kezdték az új szezont. A kapuban a legendás Alexander Vencel állt, elöl pedig a később tragikus halált halt, akkor épp csak húsz éves Peter Dubovský ontotta a gólokat.

„A futball jóval fontosabb annál, hogy csak a labdarúgókra bízzuk” – szól azonban a fociultrák régi szállóigéje. Az ultramozgalmak és az ehhez csatlakozó szervezett szurkolói csoportok a tekintély elleni lázadó, emancipálódni vágyó társadalmi csoportok farvizén jöttek létre Nyugat-Európában, ám a kommunizmus bukásával Kelet-Európában is előre törtek, méghozzá nagyon gyorsan. Az ultrák gyakran politikai ideológiák és szembenállások mentén szerveződtek, és ahogy a társadalom ezen a téren is kinyílt Magyarországon és Szlovákiában, természetes folyamat volt, hogy az elfojtott indulatok a lelátókon is megjelennek. S ezzel együtt megjelent az ultrák sajátos alcsoportja, a huligánmozgalom is – ők azok, akik nem elégednek meg az ellentábor lelátói, verbális inzultálásával, a fizikai konfliktusért, balhézni járnak a meccsre.

A Slovan és a Ferencváros tehát természetes közege volt a 90-es évek elején formálódó  ultramozgalomnak: mindkét klub a legnépszerűbb volt a hazájában, a Fradi szurkolótáborának keménymagja, a B-közép már 1928-ban egyfajta proto-ultracsoportként működött, hiszen szervezetten jártak az idegenbeli mérkőzésekre. A nyolcvanas évek végén pedig elkezdtek formálódni az első huligáncsoportok is, köztük a Hypós néven ismert Karsai Ferenc vezette Kettes Szektor.

A Slovan tábora a 90-es évek elején egyre erősödött – amellett, hogy a lelátókat egyre inkább magukénak tekintették a Pozsonyban egyre inkább kibontakozó skinhead csoportok, az átlagos szurkolóknak is érdemes volt meccsre járni, tekintve, hogy ez volt a Slovan egyik igazi aranykora.

A Fradi és a Slovan keménymagjában pedig volt még egy közös vonás: a szélsőjobboldaliság. Bár ezek a csoportok az akkori nézőszámokhoz képest egyáltalán nem voltak nagyok – pár száz főről volt szó mindkét oldalon egy több tízezres stadionban, – rossz hírnevük és üzeneteik meghatározták a párharc jellegét, megítélésük billogot nyomott a többi szurkolóra is, s végeredményben alkalmassá tette a meccset arra, hogy minden negatívumával megmutatkozzon benne a korszellem.

Üsd a magyart!

A hatóságok tisztában voltak azzal, hogy ez a párharc kiemelten kockázatos. A ferencvárosi szurkolók már korábban is balhéztak, nem csak otthon, külföldön is, például Ausztriában és Bulgáriában. Szeptember 14-én az Új Szónak Rudolf Jurčák, a Slovan vezetőségi tagja ezt mondja: „Maximális biztonsági intézkedéseket foganatosítottunk, még Budapestről is érkezik egy speciális osztag, mely kimondottan a vendégszurkolók viselkedését követi figyelemmel. Már az államhatártól rendőrségi kíséretben lesz részük a drukkereknek. A helyszínen száz rendőr lesz, kiegészítve kétszáz rendezővel és fekete seriffel. Összesen több mint 450-en ügyelnek majd a rendre.” Ez a rendőri jelenlét meglehetősen nagynak számított abban az időben, pláne a „fekete seriffek” jelenlétével – ők egyébként városi rendőrök voltak.

A képen látható párt a felvételek tanúsága szerint többször is megütötték a kommandósok. Fotó – TASR

A magyar és a szlovák rendőrség egyeztetett a meccs előtt – utólag sokan úgy gondolták, hogy a szlovák rendőrök azért biztosították túl a meccset, és azért nyúltak drasztikus eszközökhöz, mert a magyaroktól kapott anyagokból úgy tűnt, a ferencvárosiak tényleg nagyon veszélyesek. Ez azonban később erősen megkérdőjeleződött.

Mindenesetre a két ország rendőrsége megállapodott abban, hogy húsz magyar nyomozó civilben elvegyül a szurkolók között, és figyelni fog rájuk – ők voltak az a speciális osztag, melyet Jurčák is emlegetett. „Kértük a szlovák kollégákat, hogy működjenek velük együtt – ők szót tudnak érteni, le tudják csillapítani a szurkolókat, ha problémát okoznak. Én úgy érzem, hogy ezt a lehetőséget a szlovák kollégák nem használták ki” – mondta a meccs után Bernáth Mihály alezredes, aki a meccs biztosításáért volt felelős a magyar rendőrség részéről.

A meccsnek helyet adó téglamezei stadionban 38 ezer ember fért el. A Slovan állítólag 2000 jegyet küldött értékesítésre Magyarországra, ennél azonban sokkal többen voltak a magyarországi szurkolók. Több, mint száz busszal érkeztek, de sokan jöttek autóval is – a magyar rendőrség és a határállomások adatai szerint összesen 7500 szurkoló lépte át a magyar–csehszlovák határt. Őket több ezer szlovákiai magyar egészítette ki, az egész Csallóközből jöttek szurkolók, zöld-fehérbe öltözve.

„Kassa, Pozsony, Eperjes és Komárom, / Tankkal megyünk át a szlovák határon” – énekelték a szurkolók a buszokon, de a beszámolók szerint ez azért csak a keménymag szurkolóira volt jellemző, a többség békésen érkezett Pozsonyba. A huligánok egy része azonban már előző nap a szlovák fővárosba látogatott melegíteni – ezzel együtt pedig elkezdődött a szlovák rendőrség fegyelmező akciója is. „Szófiában és Bécsben trógerül viselkedtünk, kijárt nekünk néhány pofon. De azt, amit Pozsonyban kaptunk, nem érdemeltük meg” – nyilatkozta később egy ultra.

Hypós Feri és a Kettes Szektor tagjai 40-en vagy 50-en érkeztek Pozsonyba, egy autókempingbe, nem messze a pozsonyi Aranyhomoktól. Hypós később arról beszélt, hogy miközben ünnepeltek, egy civil ruhás rendőr jött közéjük, valamit mondott szlovákul, majd megütötte a csoport legfiatalabb tagját. Miután a többiek nekirontottak, elmenekült, majd megérkeztek a kommandósok, akik agyba-főbe verték az ultrákat.

A fekete maszkos rendfennartók a terrorellenes egység tagjai voltak. Fotó – MTI

Erről az esetről az Új Szó is beszámolt. A lap szerint az ultrák szóváltásba keveredtek a Slovan néhány szurkolójával, majd összeverekedtek, ám a helyszínen tartózkodó városi rendőrök lecsillapították a kedélyeket. Váradi Lajos, az akkori pozsonyi magyar konzul azt mondta a lapnak, hogy már nyugalom volt, mikor a rendőrök megérkeztek, beugráltak a bár ablakán – az ajtó el volt torlaszolva – és felszólítás nélkül gumibotozták a fradistákat. 21 közülük bilincsben végezte, bevitték őket az őrsre, kihallgatták, majd elengedték az ultrákat.

Másnap azonban tovább forrtak az indulatok – ahogy egyre több ferencvárosi szurkoló érkezett meg a szlovák fővárosba, úgy lett egyre durvább a pozsonyi rendőrség, de csakis a magyar szurkolókkal szemben. Többen számoltak be arról, hogy elvették tőlük a magyar zászlót, mások arról beszéltek, hogy teljesen indokolatlanul mentek oda szurkolókhoz a rendfenntartók, és ütötték meg őket gumibottal. Farkasházy Tivadar újságíró a Napunknak azt mondta, hogy jelöletlen autók, ZSUK-ok álltak meg a fradista csoportok mellett, rendőrök ugráltak ki belőle, mindenkit gumibotoztak fél percig, majd visszaszálltak, és mentek a következő csoporthoz. A fradisták arról is beszámoltak, hogy volt, akit egyszerűen nem engedtek be a meccsre, de aki bejutott, annak is meggyűlt a baja az agresszív szervezőkkel és rendőrökkel.

Brutálisan avatkoztak be a rendőrök. Fotó – TASR

Annak ellenére, hogy a szervezők azt ígérték, elkülönítik a táborokat, ami messze nem sikerült – sok szektorban együtt szurkoltak a Slovan és a Fradi szurkolói, ez pedig eredményezett is néhány kisebb atrocitást. Más szektorokban azonban békésen szurkoltak az emberek. Erről számolt be Roman Pataj, a Denník N kommentátora is, aki Komáromból érkezett szurkolni családjával a Slovannak 16 évesen.

„Apámmal, a bátyámmal és a magyar, Fradi-szurkoló szomszédainkkal érkeztünk a meccsre. Az egyik labdaszedő az új tribün alatt egy másik szomszédunk, Németh Szilárd volt (későbbi sokszoros szlovák válogatott labdarúgó). Felettünk egy sorral magyar szurkolók ültek, az egész meccset biztonságban néztük végig” – mondta a Denník N-nek Pataj. Hasonlóról számolt be Marek Chorvatovič, a lap másik munkatársa, aki szerint mögöttük is ült néhány idősebb Fradi-szurkoló, ám különösebb atrocitás nem történt.

A szemtanúk beszámolója szerint a stadionon belüli indulatokat kordában lehetett volna tartani, kiemelve a bajkeverőket, s bár helyenként valóban volt dobálózás – de semmi olyasmi, ami arra engedett volna következtetni, hogy valami veszélyesebb készül. Farkasházy Tivadar újságíró másnap a Nap TV adásában arról beszélt, hogy a szervezők az egyik szektorban szándékosan ültették egymás mellé a szlovák és a magyar szurkolókat. „Ez ellenkezik minden UEFA-szabállyal. Azért csinálták, hogy legyen balhé. De nem volt balhé” – mondta Farkasházy, aki a Fradi-szektor melletti szektorban ült szlovákiai magyarokkal. Véleményét 30 év után is fenntartja. „Ha lett volna balhé, akkor indokolt lett volna a rendőri fellépés is. De ez nem erről szólt. Ez egy nagyon tudatos, szervezett akció volt” – mondta most a Napunknak.

Lipcsei Péter, a Ferencváros egyetlen gólszerzője volt a találkozón. A Napunknak azt mondta, hozzájuk nem jutottak el a baljós jelek, mikor pályára léptek, úgy tűnt, minden rendben van.

Eljött azonban a meccs 60. perce – ekkor már kényelmesen vezetett a Slovan, – és megindultak a kommandósok. A fekete csuklyás terrorellenes egység benyomult a Fradi-szektorba, és a videófelvételek tanúsága szerint békésen és értetlenül álló szurkolókat kezdtek el ütni, válogatás nélkül. „Saját szememmel láttam, ahogy két szlovák skinheadet gondosan kikerültek, hogy elérjék a magyar nőt és gyereket, akit aztán ütni-verni kezdtek” – magyarázta Farkasházy másnap a tévében.

Az akcióról rengeteg felvétel készült, ezt azonban a rendőrök igyekeztek megakadályozni. A Csehszlovák Sajtóiroda fotóriporternőjét például – aki egy középkorú, ájult férfit fotózott le a lelátón – arra kényszerítették a fekete maszkos kommandósok, hogy vegye ki a filmet a fényképezőgépéből, és adja át nekik. Aztán gumibottal hasba vágták, és megfenyegették, hogy rosszabbul jár, ha nem hagyja abba a fényképezést.

„Nem mertem a kijárathoz menni, mert ott is rendőrök álltak. Bemenekültünk a szlovák drukkerek közé, akik befogadtak minket. Semmiféle atrocitás nincs a magyarok és a szlovákok között. Ezt szlovák rendőrök csinálták, felsőbb utasításra” – mondta Farkasházy Tivadar másnap a televízióban.  Most a Napunknak hozzátette: Fradi-zászlóval a nyakában ült a fiával a Fradi-szektorral szomszédos szektorban, onnan látta a rendőri akciót, és látta azt is, hogy a kommandósok átugrálnak az ő szektorukba is. „Akkor szóltak a felvidéki szurkolók, hogy ideje lesz levenni a Fradi-zászlót a nyakamból” – emlékezett.

„Mi is láttuk a pályáról, ahogy megindultak a csuklyás kommandósok, és előkerültek a gumibotok és a viperák. Borzasztó látvány volt, én nem is tudtam a meccsre koncentrálni. Kiszóltunk Nyílnak (Nyilasi Tibor, a Fradi akkori edzője), hogy álljunk le a meccsel, de azt mondta, nem lehet – hiszen BL-meccs, a tévé is közvetíti” – emlékezett Lipcsei Péter, a Fradi egyetlen góljának szerzője a Napunknak. „A meccs után az öltőzőben is nehéz volt. Nem csak a vereség miatt, hanem azért is, mert folyamatosan kaptuk a híreket, hogy ütik-verik a szurkolókat” – tette hozzá.

Az agresszió a meccs után is folytatódott. A stadion környékén a buszok felé igyekvő fradistáknak már nem csak a rendőrökkel gyűlt meg a baja, hanem

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Ferencváros

Labdarúgás

Slovan

Szlovák–magyar kapcsolatok

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak