Napunk

Heger Gombaszögön: Csak megkértem Orbán Viktort, hogy vonja vissza a termőföldvásárlást, és megtette

Eduard Heger. Fotó - Napunk/Bilás Zsuzsanna
Eduard Heger. Fotó – Napunk/Bilás Zsuzsanna

Először járt Gombaszögön szlovák miniszterelnök. Eduard Heger elfogadta a Napunk és a szervezők meghívását, az alábbiakban a táborban zajlott beszélgetés átiratát közöljük.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Miniszterelnök úr, megnézte már, hogy fest jelenleg a Sajó, amelynek a völgyében vagyunk most?

Nem voltam még ott személyesen, de rendszeresen mutat nekem róla képeket a környezetvédelmi miniszter és az ebből a régióból származó képviselők is. Tájékoztatnak a folyamatban lévő lépésekről. Jövő héten van egy következő találkozóm két minisztériummal, a gazdaságival és a környezetvédelmivel, hogy meggyőződjünk arról, minden szükséges lépés megtörténik, illetve meggyorsítsuk a folyamatot.

Jó tapasztalatom van ezen a téren a strážskéi PCB anyagok ügyével kapcsolatban, amely szintén hosszú évekig húzódott, és egyetlen kormány sem tudta megoldani. Egy évvel ezelőtt összehívtam egy találkozót a kormányhivatalba, és abban maradtunk, hogy most már megoldást kell találni, nem hagyhatjuk ezt tovább figyelmen kívül. Minden érintett tárca jelen volt, és néhány óra alatt felvázoltunk egy akciótervet, amelyet a továbbiakban felügyeltünk, és néhány hét alatt megoldódott az ügy. Azt szeretném, ha egy hasonló folyamat folytatódhatna a Sajó ügyében is.

Egy kicsit idézzük fel, mi történt itt. Februárban kezdett folyni a Sajóba a bányavíz, amely vörösre szennyezte a folyó vizét, és a következő időszakban a folyó élővilágának jelentős része kipusztult. Négy hónapig tartott, mire sikerült megállítani a szennyezett víz folyását a Sajóba, és ezek a hónapok végzetesek voltak a folyó élővilága számára. Több feljelentés történt az ügyben, ám a politikai felelősségre vonás elmaradt. Miért tartott a kormánynak négy hónapig, mire elkezdtek cselekedni?

Nem volt ez négy hónap, Ján Budaj környezetvédelmi miniszter és Richard Sulík gazdasági miniszter az első pillanattól fogva beszéltek erről a problémáról. Az én információim szerint egy sokkal régebbi ügyről van szó, annak a helyi vállalkozónak a problémájáról, aki itt működött. Ha jól tudom, mára megvonták a bányászati engedélyét, és 2008 óta felszámolás alatt áll. Természetesen eltart bizonyos ideig, amíg minden lépést megteszünk.

Az információim szerint mára sikerült 80-95 százalékkal csökkentenünk a kifolyó vízben a káros oldatok arányát. Elsőként ezt kell megoldani, és ehhez már közel járunk. Ezek után kereshetjük, ki volt a hibás, hol akadt gond, és ki okozta. Úgy gondolom, a mi kormányunk kapcsán senki nem kételkedik benne, hogy a bűnöldöző szerveknek szabad kezük van abban, hogy kivizsgáljanak bármilyen ügyet az országban. Itt sem lesz másképp.

Ami a politikai felelősséget illeti, több államtitkár vagy miniszter vállalta a felelősséget azokért a dolgokért, amelyek nem sikerültek nekik. Itt viszont egyelőre nem forog fenn ez az eset.

Egyes magyar politikusok ebből a régióból úgy értékelték ezt az esetet, mint egy újabb példáját a dél-szlovákiai régiók hosszú távú elhanyagoltságának, és hogy a mindenkori szlovák kormány számára ez a vidék érdektelen. Hogyan reagálna erre?

Ezt mondják meg önök. Ahogy említettem, a strážskéi PCB anyagok esetében is egy harmincéves problémáról volt szó. Itt is azonnal cselekszünk és a lehető leggyorsabban. A környezetvédelmi miniszter egy nagy környezetvédő, amit szerintem senki nem von kétségbe, fontos számára ez a téma. Elég csak a nemzeti parkok védelmét említeni és azt, hogy átkerültek a földművelésügyi minisztériumtól a környezetvédelmihez.

Tudom, hogy nagyon komolyan foglalkozott ezzel az üggyel is. Az államapparátussal és a bürokráciával néha, különösképp Szlovákiában, nem könnyű az ember dolga, de mi hónapok alatt kezeltük azt, amit évekig hanyagoltak. Be kell látni, hogy ez egy rejtett probléma volt, amely felett az előző kormányok szemet hunytak, de a mi kormányunk nem fél szembenézni a problémákkal. Ez alatt a négy hónap alatt megtettük az út egy részét, és hiszem, hogy a következő hetekben és hónapokban sikeresen végigvisszük az ügyet.

Szalay Zoltán és Eduard Heger. Fotó – Napunk/Bilás Zsuzsanna

Ön tehát nem úgy tekint erre az ügyre, mint annak a nagyobb problémának a részére, hogy Szlovákia déli régióit hosszú távon és rendszerszerűen elhanyagolják.

Ez két dolog. Semmi esetre sem. A déli régiókról azt gondolom, hogy ez Szlovákia része. Számomra Szlovákia minden szeglete fontos.

A Volvo kelet-szlovákiai beruházása kapcsán elsődleges érdekünk volt, hogy végre elhozzunk Kelet-Szlovákiába egy jelentős befektetőt. A beruházó természetesen azt mondja, oda megyek, ahol van infrastruktúra. Nem akarom mondani, hogy szégyen, de szomorú, hogy még mindig nincs kész a Pozsony–Kassa autópálya.

Voltak idők, amikor az emberek majdhogynem minden faluba sztrádát ígértek. Ha a politikusok nem reális dolgokat ígérnek az embereknek, azok előbb-utóbb megorrolnak rájuk. Én 2016-ban léptem be a politikába, és állampolgárként ez nagyon dühített a politikusokban, ezért ma vigyázok arra, hogy ne tegyek betarthatatlan ígéreteket.

A Volvo tehát egy újabb jele annak, hogy nem közömbösek számunkra a régiók, Kelet-Szlovákia sem, és a déli régiók sem. A mi kormányunk épített ki egy ipari parkot Rimaszombatban. A beruházó számára fontos, hogy legyen számára egy ipari park, ahova beköltözhet.

Amikor tavaly a közlekedési minisztérium nyilvánosságra hozta a sztrádaépítések tervét 2028-ig, Dél-Szlovákia lényegében kimaradt ebből a tervből. Ördögi körbe kerülünk, mert amíg nincsenek beruházók, addig nem épülnek utak, amíg viszont nem épülnek utak, nem jönnek a beruházók. Hogyan lehet ebből az ördögi körből kilépni?

Mi kiléptünk belőle. Két alapvető dologgal, az első a rimaszombati ipari park, amelynek köszönhetően érkezhetnek a beruházók, és növekedni fog a forgalom. Természetes, hogy ezek után be kell fektetni a közutak fejlesztésébe.

Ugyanez a Volvo esete. A Volkswagen harminc évvel ezelőtt óriási fejlődést hozott Pozsonyba. Az autógyár beszállítói pedig nem csak Pozsonyban vagy a Pozsonyi kerületben vannak, hanem több száz kilométerre elnyúlik a hálózatuk. Ez lesz a Volvo esetében is.

Egy másik dolog: a felsőoktatásba is befektetünk. Egyes kassai egyetemeknek magasabb a presztízsük, mint a pozsonyiaknak. Az infrastruktúra tehát igazodni fog az igényekhez. Én viszont nem akarok olyat ígérni, amire jelenleg nem telik. Fokozatosan befektetünk mindenbe a lehetőségeink és az igények szerint.

Ma a déli szakaszon a forgalom intenzitása még nem éri el azt a szintet, hogy a teljes értékű sztráda mellett dönthessünk. A választások előtt is mondtuk viszont, hogy biztosítani kell a folyamatos és lehetőleg a leggyorsabb közlekedést, ehhez pedig az első lépés az elkerülő utak megépítése a városok körül. Ez teszi lehetővé, hogy elindulhassanak a további fejlesztések. Kelet-Szlovákiában tervben van egy újabb nagy beruházás, de erről még nem akarok beszélni, remélhetőleg az év végén egy újabb jó hírrel szolgálhatunk.

A Volvo nem elég nagy beruházás ahhoz, hogy már most átértékeljék a közlekedési minisztérium említett tervét?

De, természetesen. Erre sor is kerül. A mi kormányunk eldöntötte, hogy nem fogunk hazudni az embereknek, és nem mondjuk azt, hogy minden faluba sztrádát építünk. Ezért azt mondtuk, lefektetjük a terveket és a prioritásokat. Ha egy ilyen nagy beruházó érkezik a régióba, automatikusan tervezni kell az infrastruktúrát, hiszen ezt a beruházó is kéri. Nekik is kell némi idő, amíg megkezdik a termelést, talán 2025-ben vagy 2026-ban, és addigra nemcsak tervek lesznek, hanem befektetések is az infrastruktúrába, hogy biztosíthassuk a termelés minőségét.

Konkrétumot ezzel kapcsolatban még nem tud mondani?

Egy egész évig dolgoztunk azon, hogy kimondják, igen, benne vagyunk, ide akarunk jönni. A technikai részletek kapcsán arról beszélgettünk, mi lesz az infrastruktúrával, hol lehetnek a beszállítók. Nekik nagyon pontosan ki kell számolniuk, hogy ha létrehoznak kétezer munkahelyet, további tízezerre van szükségük a beszállítóknak – ez történt a Pozsonyi kerületben vagy a Jaguar kapcsán a Nyitraiban. Ezek a technikai viták folynak jelenleg a közlekedési minisztériumban is.

A frissített tervet akkor hozzuk nyilvánosságra, ha mindezt kiszámoltuk. Erről szólnak ezek a hónapok. Nem lett volna értelme megváltoztatni a tervet, míg nem tudjuk, tényleg meglesz-e a beruházás. Ők pedig valóban az utolsó pillanatra hagyták a döntést. Mi elsején jelentettük be, talán pénteken, és a döntés azelőtt pár nappal született, mert ez ezekben a nagy cégekben így megy.

A déli régiók elmaradottságával összefügg az egészségügy helyzete is. A kormány nemrég két új kórház építéséről döntött, Pozsonyban és Turócszentmártonban…

Elsőként.

Elsőként. Ön akkor azt mondta, nem feledkeznek el Szlovákia többi részéről sem. Mit jelent ez konkrétan?

A Helyreállítási Tervből egymilliárd eurót szánunk építkezésre és felújításra. Az építkezést két részre osztottuk. A kormányprogramban ugyanis egyértelműen lefektettük, hogy a Rázsochy kórházra Pozsonynak szüksége van. Azzal is tisztában voltunk viszont, hogy nem sikerülhet ezt a kórházat készre felépíteni a Helyreállítási Terv ideje alatt, ezért itt az úgynevezett shell and core állapotot jelöltük meg.

A másik összeg, amelyet elkülönítettünk, egy full fit-out állapotban felépített kórházról szól, ami azt jelenti, hogy üzemkész lesz. Ez lesz a turócszentmártoni kórház, mert ennek a városnak nagyon magas renoméja és hagyománya van az orvosképzés terén. Erre akartunk alapozni.

A felújításra elkülönített pénz kapcsán azt kell tudni, hogy a Helyreállítási Alap nagyon bőkezű az egyes kórházi ágyakra fordítandó felújítási összeget illetően. Kétszázezer eurót fordíthatunk egy kórházi férőhely felújítására. Ma a regionális kórházak építésénél százezer euróba kerül egy férőhely. A felújítás nem csak a helyrehozást jelenti – ha ebből a pénzből új férőhelyek alakíthatóak ki, akkor azt is meg lehet tenni. Ősszel szeretnénk kiírni a pályázatokat a régiók számára.

A gazdasági kérdések fontos feltételei annak, hogy a magyarok is otthon érezhessék magukat Szlovákiában, de ez nem minden. Az ön pártelnöke, Igor Matovič, amikor még miniszterelnök volt, Trianon 100. évfordulójakor meghívta a pozsonyi várba a szlovákiai magyarok száz képviselőjét. Ez egy erős gesztus volt, de a szlovákiai magyarok körében főleg arról folytak találgatások, lesz-e folytatása. Nem kellene normálisnak és rendszeresnek lennie, hogy az állam vezetői találkoznak a legnépesebb kisebbség képviselőivel?

Természetesen, ezért vagyok ma itt. Hadd fűzzek hozzá néhány dolgot ahhoz, amit mondott. Fontos, hogy otthon érezzék itt magukat. Ez a leglényegesebb. Én Szlovákiára mint a szlovák állampolgárok köztársaságára tekintek. Szlovákia minden állampolgára fontos számomra. Nagyon fontos, egy demokratikus országban különösen, hogy egy olyan közeget építsünk, ahol a kisebbségek nemcsak megtarthatják, hanem fejleszthetik is a kulturális hagyományaikat. Ez ugyanis gazdagít bennünket.

Eddig az infrastruktúráról beszélgettünk, mert nemcsak az a fontos, hogy mindenki otthon érezhesse itt magát, hanem hogy az életszínvonala növekedését is érezze. Nekünk, Szlovákiában van mit behoznunk ezen a téren – a tőlünk nyugatra lévő országokat tekintve. Ez mindenkit kell hogy érintsen, hogy senkit ne diszkrimináljanak az életszínvonal növekedése tekintetében. Ezért fontos számunkra a regionális különbségek felszámolása.

Ez nemcsak arról szól, milyen kisebbség él ott – elsősorban mindenki ember, és nem szabad diszkriminálni. Sok kormány ezzel nem tudott megküzdeni, és a regionális különbségek nőttek. Ezért örülök annyira a rimaszombati ipari parknak, és azon dolgozunk, hogy további ipari parkok létesüljenek Poltár, Losonc környékén és így tovább. De a legfőbb, hogy sikerült Kelet-Szlovákia, Valaliky. Ez az első lépés.

A második az oktatás, ahol szintén nagy utat tettünk meg. A mi kormányunk először iktatta törvénybe a nemzetiségi oktatás, a nemzetiségi iskola, a nemzetiségi osztály és a nemzetiségi oktatási intézmény fogalmát. Ez a terminológia bekerült a törvénybe, innen lehet továbblépni.

Kormányunk megemelte a Kultminor költségvetését minden kisebbség számára. Ezen kívül pedig háromszázezer eurót fogadtunk el a Csemadok támogatására. Helyesen mondta, hogy a magyar kisebbség a legnagyobb Szlovákiában, ezért döntöttünk arról, hogy a szlovákot idegen nyelvként fogják oktatni, ami egy nagy előrelépés. A magyar tanítási nyelvű iskolák részére kiadtunk didaktikai segédanyagokat is, egyúttal új tanterveket készítettünk az elemi és alsóbb szintű oktatásban. Minden évben kiírunk pályázatokat a kisebbségek támogatására is. Ezek után következnek a szimbolikus dolgok.

Ami a nemzetiségi iskolákat illeti, igaz, hogy bevezették az új terminológiát, ezt viszont nem töltötték meg tartalommal. Ez egy formai dolog, és a kérdés, lesznek-e további lépések?

Ha nem lennének további lépések, minek tettük meg volna ezt? Ez természetes.

Mik lesznek a következő lépések?

Már tettünk további lépéseket. Ilyen volt például a didaktikai segédanyagok kiadása. Pénzt adtunk arra, hogy a magyar kisebbségnek új és modern tankönyvei lehessenek. A tantervek pedig a kisebbségekhez lettek igazítva.

Térjünk át a szimbólumok területére, ott mit terveznek?

Számomra az a fontos, hogy közösen keressük azokat a szimbólumokat, amelyek az önök számára fontosak, és amelyeket nekünk, a többségnek is tiszteletben kell tartanunk. Nemcsak a magyar kisebbségnek, hanem a többinek is. A Kultminor azért van, hogy legyen párbeszéd és együttműködés. Arra, hogy beállítsuk a kulturális örökség megtartásának a stratégiáját.

Bukovszky úr, a kisebbségi kormánybiztos nemrég azt mondta nekünk, hogy a tervezett kisebbségi törvény veszélyben van, mert főként a külügyminisztérium részéről több alapvető kifogás is van vele szemben. Ennek a törvénynek az elfogadásával a kormányprogram is számol. Hogyan tudja nekünk garantálni, hogy ez a törvény átmegy, és valódi pozitív előrelépést fog jelenteni a kisebbségek részére?

Szépen mondta ezt, hogy veszélyben van. A vita és a más vélemény szerintem nem jelent veszélyt. Kiváltképp egy demokratikus országban. A demokratikus, szabad vita arról szól, hogy keressük a közös nevezőt, és ha ezt megtaláltuk, akkor megvalósítjuk. Mindig beszélgethetünk arról, hol van még nagyobb átfedés, de ez soha nem arról szól, hogy valamit veszélybe sodornánk.

Erről a törvényről jelenleg folyik a vita, és igen, léteznek eltérő látásmódok, amelyek összeegyeztetése hosszabb vitát igényel, hogy megtaláljuk az észszerű és jó közös nevezőt. Ezért érdemes bevonni minél több szakértőt és az érintett alanyok képviselőit. Ennek a törvénynek minden kisebbségre vonatkoznia kell, és nekünk itt Szlovákiában elég sok kisebbségünk van. Ez pedig jó, mert gazdagítja az országot.

Én nem vagyok annak a híve, hogy bármilyen kisebbségnek elnyomjuk a gyökereit. Ez nem helyes. Épp ellenkezőleg. A vita tehát folyik, és én úgy gondolom, hogy van még két évünk arra, hogy megállpodjunk a végső szövegen, amit elfogadhatunk a parlamentben. Ahogy megegyeztünk a Csemadok támogatásában, a Kultminor támogatásának növelésében vagy a nemzetiségi iskolák definícióiban. Ezekben a kérdésekben haladást értünk el, és ha ezt összevetik más kormányokkal, láthatják, hogy ez jelentős előrelépés.

Egyes állami intézmények, főként a Szlovák Földalap még nemrégiben is kezdeményeztek olyan eljárásokat, amelyek során elkobozták volna állampolgárok ingatlanjait a Beneš-dekrétumokra hivatkozva. Ezeket az ingatlanokat a múlt század negyvenes éveiben kellett volna elkobozni, de adminisztratív hibák miatt erre akkor nem került sor. Nem kellene a kormánynak közbelépnie, hogy ne alkalmazhassák a kollektív bűnösség elvét a kisebbségek képviselőivel szemben a 21. században?

Őszintén szólva nincs arról információm, hogy a Szlovák Földalap ilyesmit alkalmazna. Utánanézek Marosz úrnál, aki a Földalap vezetője, de meglepne, ha valami ilyesmi zajlana.

Most is folynak bírósági eljárások, amelyeket a Földalap kezdeményezett, még Marosz úr belépése előtt.

Ő ezt megörökölte, így folytatnia kell, de ez biztosan nem a mi kormányunk kezdeményezése.

Számunkra a valóság a fontos és az, hogy előre nézzünk. Ezért teszünk lépéseket annak érdekében, hogy minden szlovákiai állampolgár otthon érezhesse itt magát, tiszteletben tartva a nemzetiségét.

Beszélni fog tehát Marosz úrral erről a kérdésről?

Igen, érdekel a dolog.

Térjünk át a koalíciós válság témájára. Miniszterelnök úr, ön ma este találkozik Richard Sulíkkal, ki fog főzni, ő vagy ön?

Egyikünk sem, bár Richard felajánlotta, hogy főz, de most ilyesmi nem lesz. A koalíciós válságnak több dimenziója van. Amikor elolvastam a levelet, amelyet az SaS-től kaptam, azt láttam, hogy az országos tanács határozata szerint új koalíciós szerződést akarnak. Ezt értem. Számomra mint miniszterelnök számára viszont a koalíciós szerződés nem egy olyan dokumentum, amelyet az alkotmány vagy más törvény rögzítene. Nekem a kormányzáshoz nincs szükségem koalíciós szerződésre.

Erről a koalíciós pártok elnökeinek kell megegyezniük. Richardnak ebben az ügyben a pártelnökökhöz kell fordulnia, ha meg akarnak egyezni a paraméterekről és az elmúlt két évben kialakult dolgok elosztásáról. Számomra a kormány és a parlament működése a fontos, arra viszont elégséges jogköröm van az alkotmányból kifolyólag, hogy folytathassam az állam igazgatását. Ez az első dolog.

Érzékelem, hogy személyes ellentét van Richard Sulík és Igor Matovičcsal közt. Ezt viszont elsősorban nekik, kettejüknek kellene megoldaniuk, mert ez így megy a felnőtt emberek között.

Ön ezen a héten kijelentette, hogy Igor Matovič leváltásának kérdését lezártnak tekinti. Ez viszont az SaS fő követelése a kormányban maradásukhoz.

Ezt épphogy nem így tudom. Olvastam azt a levelet, amelyben nem áll az, hogy ez volna az országos tanács követelése.

Richard Sulík kommunikációjából viszont tudhatja.

Akkor viszont ez Richard Sulík követelése. Az ő személyes követelése. Számomra ő a kormány minisztere, és ha egy miniszter egy másik miniszter leváltását követeli, én ezt hallom, de egyrészt nem látok erre okot, mert számomra az egyes tárcák teljesítménye a fontos. Másrészt, ahogy mondtam, ha személyes ellentétről van szó, azt egymás között kell megoldaniuk.

Ha erre képtelenek, igen, beszállhatok, hogy segítsek nekik, és akár másvalakit is segítségül hívhatunk, de számomra nem adekvát, hogy az egyik miniszter azzal jön, hogy váltsam le a másikat. Akkor Igor Matovič is mondhatná, hogy Richard Sulík nem váltotta be az egy évvel ezelőtti ígéretét. Tisztázzák egymás között az urak.

Pillanatnyilag viszont úgy néz ki, hogy ha Igor Matovič nem lesz leváltva, az SaS kilép a kormányból. Ön azt mondta, Igor Matovičot nem váltja le. Nem kellett volna egyenesen kimondania, hogy a kisebbségi kormány mellett van, és a további tárgyalások tulajdonképpen feleslegesek?

Nem, egyáltalán nem. Az SaS is azt mondta a határozatában, hogy augusztus végéig akarnak beszélgetni az új koalíciós szerződésről. Rendben, ahogy mondtam, nekem a kormányzáshoz nincs szükségem koalíciós szerződésre. Ez a legfontosabb. Erről tárgyalhatok az egyes pártokkal. Én vagyok a miniszterelnök, akinek a kormányprogram négy koalíciós pártot hagyott jóvá – ők a partnereim a további törvényekről való tárgyalásokhoz a következő két évben. Ezen fogok dolgozni, és erről fogok beszélni Richard Sulíkkal mint pártelnökkel.

De ez két különböző dolog. A koalíciós szerződést négy pártelnök írta alá. Én nem vagyok pártelnök, és nincs ott a kormányfő aláírása sem. Ez tehát nem az én dokumentumom. Én tiszteletben fogom tartani, akármilyen új koalíciós szerződésben egyeznek meg. Természetesen szívesen ott lennék a tárgyalásokon, ezt már mondtam. Mindenképp elég hetünk van még arra, hogy ez eldőljön, és ennek az időszaknak az elején dönteni szerintem kihasználatlan lehetőség arra, hogy egy jó megegyezés szülessen.

Szalay Zoltán és Eduard Heger. Fotó – Napunk/Bilás Zsuzsanna

Megpróbálja meggyőzni Richard Sulíkot, hogy vonja vissza ezt a követelését?

Én erre már felszólítottam őt és többször is mondtam neki, mert szerintem ez nem legitim követelés. Szlovákiának nagyon komoly tapasztalatai vannak azzal kapcsolatban, hogyan végződött, amikor előrehozott választásokra került sor.

Vegyük 2012-t. Utoljára, amikor egy párt kormányzott ezen a területen, az a kommunizmus korszaka volt. Ezután pedig 2012-ben, a demokratikus pártok kormányának szétesése után. Ez egy történelmi jelenség volt, hogy Szlovákia ismét egy párt kezébe adta át önként a hatalmat.

Negyven évig gyötört minket ez. Miért tört ki a bársonyos forradalom? Mert le akartunk számolni az egypártrendszerrel. Mert tudtuk, mit okoz. 2012-ben pedig tragikus módon szétesett a demokratikus koalíció az eurómentőöv miatt – amit így is elfogadtak, de Robert Fico diadalmasan átvette a hatalmat.

Akkor kezdődött és mélyült el az állam és a bűnüldöző szervek átjátszása a maffiának. Ez pedig egy újságíró halálával végződött. Egy újságíró halála a szólásszabadság lehető legdurvább elnyomása. Ez nem egy véletlenszerű gyilkosság volt, hanem előre megfontolt gyilkosság.

Minek kell történnie egy országban, hogy valaki előre megfontolt módon megöljön egy újságírót? Annak, aki ezt megteszi, biztosra kell mennie, hogy nem történhet vele semmi, máskülönben nem vállalna ilyesmit. Ez mutatja, milyen nyomorúságos állapotban volt a bűnüldöző szervekről való gondolkodás az elkövetők és a polgárok részéről is. Ennek nem szabad megismétlődnie.

Miniszterelnök úr, nem kockáztatja Robert Fico visszatérését épp azzal, ha most nem váltja le Igor Matovičot a pénzügyminiszteri posztról?

Robert Fico visszatérését csak azzal kockáztatnánk, ha a választási időszak ismét előrehozott választásokkal végződne. Ugyanez történt 2006-ban is, még ha akkor csak kevéssel is rövidítették le a választási időszakot. Utána Robert Fico, Vladimír Mečiar és Ján Slota kormánya jött.  Akkor fektették le a korrupció alapjait.

Emlékszünk Ján Počiatek beszélgetésére Dobroslav Trnkánál, hogyan szidta Slotát és egyezkedett mindenféle mutyikról. És ezt a koalíciós társra mondta. Robert Fico egypárturalma pedig ezt elmélyítette.

Ki vall ma a súlyos korrupciós ügyekről? František Imrecze, aki az adóhatóság vezetője volt Fico alatt, vagyis a becsületes adóbeszedésről kellett volna gondoskodnia. Ő beszél arról, milyen korrupciós bűncselekményeket követtek el. Mi másra van még szükségünk? Ez a bizonyítéka annak, hogyan kormányzott Robert Fico.

A választási időszak megrövidítése hozná Robert Fico diadalmas visszatérését. Határozottan elutasítom azt a gondolatot, hogy Robert Fico két év múlva diadalmasan visszatér. Tudják, miért? Mert ezt a két évet arra akarom kihasználni, hogy járjak az emberek közé és beszéljek az eredményekről.

A Postojnak ezen a héten azt mondta, ön a négyes koalíció megtartása mellett van, de az SaS nélküli koalíció forgatókönyvein is gondolkodik…

Ilyet nem mondtam. Azt mondtam, hogy számomra a négyes koalíció forgatókönyve adott, ez van a kormányprogramban.

Arra a kérdésre viszont, gondolkodik-e olyan forgatókönyvekről…

Nem gondolkodom. Jelenleg mindent erre a forgatókönyvre teszek fel. Minden egyéb csak következmény lesz. Ezzel viszont csak akkor fogok foglalkozni, ha augusztus 30-án azt látom, nincs egyezség. Az elmúlt két év tapasztalatai azt mutatják, hogy a legnagyobb megállapodások az utolsó napokban és órákban születtek.

Ezek a hetek arról szólnak, hogy nyugodtan elbeszélgethessünk, meghallgathassuk egymást, megérthessük, hol a valódi probléma, és hogy megtaláljuk rá a valódi megoldást. Ma sok politikust befolyásol a közvélemény, ami szerintem nem helyes, mert szerintem nekünk szolgálnunk kell a polgárokat. Ha pedig látjuk, hogy valami nem tetszik nekik, meg kell mutatnunk, mit tettünk. Sok mindent elfednek a személyes viták, és az emberek nem tudják, mi mindent tett a kormány az elmúlt két évben.

Miniszterelnök úr, tegnap kitett egy posztot, amelyben azt írja, rajtunk, embereken múlik, minek adunk elsőbbséget, a támadásoknak, vagy a gondolatoknak és a remény és a megoldás kijelentéseinek, amelyek a nap végére nyugalmat hoznak a lelkünkbe. Ez egy reakció volt a pénzügyminiszternek arra a posztjára, amelyben a köztársasági elnökre támadt, és nem először családellenes politikusnak nevezte?

Matúš Ritomský publicista adott egy interjút a Postojnak, és én az ő mondatait gondoltam tovább, mert nagyon megfogtak. Ezen az úton kellene elindulnunk Szlovákiában. A világjárvány két éve nagyon nehéz volt, és értem, hogy az emberek haragudtak a kormányra a szigorú intézkedések miatt. Az önök egészségéről volt szó, és bár fájt a szívünk, meg kellett tennünk, hogy megvédjük önöket. Ezt négy gyerek apjaként is tudom. Néha valamit meg kell nekik tiltanom, még ha el is sírják magukat miatta.

Az intézkedések népszerűtlenek voltak, de szükségesek. Most fel kell épülnünk, és nem tovább kínoznunk egymást. A kollégáimat a kormányban a személyes beszélgetéseink során erre kérem. Hogy legyen végre nyugalmunk. A mi kormányunk nem veszekedik a mutyikon. A mi kormányunk esetleg akkor vitázik, ha máshogy látunk dolgokat, például az adózás terén.

Ami ezt a konkrét posztot illeti, nem akarta konkrétabban elítélni Igor Matovičnak ezt a támadását a köztársasági elnök ellen?

Világosan megmondtam, hogy tiszteletben tartom a köztársasági elnök döntését. Az elnök asszonynak megvannak a jogköreiből fakadó lehetőségei, és senkinek nincs joga ezekben korlátozni őt. Hozzátettem ezeket a gondolatokat mint egyenes beszédet a kollégáimmal szemben, beleértve Igor Matovičot is. Én erről Igor Matovičcsal magánbeszélgetéseinken is beszélek, ezért nincs arra szükségem, hogy üzengessek neki a médián keresztül. Én ezt nem csinálom. Számomra nem probléma felhívni bárkit telefonon.

Ez az én nyilatkozatom volt, hogy a polgárok tudják, hogy én ezt másképp látom, mint a minisztereim. Ezt a látásmódot szeretném terjeszteni. Ha az embereknek tetszeni fog, követni fognak. Ha Richard Sulík látásmódja fog nekik tetszeni, őt fogják követni, ha Igor Matovičé, akkor őt. Mindenki a saját politikájának a kovácsa.

Nézzék csak meg Szlovákia külpolitikáját. Én nagyon örülök, hogy ilyen külpolitikánk van, amilyen már régen nem volt, vagy talán soha. Nagyon erős a renoménk, és nem azért, mert egy kis ország vagyunk, a V4 részeként. Azért, mert mi vagyunk Szlovákia, és hallani minket külföldön – a külügyminiszterünkön, a miniszterelnökön, az elnök asszonyon keresztül, és hála istennek a sportolóinkon és más sikeres embereinken keresztül.

Amikor júniusban az OĽaNO képviselője, Gyimesi György benyújtotta a szivárványos zászlóknak a középületeken való kihelyezésének tiltásáról szóló törvényt, ön felszólította őt, hogy vonja vissza, amit ő nem tett meg. Megbeszélték már egymást közt ezt a vitás ügyet?

Nem igazán. Én megmondtam Gyimesi Gyurinak is, hogy szerintem az ő problémája, hogy jobban szereti a dicsőséget mint a sikert. Én a sikert szeretem jobban, mert a siker eredményeket hoz, míg a dicsőség csak az egyénnek okoz örömet. Még régebben, fél éve vagy háromnegyed éve beszéltünk erről, és egyelőre nem fogadta meg, amit mondtam neki. Ezért is van, hogy az OĽaNO frakciójában sajnos nem túl népszerű. Meglátjuk, mihez kezd a politikai jövőjével.

Fotó – Napunk/Bilás Zsuzsanna

Ez nem az első eset volt, hogy ellentétbe került a koalíciójával vagy a mozgalmával. Rendben van, hogy még mindig az OĽaNO frakciójának a tagja?

Ezt a kérdést Michal Šipošnak, a frakcióvezetőnek kell feltenni. Én tiszteletben tartom az ő tekintélyét ebben a kérdésben. Ha jól tudom, egyelőre nem volt tér arra, hogy intenzívebben foglalkozzanak ezzel az üggyel a frakcióban, de eljön ennek is az ideje. Azt nem szeretném nyilvánosan kommentálni, hogyan fog ez elsülni.

Amikor Gyimesi úr tavaly a magyar külügyminiszterrel, Szijjártó Péterrel tárgyalt egyebek mellett az állampolgársági törvényről is, a felszínre került az a szlovák–magyar konfliktus, amellyel azelőtt évekig nem kellett foglalkoznunk. További vitákat váltottak ki később a magyar kormány képviselőinek szlovákiai látogatásai, majd a magyar kormány szlovákiai ingatlanvásárlásai. Ön szerint milyenek ma a szlovák–magyar kapcsolatok?

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Eduard Heger

Gombaszög

Igor Matovič

Koalíció

Orbán Viktor

Richard Sulík

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak