Nehéz tél előtt állunk, de Közép-Európára egy új aranykor várhat – a gazdasági válságról beszélgettek Gombaszögön

Meglepően pozitív végkicsengésű beszélgetés zajlott a Gombaszögi Nyári Tábor pénteki napján György László gazdasági stratégiáért felelős államtitkár és Dudás Tamás, a Páneurópai Egyetem Gazdasági és Vállalkozástudományi karának dékánja között a jelenlegi gazdasági helyzetről, a válság okozta kihívásokról és az inflációról. A beszélgetést Matus Tibor, a Mandiner újságírója moderálta.
Lájkold, kövesd a Napunk.sk-t a közösségi médiában is, ahol extra tartalmakkal is jelentkezünk! Csatlakozz hozzánk a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on!
Nagyon más helyzetben ért minket a járvány
A beszélgetés azzal kezdődött, hogy a felek felvázolták, milyen állapotban érte Szlovákiát és Magyarországot a koronavírus-járvány. Mint Dudás Tamás elmondta, a „tátrai tigrist” már a 2008-as gazdasági válság is megakasztotta, ám ezt követően az ország elszalasztotta az alkalmat, hogy továbblépjen. Így amikor a koronavírus-járvány megérkezett, a gazdaság kifulladóban volt, ezért az új kormány nem volt egyszerű helyzetben.
György László szerint a magyar gazdaság ezzel ellentétben „aranykorát élte”, mikor a járvány megérkezett, és a járvány ellenére is meg tudták valósítani a terveiket. Az államtitkár szerint a magyar válaságkezelés abban különbözött a többitől, hogy a segélyezés helyett a beruházásokra helyezték a hangsúlyt.
Ami a 2020-ban frissen kinevezett szlovák kormány válságkezelését illeti, Dudás szerint az – minden kritika ellenére – nem volt katasztrofális. Példaként azt hozta fel, hogy míg a 2008-as válság során 14 százalékosra nőtt a munkanélküliség az országban, 2020-ban 6 százalékról „csak” 8 százalékra. Megjegyezte azt is, hogy a négypárti koalíción belüli nézetkülönbségek nem könnyítették meg a válságkezelést, de ami a hosszú távú hatásokat illeti, azokat mérsékelhetik a EU-s újjáépítési terv beruházásai, melyben Dudás szerint több pozitív ötlet is van.

Inflációkezelés: itt is vannak különbségek
Az elmúlt fél évben megnövekedett infláció kezelésében is jelentős különbségek vannak Szlovákia és Magyarország esetében, hiszen míg ez utóbbi több termék esetében is bevezette az árstoppot, Szlovákiában egyenlőre nem kísérleteznek ilyesmivel.
Bár az árnövekedés az elmúlt fél év során volt igazán látványos, Dudás Tamás felhívta rá a figyelmet, hogy a folyamat már korábban megindult. A Covid-járvány megakasztotta az ellátási vonalakat (pl. chiphiány), majd a járványból kilábálva megnövekedett a keresleti nyomás.
Ami a magyarországi árstop politikáját illeti, György László államtitkár szerint ennek célja, hogy megvédjék a magyar családokat a kintről jövő drágulástól. György szerint ugyanis a válságot kihasználva bizonyos cégek visszaélnek a piaci helyzetükkel, és indokolatlanul növelik az áraikat. Véleménye szerint az árszabályozás ezeket a piaci anomáliákat tompítja. Arra a kérdésre, hogy meddig lesz a magyarországi árstop fenntartható, azt mondta, hogy ha csökken az energiahordozók ára, a szabályozást ki lehet vezetni. „Amíg kell, addig meg fogjuk védeni a családokat” – szögezte le ugyanakkor.

Dudás Tamás nem ért egyet az árszabályozás politikájával, mivel az