Kovács Patrícia: Én akkor is színész leszek, ha kifut alólam a pálya

Máshogy állsz hozzá egy kis szerephez, mint egy főszerephez?

Szerintem nincs kis szerep. A Korhatáros szerelem című sorozat első évadát Rohonyi Gábor rendezővel csináltam végig, nagyon-nagyon szeretek vele dolgozni, csodálatos ember, valamint Thuróczy Szabival is régóta ismerjük egymást. Számomra ajándék eljönni egy ilyen csapatba, egy ilyen filmbe akár csak egy-két napra is. Tudom, hogy csak egy színfolt vagyok benne, de ilyen emberek mellett annak lenni is jó. Most jöttem ki a moziteremből, most láttam először a filmet, és még a hatása alatt vagyok. Nagyon megható volt.

Mindig megnézed a filmjeidet?

Muszáj. Volt egy idő, amikor azt mondtam, hogy először inkább egyedül szeretném megnézni őket, és nem a közönséggel együtt. Erről aztán leszoktam, mert nem volt mindig kivitelezhető. A Szia, Életem! esetében nagy élmény volt, hogy a közönséggel együtt láthattam először. Mivel nem vagyok főszereplő, így tudtam figyelni a nézői reakciókra, és azt éreztem, hogy szerették. Rengeteget nevettek, ráadásul ott, ahol kell.

Más a felelősségérzet benned, amikor nem a te neved szerepel első vagy második helyen a plakáton?

Tény, hogy ez levesz felelősséget a vállamról. Mindig nehéz számomra megnézni a filmjeimet, mert az én fejemben általában egy másik film forog, mint amit végül összeraknak belőle. Sokszor éltem már át, hogy én nem úgy vágtam volna meg egy filmjelenetet, ahogy azt végül láttam. Többször éreztem már azt, hogy egy színész egy filmben nem több, csak egy világítási felület. Olyan módon és annyiszor avatkoznak be – belevágnak, fényelik, hangolják… – a játékunkba, hogy a végén gyakran alig ismerünk rá arra, amit csináltunk.

A Félvilág volt az első olyan filmes munkám, ahol az én fejemben is ugyanaz a film pörgött, mint ami végül lett belőle. A Szia, Életem! esetében pedig teljesen el tudtam engedni ezt, és én is nézővé váltam a moziszékben ülve. Aztán amikor egyszer csak feltűntem, beugrott, hogy „Jé, tényleg, ebben is forgattam”. Teljesen elvarázsolt.

Nekem az előző mondataidból úgy tűnik, hogy nemcsak színészként, hanem rendezői szemmel is figyeled az alakításaidat. Jól érzem?

Egy jelenetből egy színész sokszor akár tízféle verziót is csinál. Amikor a forgatás után hazamegyek, lesz egy elképzelés a fejemben arról, melyik volt ezek közül a legjobb. Aztán, ha két év múlva megnézem a vásznon, és egyáltalán nem az van bevágva, akkor szerintem természetes, hogy úgy érzem: én nem így csináltam volna.

Az, hogy a karakteredet Patríciának hívják, azt jelenti, hogy direkt neked írták a karaktert, vagy ez puszta véletlen?

Nem tudom, így írták meg. A forgatókönyvírót kellene megkérdezni.

Patrícia karakteréről nagyon keveset tudunk meg. Ilyenkor fontos számodra, hogy legalább a te fejedben létezzen egy háttértörténete?

Ki lett vágva a jelenetből egy fontos rész, amiből kiderült volna, hogy ő egy hivatásos prostituált, de egy olyan, aki a Thuróczy Szabi karakterét már régóta ismeri, és már-már baráti a viszony köztük. Évek óta járok hozzá, hol ennek, hol annak beöltözve. Kivágták, amikor pénzt kérek ezért az egészért. Valamiért azt gondolták vágás közben, hogy Patrícia mégse legyen prostituált. A jelenet kivágásával a lányból inkább egy érdekes barátnő lett.

Jobban illett a családi film image-be.

Lehet.

Pásztor-Várady Mór egészen kivételes tehetségű gyerekszínész…

Igen, ritka csodálatos fiú. Magam is gyerekszínész voltam, tizennégy évesen kezdtem a pályát, és felnőttként is sokszor dolgoztam már gyerekkel, akár színházban, akár filmen, akár tévésorozatban. Ez egy nehéz műfaj, nem könnyű gyerekekkel dolgozni. Amit mi csinálunk, az egy munka, de ők még gyerekek. Ki kell alakítani a bizalmat egy gyerekkel, jó fejnek, megközelíthetőnek kell lenned, de nem szabad túlzásba vinni a haverkodást, mert vannak helyzetek, amikor szólni kell neki, hogy most ezt vagy azt kell csinálni.

A Szia, Életem! kapcsán muszáj megemlítenem Márfi Márk nevét, aki maga is színész: a forgatáson végig ő volt Momó mellett, ő szórakoztatta, ő vigyázott rá, ő tanult vele. Egy forgatáson még egy felnőttnek is nehéz beosztani az energiáit a sok átállás miatt, Márk pedig csodálatos partnere volt Momónak és nekünk is ebben.

Az anyai tapasztalatod a segítségedre van olyankor, amikor egy gyerekszínésszel dolgozol?

Talán csak egy kicsit. Mert ha az embernek gyereke lesz, az élet minden területén flexibilisebbé, improvizatívabbá válik. Egyszerűen felkészültebb leszel a váratlan helyzetekre.

Szerinted a szakmádban segít, ha már gyerekként belevág valaki?

Nem tudom megmondani. Csak azt tudom, hogy nekem pozitív volt. Amikor megérkeztem a színházba, azt éreztem, hogy eddig hol voltam? Végre a helyemre kerültem, számomra egy jó élmény volt. Viszont sok olyan gyerekszínész volt körülöttem, aki aztán nem futott be ilyen pályát, pedig nagy ígéretként indult. Azért ez egy nehéz világ. Hogy kiből lesz aztán igazi színész, azt sosem lehet előre tudni. Nehéz helyzet az, amikor valaki gyerekként megízleli a sikert, aztán felnőttként azzal szembesül, hogy a siker nem jön tovább. Sokan csalódnak és ábrándulnak ki a szakmából. Gyerekként könnyű ebben fürdőzni.

Momót nem félted ettől?

Ő és a családja egészen speciális. Rá nagyon vigyáznak. Szerintem ő meg fogja úszni azt, hogy meghülyüljön a sikertől, ami vár rá.

Tudatos döntés volt, hogy mostanában jóval többet vagy színházban, mint amennyit forgatsz, vagy egyszerűen csak így alakult?

Magyarországon többnyire csak így alakul.