Napunk

Süll Tamás párkapcsolati szakértő: Megdöbbentő, amikor a gyerekek nyilatkoznak arról, hogy bárcsak elváltak volna a szüleik

Süll Tamás párkapcsolati tanácsadó, mentálhigiénés segítő szakember. Fotó - Süll Tamás archívuma
Süll Tamás párkapcsolati tanácsadó, mentálhigiénés segítő szakember. Fotó – Süll Tamás archívuma

Süll Tamás, a Zips – Család és párkapcsolatsegítő központ tanácsadója szerint egy-egy párkapcsolati krízis során a tüneteket igyekszünk megoldani, nem a problémákat keressük meg.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Süll Tamás szerint korábban volt egy olyan tendencia, hogy a párok a gyerekek miatt nem váltak el, ugyanakkor nagy megdöbbenést vált ki, amikor a gyerekek arról vallanak, hogy bárcsak elváltak volna a szüleik.

Beszélgetésünkből megtudhatják, hogy

  • vannak házasságok, ahol nem lehet cél a kapcsolat megmentése,
  • a vallásos emberek nehezebben fogadják el, hogy gond van a párkapcsolatukban,
  • a gyerekkori mintáink befolyásolják a párkapcsolatainkat, de ezeken lehet változtatni.

Több éve foglalkozik tanácsadással, milyen problémákkal fordulnak önhöz a párok?

2016-ban jött létre az iroda, főleg házaspárokkal dolgozom, de egyéni segítő beszélgetéseket is folytatok mint mentálhigiénés szakember. Vannak olyan párok, akik a kapcsolatuk elején, preventív jelleggel jönnek, de ebből nagyon kevés van, bár vannak páran, akik házasságfelkészítőre érkeznek.

Általában valamilyen krízissel keresnek meg a párok, és a krízisben lévőket ketté kell választani. Az egyik típusnál a pár egyik fele még meg akarja menteni a kapcsolatot, a másik már nem, ő válni akar, ez jelenti a krízist. Ebben a stádiumban ez az utóbbi fél már érzelmileg kilépett a kapcsolatból, el akar válni és a másik egyfajta megoldásként a tanácsadást javasolja, hátha meg lehet még menteni a kapcsolatot. A másik típusnál mind a ketten meg akarják tartani a kapcsolatukat, csak állandóan hasonló elakadásokba kerülnek.

Melyik típusból van több?

Nagyon sok pár keres meg úgy, hogy szeretik egymást, szeretnének jó kapcsolatban, jó házasságban élni, de az egyre rosszabb, és egyfajta tehetetlenséget élnek meg. Ez a nagyobbik réteg, és velük nagyon sokat lehet elérni. Több terápiás módszerrel dolgozom, de az úgynevezett ÉFT, az érzelemfókuszú terápia kimondottan hatékonyan tud segíteni azoknak a pároknak, akik szeretnék a kapcsolatukat megjavítani, mert mindkettőjükben ott van az akarat, a motiváció.

Ott viszont, ahol az egyik fél már érzelmileg kilépett a kapcsolatból, ott nagyon gyakran egyfajta gyászfeldolgozás történik, hogy ne legyen rosszabb az elengedés.

Sajnos vannak olyan házasságok, ahol nem lehet cél a megmentés. Számomra is nagyon furcsa ez, mert hiszek a házasság szentségében is, de már egyre gyakrabban mondom ki, hogy vannak párok, akiknek el kell búcsúzniuk egymástól. Vannak helyzetek, amikor egy külső segítő nem tud többet tenni, mint hogy ad egy területet, ahol megnevezhetnek, átbeszélhetnek dolgokat, ahol a sebek gyógyulhatnak, de nem biztos, hogy a kapcsolat rendbe jön.

Illusztrációs fotó – TASR

Általában miből fakadnak a párok között nehézségek és képesek-e megbeszélni a gondjaikat?

Képzeljünk el egy A4-es lapot, hajtsuk félbe, alsó és felső felületet kapunk. A felső részen vannak a látható, alul pedig a láthatatlan, nem észlelhető dolgok. A felső részen rengeteg problémát megnevezhetünk, azt is, hogy nem kommunikálunk. Sok párnál mondja az egyik fél, hogy „te sose beszélsz velem, veled nem lehet beszélgetni, mindig összeveszünk” – ezek a látható dolgok. Bizonyára az okoz egyre több sikertelen próbálkozást és elkeseredést a pároknál, hogy arra törekednek, ezt oldják meg, hogy többet beszélgessenek. De van egy alsó réteg, ahol a nem látható dolgok vannak, amire egyikük sem gondol, és a terápia során én lényegében erre vagyok kíváncsi. Mi van lent, mert ezek okoznak problémát a kapcsolatban.

Nem söpörjük a szőnyeg alá a látható problémákat, de először érinteni kell a mély érzelmekben, a mély megélésekben lévő folyamatokat, sebeket, vágyakat, szükségleteket. Azért sikeres ez a módszer, mert nem a tüneteket oldjuk, hanem megkeressük a problémát és azokkal foglalkozunk. Ez már egy terápiás folyamat, ami akkor lehetséges, ha nem egyszeri beszélgetésen vesznek részt a párok.

Milyen reakciót vált ki ez fajta problémakeresés és -megoldás a párokból?

Az első reakciójuk az, hogy nagyon felszabadulnak. Például a párnak az a fele, aki azzal volt vádolva, hogy nem kommunikál, azt mondja, tulajdonképpen nem is velem van a probléma, hanem valahol máshol. Ha azt nézzük, mi lehet a mélyben, miért menekül valaki egy-egy helyzetből, ez érthetővé és elfogadhatóvá válik annak, aki eddig azt gondolta, nem akar a párja vele beszélgetni.

Néha tipikus folyamatok is előjönnek, de a tünetek nagyon különbözőek. Itt van például a pénzgazdálkodás. A házaspárok egy bizonyos százaléka külön kasszát vezet, ez is egy probléma, de hogy miért van így, az valahol máshol kereshető. Hiába tanácsolnánk egy ilyen házaspárnak, hogy holnaptól legyen közös kasszájuk, attól még semmi nem javulna, sőt, összekavarodna minden. Ha ennek a hátterét nézzük, hogy miért van bizalmatlanság, miért nem tudnak megbízni a másikban, ez nem a kettejük története, mélyebben lehet a probléma.

Célzottan nem kutakodunk az emberek múltjában, a gyermekkorukban, de előjönnek történetek az elsődleges kötődéssel kapcsolatban a gyermekkorból. Ki hogyan kötődött kihez, és ki hogyan volt jelen az életében. Itt rábukkanunk mintákra és rájövünk arra, hogy például akinek nem volt gyermekkorában biztonságos kötődési mintája, szeretetteljes és bizalmi kapcsolódása, az az ember megtanult úgy átvészelni dolgokat, hogy biztonságos távolságot tart a hozzátartozóitól is.

Megtanulja, hogy úgy lehet túlélni, ha nem kötődök valakihez – ez a felnőttkorban visszaköszön. Nem fog tudni megbízni a párjában, nem igényli annyira a fizikai kontaktust, a kommunikációt, a közelséget, mert ez a működés veszélyt jelent számára. Úgy érzi, meg kell védenie magát, így sokkal biztonságosabb. Ezek az esetek mindig individuálisak, de ha felfedjük őket, látjuk, hogy nagyjából a mintát követik. Ebben a módszerben különböző lépcsőzeteket követve eljutunk oda, hogyan lehet egy kötődési mintát újraírni. Nem lehetetlen újrakötni két ember között a mintát.

Nyitottabbá válnak egymás iránt, ha szembesülnek azzal, mivel küzd a párjuk?

Igen, sokkal támogatóbbá válnak és megértik, hogy nem tőle menekül, hanem abban a mintában van, amiben eddig, megértik, hogy egy-egy élethelyzet miért alakult olyanná.

Nagyon felgyorsult világban élünk, fektetnek időt, munkát és energiát a párok abba, hogy a kapcsolatukat rendbe tegyék?

Tagadhatatlan, hogy felgyorsult a világunk, de nem azt érzem, hogy ez akadályoztatná az embereket, hanem inkább motiválja. Vannak párok, akik ennek köszönhetően elköteleződnek, kitűznek egy célt, 3–6 hónapig hetente, kéthetente eljárnak a tanácsadásra, mert nem akarják húzni az időt. Már többedszerre fogalmazom meg, hogy sajnos, azok az emberek, akik vallási és egyházi közegben nőttek fel és élnek, azoknak ez a folyamat sokkal lassabb és sokkal több gátló tényező van a kapcsolatuk megjavításában.

Miért lehet ez így?

Egyrészt azért, mert sokkal nagyobb a szégyenérzetük, hogy nem működik a kapcsolatuk, másrészt elköteleződtek egy életre, jóban, rosszban, betegségben, egészségben és mindenben együtt maradnak. Nekik sokkal nehezebb belátni azt, hogy van probléma és azt oldani kellene. Náluk sokkal jobban kitágul és elhúzódik a türelmi zóna. Ez egy nagyon sajnálatos dolog, mert jómagam Istenben hívő ember vagyok. Akinek nincs ilyen köteléke, az azt mondja, hogy a párkapcsolat, a házasság egy élettársi kapcsolat, ami azért van, mert mindkettőnknek jó, ha pedig nem jó, akkor vagy fejezzük be, vagy tegyük rendbe. Nincs az, hogy a házasságot bármi áron fenntartsák.

Bizonyos értelemben „kirakati” életet élünk? Olyan értelemben, hogy ha valaki hitét gyakorló emberként közösségben él, akkor nem jöhet számításba az, hogy ott valami nem működik?

Így van, igen. Miközben a közösség egy nagyon jó és megtartó dolog, ott mégiscsak van egy olyan késztetés, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. Ez egy hiedelem, hogy akkor tartozhatok egy gyülekezeti közösségbe, vagy akkor jó egy közösség, ha minden jól működik, ha a családi viszonyok jók, ideálisak és ha valami történik, arról nem jó beszélni, azt nem jó bevinni a közösségi életbe.

Ezek azért hiedelmek, mert ha ezeket behoznák a közösségbe, ha téma lenne, ha a helyükön kezelnénk, annál erősebbek lennének ezek a közösségek. Általában ugyanis az a kötődés, az a kapcsolat erős, ahol ismerjük egymás sebeit, fájó pontjait. Ha sebek által kötődünk, erősebb és érzékenyebb lesz a kapcsolat. Az a kapcsolat, ahol csak azért kapcsolódunk, mert nekünk jó, az nem lesz erős.

Illusztrációs fotó – jumpstory

Ha a kapcsolatban problémák vannak, az valamilyen formában megjelenik és hatással van a gyerekekre is. Átviszik a párok a nem működő párkapcsolatukat a gyerekekre?

Néhány pár szinte rádöbben arra, hogy tükörképük a gyermek. Főleg olyan házastársaknál, ahol két gyermek van, tükörképeik a szülőknek, és szinte ugyanazt kezdik játszani, viselkedésben, kommunikációban. Ezek nagy megdöbbenések, és az egész család dinamikáját működtetik, mert az apa kiakad, hogy a fia hogyan viselkedik, de rádöbben, hogy az az ő vagy a felesége viselkedése.

A gyerekeknek az a legjobb, ha jó a szülők kapcsolata, az hat, az biztonságot ad a számukra, és nem kell hogy féltsék azt a kapcsolatot, amiért ők semmit nem tudnak tenni. Ha féltik a szüleik kapcsolatát, elkezdik magukat terhelni, felteszik a kérdést, miért veszekednek a szülők, hibáztatják magukat, felelősséget vállalnak, ez nagyon sok energiát elvesz a gyerekektől és sok mindent, a gyermekkorukat is elrabolja tőlük.

A gyerekeknél tapasztalt dolgok ösztönzőleg hatnak a párokra, hogy lépjenek a kapcsolatukat illetően?

Igen, régebbi tendencia, hogy a gyerekek miatt maradnak együtt a párok, hogy a gyerekek családban éljenek. De ez a tendencia nagyon sok kárt okozott. Megdöbbentő, amikor a gyerekek nyilatkoznak arról, hogy bárcsak elváltak volna a szüleik.

Tendencia ez még ma is?

Már egyre kevésbé, de van egy olyan tendencia, hogy a párok megvárják, amíg 17 évesek lesznek a gyerekek. Mintha úgy éreznék, abban a korban már nem érinti a gyereket a válás, pedig de!

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Házasság

Tanácsadás

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak