Lehotai Aladár elfeledett gömöri magyar katonák nyomában
Idegen földön harcoló, hazájuktól távol pihenő gömöri magyar katonák után kutat évtizedek óta Lehotai Aladár helytörténész. A több évtizedes kutatómunka eredményét jövő tavaszra szeretné kötetbe rendezni.
Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!
A rimaszombati járásbeli Lehotai Aladár neve elsősorban A málenkij robot – Gömöriek a szovjet lágerekben című kötet révén lehet ismert sokak számára. Évtizedeken keresztül gyűjtötte a túlélők elbeszéléseit az orosz lágerévekről. Precíz kutatómunkája eredményeképpen részletesen le tudta jegyezni, az ártatlan gömöriek szenvedéseinek színhelyét, beleértve a szénbányákat, a láger barakkjait. Munkájával nemcsak azoknak igyekezett emléket állítani, akik orosz földön lelték halálukat, hanem azoknak is, akik több év szenvedés után hazatérve évtizedekig nem beszélhettek az átélt borzalmakról, a megaláztatásokról.
Most egy újabb könyvön dolgozik az uzapanyiti helytörténész. Ezúttal az első világháborúban harcoló gömöri bakák útját igyekszik nyomon követni számos harctéren át. Mindkét dédnagyapja harcolt a Nagy Háborúban. Míg az egyik túlélte a frontot, addig a másiknak nem volt ilyen szerencséje. A maláriában elhunyt dédszülő végső nyughelyét Észak-Albániában találta meg.
Cikkünkből kiderül, hogy
- mi ösztönözte Lehotai Aladárt arra, hogy az elfeledett magyar katonák nyomába eredjen,
- hány országban kereste fel a harctereket, hogyan sikerült felkutatnia a magyar csapatok útvonalát és saját dédapja végső nyughelyét,
- milyen tervei vannak erre a nyárra.
Lehotai Aladárt már gyerekkorában megragadták a háborús történetek. „Kisiskoláskoromban eljártam esténként az öregekhez kártyázni, leggyakrabban Varga János bátyámhoz. Hallgattam a történeteket az olasz frontról, Galíciából, ő végigharcolta az egész háborút. 18 évesen Galíciában kezdte a hadi szolgálatot, túlélte a harcokat, csak a háború vége felé sebesült meg a Monte Asolonen Dél-Tirolban. Az idősebbeket és a képzetlen fiatalokat népfelkelőknek nevezték, voltak népfelkelő ezredek is, ezek részét képezték az anyaezrednek, ő is ide került, fogathajtó volt. Később kiképezték és beosztották az első zászlóaljhoz” – részletezi Lehotai Aladár.
Dédnagyapja, Fodor Lajos is végig harcolta Galíciát, a román frontot és Dél-Tirolt, elbeszélései nagy hatással voltak rá, tőle 28 éves koráig gyűjtögette a háborús emlékeket.
Négy egység útját kutatja
Ezek a történetek keltették fel benne a kíváncsiságot, hogy hogyan és mint történhettek a dolgok az első világháború alatt. „Ennyi szenvedés mellett nem lehetett csak úgy elmenni” – szögezi le Lehotai Aladár, akit az idősek elbeszélései ösztönözték arra, hogy azoknak a bakáknak eredjen a nyomukba, akik szülőfalujából, a környékről, Gömörből származtak és kerültek az első világháborús frontra.
Négy egységre és az azokban szolgáló magyar katonákra fókuszál. A besztercebányai 16. honvéd gyalogezred, a losonci 25. közös gyalogezred, a losonci 16. tábori ágyúsezred és a losonci 29. tábori vadászzászlóalj katonáinak háborús útvonalát igyekszik feltárni. „A környékről ezekbe az egységekbe vonultak be azok, akiket ismertem” – magyarázza Lehotai Aladár, aki több évtizedes kutatását szeretné könyvformában összegezni. Arra törekszik, hogy térképekkel, korabeli fényképekkel, illetve aktuális helyszíni fotókkal rekonstruálja és lejegyezze, mikor merre jártak a magyar katonák, hol nyugszanak azok, akik a fronton vesztették életüket.
Aprólékos kutatómunka
Kezdetben az idősek elbeszéléseit gyűjtötte össze, majd a helybéliek segítségével terepen kutatott. Több országban felkereste a harcok helyszíneit. Számos ország hadtörténeti levéltárából és az archívumokból térképekhez, hivatalos dokumentumokhoz, jegyzőkönyvekhez, harctéri jelentésekhez, korabeli fotókhoz sikerült hozzájutnia. „Amire nem kaptam választ az egyik archívumban, választ kaptam a másikban” – mondja. Nagy segítséget jelentett számára Dr. Lux Gyula hadinaplója, aki a losonci 25. közös gyalogezredben szolgált, főhadnagyi rangban.
A kutatást ott kezdte, ahol a legtöbb információhoz lehetett hozzájutni, Dél-Tirolban. „Ott harcolt a dédnagyapám, tőle rengeteg információt gyűjtöttem, évekig beszéltettem a Hétközség-fennsíkon történtekről. Először csak ide látogattam el, második alkalommal már a Monte Grappa, a Monte Asolone magaslatokat is felkerestem. Barátokra találtam, akik segítettek, útba igazítottak a kutatás során” – mondta Lehotai Aladár azzal, hogy a zászlóalj és az ezredparancsnoki térképek olyan részletes leírásokat tartalmaznak, hogy most is egyesével be lehet azonosítani, hol helyezkedtek el a különböző kavernák.
Sok helyen még mindig rá lehet ismerni a futóárkokra, a különböző kavernákra, őrhelyekre, mert Olaszországban a talaj összetétele miatt „minden kőbe van vésve”. Az egykori frontvonalon egymást érik a kráterek, melyeket a harcok során a felrobbant gránátok hagytak maguk után. Rengeteg tárgyi emléket gyűjtött össze a kutatásai során, százával hevernek a patronok, az ágyúszilánkok, a bajnétok, a kézigránát-maradványok most is az egykori harcok helyén.
Megtalálta dédapja végső nyughelyét
Lehotai Aladár szeret felkeresni minden helyszínt, ezért látogatott el Észak-Albániába is, ott van eltemetve a dédnagyapja, végső nyughelyére