Sziszüphosz meglepő ereje – A Mindennapi tenyerünket ősbemutatójáról
Akinek bejött a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje), az egészen biztosan imádni fogja ezt a kevésbé elszállt, de nem kevésbé magával ragadó, sodró lendületű, „derűs szomorújátékot” is. Recenziónk a Komáromi Jókai Színház aktuális évadának utolsó bemutatójáról.
- Komárom és környéke a Napunk fókuszában. A szlovákiai magyarok történeteiről és problémáiról írunk, egyenesen a régiókból. Ezeket a dél-szlovákiai sztorikat csak nálunk találod meg.
Ugye emlékszünk még Alejandro González Iñárritu mexikói rendező négy Oscar-díjat nyert alkotására, a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) c. filmre? Igen, ez az az egyszerre eszement és zseniális mozi, amelyben a szebb napokat is megélt hollywoodi színész, Riggan Thomson (Michael Keaton) egy alsógatyában, bőrig ázva, a Broadwayen hömpölygő tömegen keresztülverekedve magát, kamerák kereszttüzében próbál bejutni a színházba, ahonnan véletlenül kizárta magát.
A Birdman kendőzetlen őszinteséggel mutatja be a New York-i művészvilágot, annak futóbolondjaival, elveszett tehetségeivel, nárcisztikus színészfiguráival, görényeivel és görénységeivel, kicsinyes bosszúival együtt.
A képregénymozi-hősként befutó főszereplő egy utolsó nagy, színházi dobással akarja bebizonyítani a szakmának és a közönségnek, hogy ő márpedig nagy művész. Ehhez azonban ki kell törnie a skatulyából, amelybe korábbi szerepe miatt zárták, ezenkívül meg kell küzdenie az irigyeivel, kezelhetetlen és a végletekig egoista színésztársával, Mike Shinerrel (Edward Norton brillírozik e szerepben), bizonytalan, kétkedő személyiségével és nem utolsó sorban saját, skizofrén jegyeket mutató elméjével is. Nem meglepő, hogy e küzdelem szépen lassan felemészti, végül öngyilkosságot kísérel meg a színpadon. Története lezáratlan marad, sorsa további alakulása a nézők fantáziájára van bízva.
De miért írok ennyit erről a nyolc éve bemutatott filmről? Mert az alapmotívumok – elsősorban a szakmai válságból, elveszettségből, mellőzöttségből való kitörés vágya –, a miliő, sőt még a színészek közötti konfliktusok szintjén is rengeteg a rokon vonás a Mindennapi tenyerünket című „nyomoreszkkel”, melynek ősbemutatója szerdán volt a Komáromi Jókai Színházban, a Benkő Géza Stúdiószínpadon. Szóval aki a Birdmant képes volt megemészteni, az egészen biztosan imádni fogja ezt a kevésbé elszállt, de nem kevésbé magával ragadó, sodró lendületű, „derűs szomorújátékot” is.
Az egó leküzdhetetlen akadály
Ha a Birdman egy backstage film, akkor a Mindennapi tenyerünket egy backstage darab. Az egész cselekmény egy színházi öltözőben játszódik, a szereplők (többé-kevésbé) fiktív színházi színészek, hármasukon kívül csak egy kellékes (gondnok?) tűnik fel olykor-olykor, hogy a dohányzás miatt hőbörögjön, vagy hazazavarja őket a hajnalig tartó ivászat után.
Az öltöző, vagyis a színpad középpontjában egy zuhanykabint lát a néző, amely hol vallatószobaként, hol gyóntatószékként, hol olyan csalfa menedékként funkcionál, ahová az ember elvonulna meggyászolni, elsiratni a legjobb barátját – egyben saját nyomorúságos, kilátástalan helyzetét is –, de ez sem adatik meg neki, hiszen az átlátszó üvegfal minden intimitástól megfosztja őt. Ízig-vérig 21. századi metafora.
A részben önéletrajzi ihletésű drámát Tóth Attila, a Komáromi Jókai Színház volt színésze írta, aki szoros barátságot ápolt Benkő Gézával. Ez a kapcsolat tükröződhet vissza
