Napunk newsfilter: Amíg a politika szaga lengi körbe az RTVS-vezető megválasztását, minden marad a régiben
1. Senki sem lépett túl a saját árnyékán az új RTVS-vezető megválasztásánál. 2. A NATO összezár, és erőt mutat. 3. Megérkezett a hátralévő életünk leghidegebb nyara.
Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!
A híreket válogatta és kommentálta Finta Márk
1. Bárki legyen az RTVS új igazgatója, a régi probléma megmarad
Lassacskán véget ér a közmédia igazgatóválasztása kapcsán ötévente megrendezett társastánc, a bálkirály megtisztelő titulusáért pedig már csak ketten versengenek. Az egyikük állítólag mindenkit képes táncba vinni, és úgy vezet, hogy közben úgy tűnik, mintha őt vezetnék – de táncolni állítólag igazán sosem szeretett, magát a bált élvezi. A másikuk állítólag jó és tapasztalt táncos, de a nagyszínpadra eddig senki sem várta, és nagy kérdés, vajon nem túl nagyok-e az elvárások vele kapcsolatban, tekintve eddigi sikereit és kudarcait.
Úgy tűnik, utóbbi lesz a befutó, az előbbi pedig elszámolta magát. Ľuboš Machaj meglepetésember, csupán két szavazat választotta el attól, hogy az első körben megnyerje a választást, miután besorakozott mögé az OĽaNO nagy része, és a Sme rodina is. A második körben, ha végül a Tibor Búzára szavazó SaS is úgy akarja, Machaj nagy többséggel nyerhet majd – és ebbe talán az sem kavar bele, hogy Machajról kiderült, személyi csődeljárás folyik épp vele kapcsolatban. Jaroslav Rezník, a jelenleg regnáló vezérigazgató 41 szavazatot szerzett, és az a politikai hátszél, mely az elmúlt hónapokban épülni látszott mögé, elveszett.
E sorok írójának megvan a véleménye a közmédiáról, hiszen évek óta dolgozik ott, rövid ideig vezető pozícióban lévő alkalmazottként is. Értékelni tehát a jelölteket nem lenne elegáns. Egy dolog azonban biztos: az, hogy ez az igazgatóválasztási társastánc minden alkalommal ugyanazon táncrend szerint zajlik, nem azért van, mert így van jól. Hanem azért, mert a politikusok, de gyakran az újságírók egy része és a közvélemény is alapjában értelmezi félre, miről is kéne szólnia ennek a vitának.
Van két álmom. Az egyik az, hogy egyszer a nem politikai, hanem szakmai szinten dőlnek el az RTVS-szel kapcsolatos viták. Ám ez így marad mindaddig, míg a parlament választja meg a közmédia vezetőjét – hiszen tökmindegy, hogy a törvényhozás 150 Kalkuttai Teréz anyából, vagy ugyanennyi gombnyomogató „mi emberünkből” áll, az így megválasztott jelölt politikai jelölt lesz.
Márpedig tájainkon még nem jöttek rá a politikusok, hogy a közmédiát egyebek mellett azért is finanszírozza az állam, hogy legyen, aki a körmükre néz, és folyamatosan rajtuk tartja a reflektorfényt. Ehhez borzasztóan erős integritású szerkesztőségek kellenek a közmédia ernyője alatt, egy borzasztóan erős integritású menedzsment, és egy ilyen vezető. Márpedig egy politikai jelölt sosem lesz tökéletesen ilyen – nyomás nehezedik rá kívülről, és amíg ezzel kell foglalkoznia, ezzel kell harcolnia, nem tudja elvégezni makulátlanul a feladatát. Vannak ellenpéldák: Václav Mikánál például nagyon erős volt a politikai hátszél, mégis sikeresen dacolt vele. A közmédia előre is lépett, de messze nem annyit, amennyit lehetett volna.
A mostani keringő is a politikai hátszélről szólt, hiába kukkantott be a szakma is egy pillanatra: a politikai alkukról, illetve bizonyos szempontból a politikai storytellingről. Ennek a választásnak teljesen politikamentesen kellett volna lezajlania, mégsem az volt a fő téma, hogy az egyes jelöltek mit akarnak elérni, hogyan tudják megoldani a kőkemény strukturális problémákat, hogyan számolnák fel a szakemberhiányt, a digitális felzárkóztatást, az új kor kommunikációs kihívásaihoz való alkalmazkodást, az optimalizálási kérdéseket. Hanem arról, hogy melyik frakció kit támogat, és mit kap ezért cserébe.
