Napunk

Oroszország útja a premodernitásba

Vlagyimir Putyin. Fotó - TASR/AP
Vlagyimir Putyin. Fotó – TASR/AP

Pjotr Csaadajev orosz író mondta az országáról, hogy „soha nem nem haladtunk együtt más népekkel, nem vagyunk rokonai egyik nagy emberi családnak sem; nem tartozunk sem a Nyugathoz, sem a Kelethez, és nem kötődünk egyiknek a hagyományaihoz sem. Sem a változó idők, sem az egyetemes emberi nevelés nem érintett bennünket.”

Ez 1829-ben történt, de ahogyan Winston Churchill több mint egy évszáddal később jellemezte Oroszországot: „egy rejtvénybe csomagolt találós kérdés egy titok belsejébe rejtve” – a megoldáshoz ma sem jutottunk közelebb.

John Gray filozófus nemrég azt írta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök „egy olyan világ arca, amelyet a mai nyugati gondolkodás nem ért. Ebben a világban a háború az emberi tapasztalat állandó része marad; bármikor kitörhetnek a területért vagy erőforrásért vívott halálos harcok, misztikus víziókért ölnek és halnak meg. Ez az oka, amiért a nyugati kommentátorok és a liberális oroszok nem értik Putyin ukrajnai különleges katonai hadműveletét”.

Putyin tetteit személyiségalapúan magyarázni a legkönnyebb. Az orosz elnök azonban nem úgy viselkedik, mint egy tapasztalt sakkjátékos, aki minden lépést előre megtervez, sem pedig úgy, mint egy hatalom és szteroidok által irányított uralkodó.

Putyinnak inkább torz, legalábbis egyoldalú képe van az orosz történelemről és arról, hogy mi Oroszország különleges erénye. De ez nem magyarázza meg, azt a széles körű és intellektuális támogatást Oroszországban, amit az Ukrajnával kapcsolatos narratívája kap. Bizonyos mértékig mindannyian a nemzeti mítoszaink foglyai vagyunk. Csakhogy az orosz mitológia kilóg „az emberiség egyetemes neveléséből”.

A modernizáció három eleme

Azt várjuk el, hogy Oroszország – többé-kevésbé – úgy viselkedjen, mint egy modern, sőt, mint egy európai nemzetállam, de közben megfeledkezünk arról, hogy az ország lemaradt az európai modernizáció három alapvető eleméről.

Először is, amint Jurij Szenokoszov írta, Oroszországban soha nem volt reformáció, sem felvilágosodás. Szenokoszov azt állítja, ez azért van, mert „a jobbágyságot csak 1861-ben törölték el, és az orosz autokrácia rendszere csak 1917-ben omlott össze (…) majd gyorsan helyreállították”. Ezért Oroszország soha nem élte meg a polgárosodás korszakát, amely Európában megteremtette a jogállam körvonalait.

Másodszor, Oroszország soha nem volt nemzetállam, hanem mindig is birodalom volt. A természetes uralmi formája az autokrácia. A jelenlegi cár számára a Szovjetunió felbomlása az orosz történelem megsértése volt.

A harmadik hiányzó elem, amely az első kettő elmaradásához kapcsolódik, a liberális kapitalizmus volt, amelyről Oroszországnak csak rövid és korlátozott tapasztalata volt. Marx ragaszkodott ahhoz, hogy a szocializmust a gazdasági fejlődés kapitalista szakaszának kell megelőznie, mert minden olyan kísérlet, amely a paraszti primitivizmus archaikus talaján akar ipari gazdaságot építeni, elkerülhetetlenül zsarnoksághoz vezet.

Az Új Ember

Pontosan ezt jelentette Lenin forradalmi formulája, a „szovjet hatalom, plusz az egész ország villamosítása”. Lenin zseniális opportunista volt, aki a nagy reformcárok hagyományát követte, azokét, akik megpróbálták az orosz társadalmat felülről nyugatosítani. Nagy Péter azt követelte, hogy az orosz férfiak borotválják le a szakállukat, és parancsba adta a bojároknak: „Ne zabálj úgy, mint egy disznó; ne a késeddel tisztítsd a fogadat; ne tartsd a kenyeret a mellkasodnak, amikor szeled”.

A 19. században Oroszország és Európa kapcsolata egy új dimenzióval, az Új Ember eszméjével bővült

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Orosz–ukrán háború

Oroszország

Vlagyimir Putyin

Vélemény

Jelenleg a legolvasottabbak