Matovič, a politikus, akinek a győzelmei az egész országnak fájnak
Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.
Igor Matovič újabb támadást indított Szlovákia ellen az utóbbi hetekben. Nagy víziói rendre arról tanúskodnak, hogy különbség van aközött, ahogy ő látja a világot, és ahogy a világ működik. Ráadásul arra sem hajlandó a diplomáját plágiummal szerzett pártvezér, hogy leszűrje a következtetéseket, és új terveiről konzultáljon a szakemberekkel, vagy legalább más, a belső körén kívül eső kollégákkal.
A korona hadvezére
Az egyik nagy víziója, melyben a Covid elleni harc hadvezérének képzelte magát, a kormányfői posztjába került. 2020-ban az egész ország rendszeres antigénes tesztelésének elrendelőjeként a lakosság megmentőjének szerepében tetszelgett. Szinte egyedül irányította a pandémia elleni harcot, gyakran a szakmai konzílium ajánlásai ellenére, aminek az lett az eredménye, hogy Szlovákia a legszomorúbb statisztikában világelső lett. Ahogy Zuzana Čaputová akkori bon mot-ja szólt: „az egész világ a Covid problémáját oldja, miközben mi a kormányfő problémáit”.
Mikor pedig sikerült mindenki számára elfogadható megoldást találni, egy tisztáldozat, az egészségügyi miniszter, Marek Krajčí menesztését, az ezt bejelentő sajtótájékoztatón elszabadult a pokol. Mindaz a kompromisszum, amit a közös megegyezés megkövetelt az addigi kormányfőtől, hirtelen személyes problémája lett, és a tájékoztató vád- és sértődésbeszéddé vált.
Világos volt, hogy Matovičcsal elképzelhetetlen tovább a kormányzás, helyet cserélt Eduard Hegerrel, de pénzügyminiszterként is ő maradt a koalíciós tanács fő embere.
Viszonylag csendes időszak következett, amit koalíciós kollégájával, az SaS vezetőjével, Richard Sulíkkal folytatott harc jellemzett. Ez az oximoron a mindennapok részévé vált, mert többször is volt ugyan kormányválság, de már mindenki annyira megszokta, mint a reggeli kávéját. Tudni lehetett, hogy igazából senki sem szeretné a kormány bukását, hiszen az előrehozott választásokkal együtt járna az egyre népszerűbb Pellegrini–Fico kettős visszatérése az ország élére.
Családok és infláció
Az inflációkezelésben azonban a pénzügyminiszter meglátta a lehetőséget, hogy újra megmentse Szlovákiát. Nem egyeztetett senkivel, sem a koalíciós partnerekkel, sem más minisztériumokkal, sem más állami szervekkel, intézményekkel, mint amilyen például a Érték a pénzért (Hodnoty za peniaze) projekt vagy a Költségvetési Tanács (Rada pre rozpočtovú zodpovednosť). Kiállt a nyilvánosság elé, csúcsra fejlesztve a sajtótájékoztatós kormányzás módszerét, bejelentette, hogy megint megvan a megoldás mindenre. És aki nem ért vele egyet, az a családok ellensége, ahogy már a pandémia idején is a sírokat ásta az, aki másképp gondolkodott az országos tesztelésről.
Az olykor inflációellenesnek, olykor családsegítőnek nevezett csomag 1,2 milliárd euróval terheli meg a költségvetést, hatása sok évre befolyásolja Szlovákia állapotát. Az ország megérdemelné, hogy egy ilyen fontos csomagról szakmai vita folyjon, vele kapcsolatban koalíciós összhang legyen.
De nincs, és sok probléma is van a törvénycsomaggal. Az egyik legfontosabb, hogy nem éri el megfelelő mértékben a legszegényebb társadalmi réteget – pedig épp ez lenne az intézkedések célja, bárhogy nevezzük is a csomagot: segíteni a családokat az infláció elleni küzdelemben, ami a legszegényebbeket érinti a leginkább. Például a 200 eurós havi támogatás nem jár teljes egészében a munkanélküli szülőknek, vagy azoknak a vállalkozóknak, akik a minimum társadalmi és egészségügyi biztosítást fizetik.
Ezenkívül többletterheket ró az önkormányzatokra, ugyanakkor elvesz tőlük pénzt. Átgondolatlan a diákok szabadidős tevékenységének támogatása is. Havi 60 eurót kapnának a diákok erre a célra, miközben sok helyen nincs meg hozzá a megfelelő infrastruktúra, vagy épp az önkormányzatoktól elvett pénzek miatt szűnik meg.
Fellélegezhetünk
Nem beszélve arról, hogy a tanárok esetében nemhogy a fizetésemelést, de annak valorizációját sem tudták megoldani az egymással veszekedő tárcák. Egyre kevesebb tanár van, növekszik a betöltetlen állások száma az oktatásban, ugyanakkor a szabadidőre csaknem félmilliárd eurót szán Igor Matovič csomagja.
Ahhoz, hogy az ország kilépjen a nagyra nőtt összeszerelő üzem kategóriájából – melyhez az alacsonyabb fizetések, az ország kizsigerelése köthető –, elengedhetetlen az oktatás fejlesztése, a színvonal emelése. Fontos a technológia modernizálása, továbbgondolása, de ugyanúgy a humántőke növelése is, melynek egyáltalán nem kedvez a csomag.
Gyakorlatilag az összes szakmai szervezet több kifogással élt a csomaggal kapcsolatban, de még a Szlovák Nemzeti Bank is finom kritikát fogalmazott meg gazdasági prognózisa ismertetése során, mikor időszakos és célzott intézkedéseket kért a döntéshozóktól.
A köztársasági elnök egy ügyes húzással kettészelte a csomagot, és a gyorssegélyt jelentő, elfogadható részét támogatta, azt a részt viszont nem, mely egyrészt rendszeridegen, másrészt hatását tekintve nem átgondolt. Ezt visszaküldte a parlamentnek, amely azonban megtörte az elnöki vétót, Matovičék a Sme rodina és a fasiszták segítségével elfogadtatták a csomagot.
A Matovič-jelenség
De térjünk vissza még Matovičhoz. Marián Leško remekül foglalta össze a jelenséget Bill Eddy tipológiája nyomán: nézzük „az alapsémát, ahogy a nárcista, szociopata és konfliktuskereső politikus reagál a valósággal való találkozásra. A krízishelyzetre, mely jellemzően komplex, fekete-fehér szemüvegén keresztül néz, aminek köszönhetően megtalálja a csodálatos, az össztársadalmi támogatásra egyedül méltó »megoldást«. A tárgyi problémát érzelmi jelleggel bíró hamis dilemmává alakítja, ami lehetővé teszi számára, hogy ellenzőit alattomos és erkölcstelen emberekként bélyegezze meg. Vádjai céltáblájává teszi őket, és megsemmisítő érzelmi háborút vív ellenük. Ha ebben a kegyetlen harcban végül dicső győzelmet arat, »megoldásának« következményei olyannyira károsak lesznek, hogy a közéletből való végső kizárását hozzák közelebb.”
Ez a kizárás már folyamatban van a választók részéről is – bár Robert Fico példáján látszik, hogy nagyon hamar képesek elfelejteni súlyos dolgokat is. A 2020-as parlamenti választások idején a Ficóval szembeni korrupciós harc győzött, és hiába kerülnek börtönbe, vád alá az akkor hatalmi pozícióban lévő emberek, most majdnem ott tartunk, hogy Fico egykori párttársával együtt kormányt tudna alakítani.
Az AKO legutóbbi, a politikusok népszerűségét mérő közvélemény-kutatási adatai szerint a választók 82%-a ítéli úgy, hogy Matovič szerepe a szlovák politikában teljesen (53,8%) vagy inkább (28,2%) negatív. Mindössze 1,5% gondolja, hogy teljesen pozitív, és az inkább pozitívok aránya sem nagy: 9,1%. S ez a trend az OĽaNO választói között is jelentős. Teljesen pozitívnak csak 5%-a tartja, további 50% inkább pozitívnak, míg 15% teljesen és 30% inkább negatívnak látja. (Mivel a pénzügyminiszter megosztó személyiség – vagy elfogadják őt, vagy elutasítják, köztes út nem nagyon létezik –, ezért ez az eredmény mozgalma választási eredményeire is utalhat.)
„A 21. század zsidóját csinálták belőlem” – ez volt minderre a reakciója Matovičnak, s a mondat alanya természetesen a sajtó.
A magyar változat munkatársa
Matovič kineveli a követőit, amire
