Napunk

Kis híján belehalt az alkoholizmusba, ma másoknak segít megszabadulni a függőségtől

Káli Ali. Fotó - Káli Krisztián
Káli Ali. Fotó – Káli Krisztián

Káli Ali 59 évesen döntött úgy, hogy új életet kezd. Letette a poharat, és ma már sorstársakat igyekszik segíteni abban, hogy megpróbáljanak leszámolni a függőséggel, valamint alap- és középiskolás diákoknak tart előadást a függőség veszélyeiről.

Káli Ali élete nehéz pillanataiban több alkalommal nyúlt a pohár után, szinte a végsőkig feszítette a húrt, és valószínűleg az utolsó pillanatban állt meg. Az elvonókúra után négy társával megalapította a tornaljai A-klubot, segélyvonalat működtetnek, és minden nap azokat igyekszik segíteni, akik abba akarják hagyni az ivást.

Amikor klubtársaival előadást tart a diákoknak az alkoholizmusról, nem egy alkalommal lát könnyes szempárokat, ha a szülők kerülnek szóba. Elmondása szerint a diákok nyíltan beszélnek a dohányzásról és az alkoholfogyasztásról. Állítja, társadalmi szinten nem foglalkozunk a megelőzéssel, miközben napi szinten alkoholfogyasztásra ösztönöznek a reklámok.

Beszélgetésünkből kiderül:

  • szinte soha nem kér segítséget az alkoholfüggő, jobbára mindig a családtagok érzik úgy, hogy már tehetetlenek, miközben ők nem tudnak megfelelően kommunikálni a függővel,
  • a családok olyan szinten elidegenedtek egymástól, hogy minimálisan sem kommunikálnak egymással, inkább az alkoholba menekülnek,
  • nem ritka az sem, hogy egy 11 éves gyermek kér segítséget a segélyvonalon, mert aggódik az édesanyja miatt.

Hogyan kezdődött?

Az én történetem életem második felében kezdődött, amikor 54 évesen kerekesszékbe kerültem. 3,5 évet töltöttem teljes bénultságban, mivel a gerincvelőcsatornában egy zsírkinövés elnyomta a gerincvelővégződést, ezáltal az alsó végtagjaim teljesen lebénultak. Én nem tudtam kezelni, átvészelni ezt a helyzetet. Úgy tudtam napról napra túlélni anélkül, hogy radikálisabb önpusztító módszerhez nyúltam volna, hogy minden nap ittam, ez javított a hangulatomon, a problémából „rózsaszín problémát” csináltam, és túléltem a napot.

Nem volt gyógymód erre a betegségre?

Egyedüli gyógymód a műtét volt, meg is műtöttek két alkalommal, de a lábra állás esélyének aránya százból három azoknál, akiknél a gerincvelő struktúrája képes a csontvelőből visszanőni. Ehhez kellenek genetikai prediszpozíciók, nálam, hál’ istennek, ezek megvoltak. Egyike voltam annak a háromnak a százból, akinél 3,5 évvel a műtét után nagyon intenzív rehabilitációk sorozatát követően, a lányom születésnapján, május 1-jén már segédeszközök nélkül tudtam járni. Akkor felhagytam az alkohollal.

Mivel önellátóvá váltam, a nejem Ausztriába ment dolgozni. Fél évvel később önkezével véget vetett az életének. Ez a 11 évvel ezelőtti esemény visszavetett az alkoholizmusba, akkor végső elkeseredésemben fordultam az italhoz. Minden nap reggeltől estig, estétől reggelig ittam.

A gyermekei sem tudták visszatartani az alkoholtól?

Nem, akkor már egyetemet végzett fiatalok voltak, a saját életüket élték, én pedig egyedül voltam Tornalján. Két és fél év intenzív ivászat után az első intő jel 2013. január 13-án érkezett, amikor bevérzett a bélrendszerem. Helyrehoztak, de három hónappal később – mivel folytattam az ivást – a gyomrom is bevérzett. Újra megmentettek, de három hónappal később ismét a pohár után nyúltam, akkor már az orvosok figyelmeztettek, de számomra is egyértelmű volt, hogy egy újabb bevérzést már nem élek túl.

Mi térítette észhez?

Egy héttel a születésnapom előtt a három gyermekem megkérdezte, milyen ajándékot szeretnék. Felfogtam, hogy legalább 50 százalékban az én alkoholizmusom is közrejátszott abban, hogy a gyermekeim anyja itthagyott bennünket. És én még azt az örömet sem adom meg a három csodás gyerekemnek, hogy ha már nincs édesanyjuk, akkor legalább édesapjuk legyen.

Nagyon szégyelltem magam, koszos, büdös, részeg és borotválatlan voltam azon a péntek estén. Akkor úgy éreztem, ha valamikor, akkor most jött el az a pillanat, hogy újra apa legyek, olyan apa, akit szerettek, akire felnéztek, akinek örültek. Vasárnap délután azt mondtam nekik, hogy egy hét múlva, az 59. születésnapomon elvonókúrára megyek, és szeretnék onnan újra emberként kijönni.

Elhitték a gyerekei, hogy most valóban minden megváltozik?

Nem, akkor hitetlenkedve hallgattak. Elmentem az elvonóra, négy nappal később meghalt az édesanyám. Az ő temetése egy érdekes lelki fordulatot váltott ki bennem, úgy éreztem, hogy a távozásával eltávozott tőlem minden rossz, ami a régi életemben volt. Attól a perctől kezdve lelki felszabadultságot, könnyedséget éreztem és borzasztó nagy elhatározást, hogy holnaptól én az általam megálmodott új életet szeretném élni. Hat hetet töltöttem bent, ennek augusztus 5-én lesz 9 éve, azóta tiszta vagyok.

Megtaláltam az új életformámat, megálmodtam az új életemet, ami lényegében a régi életem újraélése. A három gyermekem újra az életem értelme. Harmóniában élek önmagammal. Naponta segítek a bajban levőknek, és számomra ez a legnagyobb dolog.

Amellett, hogy még nagyobb lelkesedéssel ösztönzöm magam a tiszta életre, nagy örömöt lelek abban, hogy gyerekeknek, idősebbeknek, fiatalabbaknak, de igazából bárkinek, aki úgy érzi, segítségre van szüksége az adott élethelyzetében, megpróbálok segíteni. Élvezem a munkámat és annak eredményét. Büszke vagyok arra, hogy kőkemény elhatározással, kitartással, minden napi önkontrollal eljutottam ide.

A klubélet szervezéséből és a segélyvonalon érkező hívások fogadásából állnak a napjai?

Például az egyik nap egy iskolában tartok órát a megelőzés fontosságáról, később egy egészségügyi nővérrel találkozom, akinek alkoholproblémái vannak. Délután egy olyan elismert szakáccsal találkozom, aki 15 országban dolgozott, neki is próbálunk segíteni, mert ő is az alkoholhoz fordult.

Előadás az elvonón Predná Horán. Fotó – Káli Ali archívuma

Valakinél az első vagy a második elvonókúra is eredménytelen, mi kell ahhoz, hogy az elvonókúra sikeres legyen?

Az egyén kőkemény elhatározása. Az elvonó egy intézmény, ahol megmondják, mi az adott személy betegsége, az alkoholizmus egy lelki betegség. Elmondják a betegség lényegét, elmagyarázzák azt is, milyen biológiai folyamatok mennek végbe a szervezetedben, mit tesz tönkre az alkohol lebontása a szervezetben, hogy tisztában legyél ezzel a részével is. Végezetül elmondják azt is, hogy ha elhatározza magát az ember és új életet kezd, mi kell ahhoz, hogy abban sikeres legyen és kitartson. De ennek az intézmények csak a lehetőségét kínálják fel, csak a tanácsadást nyújtják az egyénnek. A döntés, a végső elhatározás tőle kell, hogy jöjjön.

Milyen céllal alapította meg 2014-ben a tornaljai A-klubot négy társával?

Minden klubnak egy a célja, hogy segítse azokat, akik túl vannak a kezelésen. Az utókezelés a cél. Ez a legfontosabb az absztinálásban. A klub a kezelteket tömöríti a kezelés után azzal a céllal, hogy minden összejövetelen, rendezvényen erősítsük azt a közösségi tudatot, hogy helyes, amit csinálunk. Támogassuk, segítsük egymást, látva a hétköznapi problémák megoldását, azok sikeréből pozitív energiát és hozzáállást merítsünk.

Fontos, hogy ne áldozatnak érezzük magunkat, aki már soha nem ihat, hanem értékes embernek, aki azáltal, hogy nem fogyaszt alkoholt, minden napot annak teljes realitásában él meg. Valójában nem is éljük, hanem élvezve éljük az életünket.

Mi a legfontosabb az utókezelésben?

A közösség. Van ugyanis egy aranyszabály: inni mindenki tud egyedül, de absztinálni csak közösségben! Ezért kell a klub, ezért hoztam létre én is a tornaljai A-klubot, ezért működtetem. Így mindenkinek, aki alkohol nélkül akar élni, van hová segítségért, támogatásért fordulni, erőt és örömet meríteni abból, hogy absztinál. Ezzel tudja támogatni saját elhatározását és ki tud tartani az alkoholmentes élet mellett.

Ha a klub jelenti az utókezelést, akkor nagyon fontos szerepe van, ugyanakkor pont ez hiányzik sok városból.

A láncban ez a legfontosabb. Az első lépés a ráébredés, ráébredni arra, hogy függő vagyok, enélkül nincs kezelés. A második, hogy önmagamnak beismerjem, beteg vagyok. Amíg ezt nem teszem meg, addig nem tudom elfogadni a kezelést. A harmadik lépés, hogy kérjek és fogadjam is el a segítséget. A negyedik lépés pedig, hogy akarjak újra élni, akarjak változtatni. Itt kezdődik a tiszta élet. Az utókezelés csak ezek után következik.

Nagy szükség van egymás támogatására és buzdítására, hiszen minden nap kihívásoknak vagyunk kitéve azáltal, hogy mindenhol folyik az alkohol. Idén márciusban nyitottunk klubot Rimaszombatban, ott öt éve nem volt klubélet, de Füleken, Nagykürtösön és Nagyrőcén is szeretnénk klubot nyitni.

Ha a közösségnek ilyen fontos szerepe van, hogyan hatott a klubtagokra a pandémia, a karantén?

A járvány alatt a bezártság okozta a legnagyobb problémát, az absztinálásban nagy motiváló erő a közösségi élet, a közösségi kapcsolattartás, ez pedig egyik napról a másikra megszűnt. Olyat nem tapasztaltunk, hogy valaki emiatt visszaesett volna, létrehoztunk egy kommunikációs csatornát, ahol napi szinten kapcsolatban voltunk, kommunikáltunk.

Tapasztaltuk viszont, hogy az egyedül élők körében gyakoribb volt az öngyilkosság, gyakoribb lett a feladás. A magány, a kommunikáció és a közösségi élet hiánya sok emberben tragédiákhoz vezető döntéseket váltott ki. Országosan, de sajnos, a mi klubunkban is történt egy ilyen eset.

Nehezen veszik fel a kapcsolatot a potenciális tagok a klubbal?

Egy alkoholista soha nem keresi az A-klubot. Tudja, hogy mire jó, de az nem neki való. Általában a családtagok kérnek segítséget. Egy alkoholista az utolsó percig kiáll amellett, hogy neki nincs problémája az alkohollal, ez minden alkoholista életfilozófiája. Az első komoly siker a segítségnyújtásban, ha ezt már nem állítja, ha elgondolkodik, ha közel engedi magához a gondolatot, hogy problémája van, és ad egy esélyt magának, hogy segítsünk neki.

Van olyan, aki elmegy az elvonóra, de 2-3 hét múlva feladja. Többnyire végigviszik az elvonót, de tízből öten-hatan visszaesnek, tehát csak 4-5 ember képes megállni, hogy ne nyúljon a pohárhoz. Ebbe a folyamatba a klub nem kapcsolódik be. Én próbálok segíteni a családtagoknak, ha segítséget kérnek, a kommunikációban a beteggel. Mert a legnagyobb probléma az, hogy a családtagoknak fogalmuk sincs arról, mi a függőség. Még ha akarnak, sem tudnak segíteni a függőnek.

Egy alkohol-, de bármilyen más függőnek csak egy olyan ember tud igazán tanácsot adni, aki ismeri a helyzetét. Ha megkeresnek minket, felveszem a kapcsolatot, megpróbálom leírni a helyzetét, melyet a függősége váltott ki, ha megtudom győzni, nyert ügyünk van, mert ad magának egy esélyt, és részt vesz a kezelésen. Ott pedig az orvosok által jön rá, milyen beteg is, mi is ez a betegség. Ez olyan lelki betegség, amiből nem lehet kikezelni senkit, ezzel csak élni lehet. A cukorbetegséghez hasonlít, azzal is le lehet élni egy életet, ha betartják a játékszabályokat.

Vagyis a közvetlen hozzátartozó nem is tudja megtalálni azt a hangot az alkoholistával, ami segíthet?

Családtagok még soha nem segítettek az egyénnek egyedül, csak külső segítséggel. Nagyon ritka az olyan eset, amikor egy gyermek, egy feleség, egy férj rá tudja venni a családtagot, hogy kezeltesse magát. Itt ugyanis az a legnagyobb dolog, hogy rádöbbentsük az egyént arra, hogy beteg, hogy segítségre van szüksége.

Segélyvonalat is működtettnek, milyen tapasztalatuk van vele?

A vonalat a klubbal egyszerre hoztuk létre. Eleinte havonta egy-két hívásunk volt, de tavaly már 271-en tárcsázták a vonalat, ezek kétharmadán tudtunk is segíteni. Idén pedig már most 300 fölött van a segélyhívások száma. Legtöbbször hozzátartozók, családtagok kérnek segítséget. Jobbára akkor hívják a segélyvonalat, amikor úgy érzik, már tehetetlenek. Ilyenkor vagy kiutazunk és mi próbálunk segíteni, vagy egyéb segítséghez próbáljuk őket juttatni, de minden eset egyedi.

A segélyvonalon sem kérnek segítséget az alkoholisták?

Nyolc év alatt – eltekintve 1-2 esettől – nem volt olyan, hogy valaki a segélyvonalon kért volna segítséget az alkoholizmusa leküzdéséhez. Tudatosítani kell ugyanis, hogy a függőség egy olyan úr, amely kiveszi az ember kezéből az irányítást önmaga fölött, rabszolgává teszi az emberi elmét, a tudatot, a tudatalattit, és egy olyan manipulatív lényt hoz létre, hogy amikor ebből kilábal az ember, szinte hihetetlen számára, mire volt képes.

Saját példámat hozom fel, két és fél évre volt szükségem, hogy meggyőzzem önmagamat arról, ez az utolsó lehetőség. Annak ellenére, hogy tudatában voltam annak, milyen rosszat cselekszem, képes voltam mindent feladva, szemrebbenés nélkül menni a saját utamon, akkor is, amikor szépen kértek a gyermekeim, hogy legalább akkor ne igyak, amikor itthon vannak. Minden függőség, ha már kialakul, rabszolgasors. Állítom, hogy 99 százalékban ebből egymaga nem tud felállni az ember, bár van példa az ellenkezőjére is.

Mikor fordult meg a fejében, hogy a prevenció témáját be kell vinni az iskolákba?

A legegyszerűbb és leghatékonyabb megelőzni a bajt, és hát az alap- és a középiskolákban kell ezt megtenni. Mivel már ott kezdődik a függőség kialakulása, előbb a cigaretta, a drog, majd az alkohol. A középiskolákban erősödik, a munkahelyen pedig

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak