Napunk

Mikuláš Dzurinda: Orbán Viktor politikája vakvágányra vezeti Magyarországot

Vezető vagyok, nem birka - mondja Mikuláš Dzurinda. Foto N - Tomáš Benedikovič
Vezető vagyok, nem birka – mondja Mikuláš Dzurinda. Foto N – Tomáš Benedikovič

Mikuláš Dzurinda egykori kormányfővel és külügyminiszterrel Európáról, a V4-ről, az etnikai politizálásról és a politikai visszatérésről beszélgettünk.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Nem fogok még egyszer beállított fotón szerepelni – mondta Mikuláš Dzurinda fotósunknak, mikor portrét szeretett volna róla készíteni az interjúhoz. A volt kormányfő és külügyminiszter nevéhez egy egész politikai korszak fűződik, ám a hazai politizálásról már egy évtizede átnyergelt az európai politikára. Az Európai Néppárt politikai agytrösztjét vezeti, mint mondja, nagyon intenzív politikai életet él. Most azonban mégis úgy tűnik, itthon szeretne változást elérni.

Beszélgetésünkből megtudhatják:

  • Keletre, vagy Nyugatra tartozik-e Szlovákia,
  • mit gondol a hídszerepről, vagy épp Orbán Viktor közép-európai víziójáról,
  • perifériára sodródott-e Magyarország Európában,
  • túléli-e a jelenlegi időszakot a V4,
  • meghaladott-e az etnikai politizálás,
  • győzködte-e Bugár Bélát, hogy visszatérjen.

Mikor felmerül a kérdés, Szlovákia a Nyugathoz vagy Kelethez tartozik, esetleg egyikhez sem, az ország lakosai meglehetősen megosztottnak tűnnek. Ez az orosz–ukrán háború kapcsán még inkább felerősödött. Ön hogy érzi ezt?

Ha ez nem lenne megfelelően elrendezve a fejemben, sohasem dacolhattam volna Mečiarral. Az ő mondata volt, hogy ha nem akarnak minket Nyugaton, majd Keletre fordulunk. Ez feltüzelt. Én Kelet-Szlovákiából származom, a Tátra alól, és már gyerekként is egyértelmű volt számomra, hogy a Nyugathoz tartozunk.

Vannak dolgok, amelyeknek rendben kell lennie az ember fejében, és én ezzel a soha, még gyerekként sem foglalkoztam. Iskolásként estéről estére a sustorgó, zajos Amerika Hangját vagy a Szabad Európát hallgattam, Marína Havranovát, Anton Hlinkát. A legkisebb kétségem sincs afelől, hogy Szlovákia a Nyugathoz tartozik.

Olvassa a kommenteket a közösségi oldalakon?

Sosem voltam fenn a közösségi oldalakon. Egészségben akarom megélni a nyugdíjaskort, hogy az unokáimmal értelmes beszélgetéseket folytassak. Sosem olvastam ilyen kommenteket, nem is fogok. Elég, ha végigmegyek az utcán mondjuk Zsolnán, Lőcsén, vagy mint most, Pozsonyban. 20 perc séta elég, hogy emberekkel beszélgessek. Hülyeségek olvasására nincs szükségem.

Az emberek személyes találkozásoknál nem beszélnek önnek a Nyugattal kapcsolatos kételyeikről?

Nem válogatom az embereket, ha sétálok, sem akkor, ha a dunai gáton futok. Ezekről a témákról azonban nem is beszélünk. Arról beszélünk, hogy lesz-e világítás és fűtés télen. Vagy hogy hol áll meg az infláció. Lesz-e újabb járványhullám. Ez foglalkoztatja az embereket.

Fotó N – Tomáš Benedikovič

Ezekről a dolgokról azonban az emberek a Nyugat–Kelet szembenállás kontextusában is beszélnek. Például hogy azért nem lesz fűtés Szlovákiában, mert szankcionáljuk Oroszországot.

Ez már a politika gyakorlati síkja, ezt nem kötném össze az ország civilizációs hovatartozásával. Azzal üzletelünk, akivel megfelelőnek tartjuk, és azzal üzletelünk, akivel megéri. Ezt elválasztom a civilizációs vagy ideológiai hovatartozásunktól.

Sok ember viszont azt mondja, hogy a civilizációs hovatartozásunk valahol középen van.

Erre már válaszoltam. Sosem hittem abban, hogy nem Nyugatra tartozunk, de nem hittem abban sem, hogy valamiféle híd lennénk a Nyugat és a Kelet között, mint ahogy Ján Čarnogurský állította. Sosem bíztam ezekben a gondolatokban, sosem mondott nekem semmit.

Vannak azonban hatalomban lévő politikusok, akik épp ezzel a gondolattal dolgoznak és „közép-európaiságról” beszélnek. Ilyen például Orbán Viktor is. Létezik „közép-európaiság”?

Orbán Viktorral erről vitáztam a Postoj hasábjain. Ő ezt sosem gondolta komolyan. Minden, amit csinál, egyetlen célt követ. Mégpedig, hogy megerősítse a hazai pozícióit. Orbán Viktor, öreg barátom úgy tett, mintha vitázott volna velem, és megmosolyogtató volt számomra, mikor a V4-et igyekezte a németek és a franciák alternatívájaként megfogalmazni. Viktor talán nem tudja, hogy Lengyelország teljesen másként viszonyul a Kremlhez, mint ő? Hogyan állhatott elő ezzel, ha ezt tudta? Vagy talán nem tudta? Ez az egész az elejétől kezdve svindli volt. Megfogható, tetten érhető svindli.

Nem elképzelhető, hogy politikai ideaként tényleg megvalósíthatónak, kézzelfoghatónak tűnt számára a közép-európai alternatíva, melynek ő a vezetője?

Ez az ötlet legfeljebb két hétig lett volna számára kézzelfogható, míg otthon profitál belőle. Ő ezt a gondolatot csak fel akarta használni, vissza akart vele élni belpolitikai célokat követve, ez minden. Mély meggyőződésem, hogy politikai koncepcióként ebben sosem hitt, nem hihetett.

Orbán Viktor számára megéri, hogy kizárólag a belpolitikára épít?

Végeredményben nem, de látta a választási eredményeket Magyarországon? Rövid- vagy középtávon ez működhet. Ez az a klasszikus, robusztus politika, mellyel Mečiar próbálkozott nálunk. Neki ez nem működött túl sokáig, Viktornak tovább tart, de ez vakvágányra vezető út.

Európai közegben is működik neki?

Látja, hová jutott. A perifériára.

Magyarország továbbra is az EU tagja, a pénzekhez is hozzájut, és továbbra is olyan ereje van, hogy le tudja vetetni például Kirill pátriárkát a szankciós listáról.

Nézze, amíg a nemzetközi biztonságpolitikában a konszenzus szabálya érvényes, addig nem olyan nehéz ez, amíg elég bátor vagy arrogáns az ember, és az ajtórésbe teszi a lábát. Ezt megteheti Szlovákia is, vagy akár Ciprus, mert ez az egyhangúságról szól. Orbán ezt eszközként használja, amivel sakkban tarthat másokat, és olyan dolgokat szerez meg általa, melyeket előnyösnek érez.

Elismerem, hogy az olajjal kapcsolatban valódi előnyökhöz jutott. Azt azonban már nem tudom, milyen előnyökhöz jutott Kirill pátriárkával. De az biztos, hogy így a perifériára tolta önmagát. Tudom, hogy beszélnek Orbánról a nemzetközi politikusok és diplomaták.

Miben nyilvánul meg ez a perifériára kerülés?

Egyelőre még semmi markánsban. Csak abban, hogy nem a megoldás részeként tekintenek rá, hanem egy erősödő problémára. Nyissa meg a Politicót, ahogy én tettem ma reggel (a beszélgetés kedden készült, a szerk.). Azt olvashatja, hogy a brüsszeli nagykövetek egyre idegesebbek Magyarország miatt. Vagy hogy a magyar állandó képviselet vezetője távozik Brüsszelből. Valószínűleg elege van belőle, hogy a többiek furán néznek rá. Nő a nyomás Magyarországon, és nőni fog tovább.

Von der Leyen hirtelen azt mondja, meg kell változtatni a döntések módját a külpolitikai és biztonságpolitikai kérdésekben. Nő a nyomás azért, hogy Orbán ne tehesse az ajtórésbe a lábát akkor, mikor kedve tartja – legyen ez összefüggésben az olajjal vagy Kirill pátriárkával. Magyarország olyan izolációba kerül, mint amilyenben Szlovákia volt a 90-es években, Mečiar idejében.

Ez akár huxittal is végződhet, nem?

Szeretem Budapestet, a Balatont, a magyar vidéket, és Dél-Szlovákiát. Nagyon óvatos vagyok, hogy ne fessek sötét forgatókönyveket, ha már maga Orbán Viktor ilyeneket fest. Én valahol megállok. Ez pedig ez a pillanat a beszélgetésünkben. Ez nagyon rosszul végződhet Magyarország számára.

Fotó N – Tomáš Benedikovič

Lehet még valaha olyan a V4, mint az orosz agresszió előtt?

Már most sem az, és már most találkozom olyan politikusokkal, akik azt mondják, a V4 megszűnt. Szó szerint

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Mikuláš Dzurinda

Orosz–ukrán háború

Szlovák–magyar kapcsolatok

V4

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak