Napunk

Varga Emese: Úgy nem lehet építkezni, hogy a színház túlélése az egyedüli cél

Varga Emese. Fotó - Dömötör Ede
Varga Emese. Fotó – Dömötör Ede

A Komáromi Jókai Színház művészeti vezetője szerint a szlovákiai magyar színházak túlélése többé-kevésbé garantált, a szakmai fejlődés és építkezés lehetősége azonban egyre inkább beszűkül.

Pedig a társulatban látja a potenciált meg a lelkesedést, és nagyon szeretne bízni abban, hogy a lendületük kitart a súlyosbodó gazdasági válság ellenére is. Varga Emesével az 57. Jókai Napok amatőr színházi seregszemle utolsó napján beszélgettünk.

Az interjúban szó lesz arról is,

  • miért lenne érdemes újragondolni a Jókai Napokat,
  • milyen a kapcsolata az amatőr színjátszó köröknek és a profi társulatoknak az eredeti szlovákiai magyar drámákkal,
  • hogy mik a pandémia utáni kármentesítés veszélyei,
  • milyen pozitív változások kezdődtek meg a Jókai Színházban az elmúlt két évben,
  • hogyan fogadta a közönség a 2020 utáni szemléletváltást,
  • és mire számíthatunk a következő, ünnepi évadban.

 Az 57. Jókai Napok műsorfüzetének bevezetőjében azt írja: „Bármilyen abszurdnak is tűnik, új időszámítás kezdődött – vannak a p. e. és a p. u. események. Persze nagy kérdés, hogy érvényben van-e már a pandémia-utániság”. Az új időszámítás fényében hogyan értékeli az idei fesztivált?

Három év telt el az előző, 56. Jókai Napok óta, vagyis két fesztivál maradt el. A pandémia hatása elsősorban a résztvevők alacsony számában nyilvánult meg. Időhiány miatt sokan nem tudtak előadással készülni. Persze a rendező vagy az adott színjátszó csoport vezetője szerint egy darab sosincs kész, mindig az az egy hét hiányzik a tökélyhez. De azért óriási különbség, hogy valaki szeptemberben kezd el dolgozni egy csoporttal, vagy pedig áprilisban. Természetesen a jelen lévő társulatokon is nyomot hagyott a több mint két év kényszerszünet és bezártság, a diákcsoportokon kiváltképpen. Ebből fakadóan leginkább az útkeresés jellemezte az alkotókat és az előadókat.

Idén az érdeklődés is megcsappant a korábbi évekhez képest. Persze az is csoda, hogy egyáltalán sikerült összehozni ezt a fesztivált, a szervezőknek és a csoportoknak is nagyon nehéz dolguk volt. Ugyanakkor nem lehet örökké a koronavírusra fogni, hogy miért vagyunk kevesen. A jövőben talán érdemes lenne újragondolni a Jókai Napokat, kitalálni, hogyan lehet ezt a nagy múltú rendezvényt jobban integrálni a város életébe, és vonzóbbá tenni a szélesebb közönség számára, hogy ismét az igényes kikapcsolódás közkedvelt színterévé, kulturális találkozóhellyé váljon. A p. u. időszak egyik legnagyobb kihívása amúgy is az lesz, hogy visszaemeljük a kultúrát az emberek életébe.

A Dialóg nonprofit szervezet, amelynek a vezetőjeként is dolgozik, eddig két drámaíró pályázatot bonyolított le. Ezek deklarált célja a szlovákiai magyar dráma helyzetének, státuszának megerősítése. Idén is meghirdetik a versenyt?

Mivel a Kisebbségi Kulturális Alap formai okokra hivatkozva elutasította a pályázatunkat, nem valószínű, minden bizonnyal átcsúszik 2023-ra. Azt tervezzük, hogy külön kategóriát írunk ki a fiatal, pályakezdő szerzők számára, s a díjak mellett mentori segítséget is szeretnének nyújtani nekik.

Mennyire jellemző a Jókai Napokra, hogy a csoportok eredeti, szlovákiai magyar drámákat állítanak színpadra, akár az említett pályázat nyertes alkotásait?

A hazai drámák színpadra állítása nem elvárás, de mindenképpen jó lenne erősebb kapcsolatot kialakítani a szerzők és a rendezők vagy a csoportvezetők között. A pályázók között voltak jópáran, akik erősen kötődnek ehhez a közeghez. A legutóbbi pályázat győztese, N. Tóth Anikó is közéjük tartozik. Az ipolysági diák színjátszó csoport korábban gyakran vett részt a Jókai Napokon.

Néhány évvel ezelőtt az őrsújfalusi És?! Színház Soóky László egyik drámáját dolgozta fel. Ha úgy veszem, a Marianum idei, fődíjat nyert produkciója, A Rosewater-projekt is saját drámaszöveg, amelyet Tóth Gábor rendező és Miklós László, az előadás dramaturgja a diákokkal együtt hozott össze. Azt nem merném kijelenteni, hogy irodalmi műként is megállná a helyét, hiszen részben színészi improvizációk nyomán, az előadás céljait szolgálva jött létre. Az amatőr színházi közegben az a jó, hogy nagyobb tér nyílik az efféle kísérletezésre.

Hamarosan lezárul a Komáromi Jókai Színház harmadik olyan évada, amelyre hatással volt a világjárvány. Visszatérhet végre a színház a normális kerékvágásba, ha ősszel nem kezdődik újra a cirkusz?

Két év után most tavasszal játszhattunk először teljes nézőtér előtt, hiszen a járványügyi rendeletek sokáig nem engedélyezték a teljes kapacitást. A különféle szabályok, intézkedések is elriasztottak nem egy nézőt. Most már sokkal jobb a helyzet, a héten A beszélő köntöst és a Tótékat már telt házak előtt játszottuk. Ennek ellenére nem gondolom, hogy az elmúlt időszakot zárójelbe lehetne tenni, és a színház úgy élheti tovább az életét, mintha mi sem történt volna. Már csak a hatalmas gazdasági veszteség, bevételkiesés miatt sem.

A Jókai Színház a járványidőszakban az előre menekülés útját választotta. Az elmúlt két év alatt a koprodukciókat és a vendégelőadásokat is beleszámolva körülbelül húsz előadást hoztunk össze, ami meglepően magas szám a körülményekhez képest.

Fotó – Dömötör Kristóf

A 2021/2022-es évad annyiban volt könnyebb, mint az előző, hogy nem vették el tőlünk a próbák lehetőségét, de persze most is volt két-három hónap, amikor nem játszhattunk. Februártól aztán igyekeztünk behozni a lemaradást, gyakorlatilag kéthetente jött egy újabb premier. Ezek az előadások már korábban elkészültek, csak éppen nem lehetett bemutatni őket, most pedig a hajsza miatt nem maradt kifutási idejük.

Gazdasági szempontból mennyire súlyos a színház helyzete?

Minden lehetőséget igyekszünk megragadni. Az, hogy a városi és a megyei önkormányzatoktól megvonják a bevételi forrásokat, nyilván a színházakra is negatív hatással lesz. Nyitra Megye Önkormányzata már le is szögezte, hogy nem tud plusz támogatást nyújtani, hiába készül a komáromi színház a megalakulása 70. évfordulójára. Előadások létrehozására tehát nem kapunk pénzt, soha nem is kaptunk, a megye csak az épület fenntartási költségeit és a béreket téríti.

Jelenleg az egyik legnagyobb probléma az energiaárak drasztikus emelkedése, amelynek a súlyát némileg enyhíti, hogy idén befejeződtek a színház felújítási munkálatai, kicserélték az összes nyílászárót. Ennek finanszírozását ezúttal is köszönjük a Nyitra Megyei Önkormányzatnak. Hálásak vagyunk a támogatóinknak is, a Tóték díszlete például nélkülük valóban nem jöhetett volna létre.

Próbálok optimista maradni, ugyanakkor azt gondolom, hogy alapvetően a kultúra van veszélyben. Ha gazdasági szempontból kiszolgáltatottá válunk, ha megint a túlélés lesz a cél, amely minden mást, így a szakmai fejlődés szándékát is felülírja, az lefárasztja a közösséget, elveszik a lelkesedés, a lendület. Újra kellene gondolni a támogatási rendszert is, mert ha az üzleti szempontok kezdenek el dominálni, és a profitorientáltság kerül előtérbe, az óhatatlanul szakmai visszaesést eredményez majd. Jelenleg ott tartunk, hogy a túlélés még többé-kevésbé garantált, de a szakmai fejlődés és építkezés lehetősége egyre inkább beszűkül.

doktori disszertációjában, 2019-ben meglehetősen lesújtó képet vázolt fel a (cseh)szlovákiai magyar színjátszás múltjáról és jelenéről, olyan fogalmakkal operálva, mint provincializmus, politikai kiszolgáltatottság, konformizmus, öncenzúra, kritikátlanság. Azt is írta, hogy „belső színházi reformra aligha számíthatunk, hiszen a színházi vezetők nem vállalják a kockázatot, minden a régi modell szerint folytatódik tovább”. Mit gondol erről most, már a Jókai Színház művészeti vezetőjeként?

Azt, hogy elkezdődött egy reformfolyamat, de még messze van a vége, és nagyon lelassítja az ilyen-olyan válságok negatív hatása. Tóth Tibor 17 évig volt színigazgató, 2020-ban szinte már szükségszerű volt a változás. Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy a többé-kevésbé egyszemélyes döntések időszaka után most

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Komárom

Komáromi Jókai Színház

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak