Napunk

Menekültek Bősön: sokan segítenek, mások a rendőrséghez fordultak, óvodájuk máig nincs az ukrajnai gyerekeknek

Fotó - Tomáš Benedikovič
Fotó – Tomáš Benedikovič

Mintegy 900 menekült él a bősi menekülttáborban, ahol az elmúlt hónapokban a játszóterek használata és a buszközlekedés kapcsán alakultak ki kisebb konfliktusok, de a menekülteknek nincsenek kimondottan negatív tapasztalataik.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

A háború kitörése óta már több, mint félmillió menekült érkezett Szlovákiába, akik közül több, mint nyolcvanezren kértek átmeneti menedéket az országban. Az állam a legnagyobb számban a Bős szélén álló régi munkásszállóban helyezte el a háború elől menekülőket – megnéztük, hogyan élnek együtt az ukrajnaiak százai a bősiekkel és a környékbeliekkel, akadtak-e köztük súrlódások, és mi az, ami a menekülteknek hiányozhat Bősön.

Nem sokkal az orosz–ukrán háború kitörése után 12 busz érkezett az első menekültekkel a bősi menekülttáborba. A bősiek pozitívan fogadták őket, civilek segítettek, a városi hivatal gyűjtést szervezett a kultúrházban.

Megjelentek a nemzetközi és hazai (civil) szervezetek is, az UNICEF, az IOM, a UNHCR, a Človek v ohrození, a Mareena, az egészségügyi ellátást biztosító Firemedical, és a Bevándorlási Hivatal is. Utóbbi az állami szervek lassúságával állt feladatához, kissé megkésve kezdték szervezni például az óvodát, a nyelvtanfolyamokat, a közösségi életet, ahogy Bondor Eszertől, a dunaszerdahelyi Szivárvány Központ munkatársától megtudtuk, aki elmondta azt is, hogy addig a helyi civilek pótolták ezeket a funkciókat.

Az állami intézményeknél azonban sokkal gyorsabban reagált a munkaerőpiac. Megjelentek a helyi vállalkozók, akiket az olcsó munkaerő vonzott. A táborba hetente kijár a munkahivatal, hogy munkát kínáljon fel az ott élőknek.

A tábor tulajdonosa a menekülthullám közepén megváltozott. Korábban a Szlovák Műszaki Egyetem tulajdonában lévő épületegyüttest megvásárolta a somorjai székhelyű B.D.B. Group kft., melynek ügyvezető igazgatója a 2020-ban a Harabin-féle Vlasť párt színeiben a választásokon induló Bittera Kinga.

Bittera Kinga korábban a Denník N-nek elmondta, hogy egyelőre nem szeretnének változtatni az eddigi gyakorlaton, és a menekültek segítése a céljuk. Ennek bizonyítéka a tábor területén most épülő játszótér is.

Fotó – TASR

Időközben a menekültek száma a táborban elérte a 900-at, a mintegy 5000 lakosú Bős szélén. A helyi lakosok már több alkalommal éltek együtt különböző országból származó menekültekkel. Legutóbb, 2015-ben nagy visszhangot kapott a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és Kotlebáék be nem jelentett közös, a rendőrség által meghiúsított felvonulása, mely iránt a helyiek egy csoportja is érdeklődött.

Igaz, hogy a kulturális különbségek jóval kisebbek most, mint a korábbi, például a 2015-ös szír menekülthullám idején, de ennyi ember esetén a viszonyok többféleképpen is alakulhatnak. Sokan a békés egymás mellett élésről beszélnek, de akadnak olyanok is, akik másként látják a helyzetet.

Az első menekültek

Március 2-án nyitotta meg kapuit az orosz–ukrán háború miatt Ukrajnát elhagyó embereknek a bősi menekülttábor. Az első napokban a becslések szerint több, mint 400-an érkeztek, főleg gyerekes anyák, nagymamák, illetve a hadköteles kort meghaladott férfiak.

A menekültek érkezése Fenes Iván, Bős polgármestere (Szövetség) szerint annyira hirtelen történt, hogy arra nem lehetett felkészülve senki, így a menekülttábort működtető intézmények és cégek személyzete sem, nem rendelkeztek elegendő tartalékkal.

„Nem a város feladata, hatásköre, hogy a menekültek ügyeit intézze, ennek ellenére sok mindent megteszünk értük. Például a háború kitörésekor hetekig gyűjtöttünk számukra élelmiszert, ruhákat és más dolgokat a kultúrházban. Jól jött nekik akkor a segítség” – mondja Fenes a Napunk kérdésére, és hozzáteszi, hogy azóta a helyzet megoldódott, a gyűjtés is befejeződött.

Lamos Anikó, aki a kezdetekben civilként segítette a menekülteket, lapunknak elmondta, hogy a Lélekgyógyító Alapítvány felhívására reagált, amely adománygyűjtést szervező szlovákiai területi koordinátorokat keresett. „Tettem ki egy videót és néhány posztot, és szépen érkeztek az adományok. Vállaltam az adományok szelektálását, amiket természetesen a gyűjtőpontra is elvittem, de a helyi menekültszállóra is jutott belőle” – mondja Lamos, aki szerint a menekültek nagyon hálásak voltak, mint egy Ungvár mellől érkező, magyar nyelvű nagymamától megtudta.

Nagy falu a város szélén

„Olyan ez, mintha két nagy település élne egymás mellett, Bős mint kisváros és a tábor, mint egy nagyobb falu a maga 900 lakosával. Az a nagy különbség, hogy míg előbbi egy természetes élettér, utóbbit a kényszer szülte, így minden részét külön meg kell szervezni, a szállástól, ami a mi dolgunk, az étkeztetésen és orvosi ellátáson át a szabadidő eltöltéséig – ezeket pedig állami és nemzetközi, illetve haza civil szervezetek oldják” – magyarázza Ševčík Klára, az épületkomplexum vezetője.

Ševčík, aki munkatársaival már harminc éve, a délszláv háborúk óta foglalkozik menekültekkel, úgy gondolja, sok tapasztalatot gyűjtöttek, hogy hogyan kezeljék a felmerülő problémákat, legyen az betegség, vallási szokások, lelki problémák vagy esetleg kisebb torzsalkodások.

„Utóbbit sem lehet kizárni, de ha az átlagot nézzük, kevesebb történik, mint egy ekkora nagyságú faluban, és azok sem jelentősek. Miközben a menekültek sokkal nagyobb lelki nyomásnak vannak kitéve. Az egyik anyuka például időnként hangos sírással oldja a katona fia miatti feszültséget” – mondja Ševčík.

Hasonlóan nyilatkozik Fenes Iván is, aki a Napunknak elmondta, hogy már megszokták egymást a bősiek és a menekültek a hosszú idő alatt, bár kényszerházasságról van szó, hiszen a tábor működését nem a város kezdeményezte. „A háború elején részvéttel viszonyultak hozzájuk a helyiek, mindenképp pozitívan, és azóta sincs az ukránokkal kapcsolatban különösebb negatív visszhang. Nincsenek más konfliktusok, mint amilyenek általában az emberek között vannak, ha menekültek, ha nem” – mondja Fenes.

Konfliktus a játszótéren, tömeg a buszon

Jakus Zoltán, aki 2015-ben egy, a Kotlebáékkal tartalmilag nagyrészt megegyező petíciót indított a menekültek ellen, idén pedig polgármesterjelöltként vág neki az önkormányzati választásoknak, úgy látja, hogy a helyiek egy része elfogadja a menekülteket, mások viszont nem. A Napunknak elmondta, hogy újabb konfliktust nem tapasztalt, de korábban a bősi polgárok panaszt tettek, mert szerintük a játszótéren „nem a megfelelő módon” játszottak az ukrán gyerekek.

Jakus szerint „más a karakterük”, ezért nekik természetes volt, hogy „elfoglalják a játékot mások elől”. A polgármesterjelölt hivatalos bejelentéssel élt a városi rendőrségen, azóta járőr vigyázza alkalmanként a játszótér rendjét azokban az órákban, amikor a legtöbben használják.

Élére állt Jakus annak az ügynek is, melyben a helyiek

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Menekültek

Orosz–ukrán háború

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak