Igor Matovič és Márki-Zay Péter politikai ikertestvérek: hatalmas lehetőség volt bennük, és mindketten elszúrták
Egyikük sem volt képes arra, hogy kihasználják az erősségüket: hogy eltérnek a politikusi fősodortól, és hogy ez mennyire sok embernek tetszik.
Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.
Kedden, amikor Zuzana Čaputová visszaküldte a parlamentbe Igor Matovič inflációellenes-családsegítő törvényét, a pénzügyminiszter arról beszélt, hogy a Čaputová által képviselt progresszív liberalizmus ütközik a családbarát konzervatív felfogással, amit viszont Matovič képvisel, és a progresszív-liberálisoknak természetesen nem fontosak a családok.
Már jóval korábban is előfordult, hogy Matovič liberálisozással és progresszívozással reagált az őt a sajtóból vagy az elnöktől ért kritikákra, és ezzel a retorikával – illetve mostanában azzal, hogy egyezségeket köt a parlamentben ülő szélsőjobboldali képviselőkkel – belesimulni látszik az általában csak populistának nevezett újjobboldali, a szélsőjobb felé húzó politikusok sorába.
Igor Matovič mégsem ezekhez a politikusokhoz hasonlít, hanem egy másik, szintén másként populista politikushoz: Márki-Zay Péterhez.
Ezekről lesz szó a cikkben:
- miben különbözik Igor Matovič a legismertebb populista politikustól,
- miben hasonlít Márki-Zay Péterre,
- miért lehettek volna egy új, sikeres politikustípus képviselői,
- és mi az, amit mindketten ugyanúgy elszúrtak.
Sokféle populista
A populizmus definicójába ne is bonyolódjunk bele – a szavak jelentéséért úgyis harc dúl, és gyűlöletkampányokat folytató pártok nevezik a lényegüknek a kereszténységet –, maradjunk talán annyiban, hogy a populisták a „mi és ők” minél szélsőségesebb hangoztatására építenek, és egyébként létező problémákból – de előfordul, hogy nem létezőkből is – kreálnak elképzelt, apokaliptikus ellenséget, amik elől egyedül ők nyújthatnak védelmet.
A populistának mondott politikusok, bár sok közös van bennük, sok mindenben különböznek is.
Orbán Viktor hatalmas, immár három évtizedes tapasztalattal bír, és a liberalizmustól indulva a politikai ideológiai paletta jelentős részét bejárta, míg eljutott az illiberalizmusig meg az új típusú kereszténydemokráciáig, és lett a populizmus egyik kabalafigurája.
Donald Trump idős milliárdosként kívülről került be a politikába és tarolta le a Republikánus pártot a 2010-es évek közepén, majd az USA-t is.
Bár Orbánt szokta az amerikai sajtó „Trump before Trump”-ként, azaz Trump előtti Trumpként emlegetni, Trumpra sokkal jobban hasonlít Andrej Babiš, aki szintén milliárdos vállalkozóként lépett be a politikába a 2010-es évek elején, és gyakran a bohóckodás határát átlépve nyilvánul meg a médiában.
Orbán Viktor a menekültválsággal került igazán a nemzetközi figyelem középpontjába azzal, hogy egy nemzetközi krízis tünetét – a háború elől menekülő idegenek tömegeit – politikai kommunikációra használta, és a krízis kezelésére a nyugati világban szalonképtelen eszközöket – határkerítés, a menekülők befogadásának elutasítása – használt.
A menekültkérdés Donald Trump politikájának is központi eleme volt, csak nála főleg latin-amerikaiakról és az USA–mexikói határra épült kerítésről volt szó. Emellett Trump sikeresen játszott rá az átalakuló világban a helyüket kereső bizonytalan – főleg fehér – tömegek félelmeire is, amiket a demokrata elit csak lenézett.
Hasonló húrokat pengettek a csúcsra igazán soha fel nem jutó európai jobboldali-populista politikusok is, mint Matteo Salvini vagy Marine le Pen.
Ezek a politikusok amellett, hogy több-kevesebb sikerrel polarizálják a társadalmat, a hagyományos értékek védelmezőjeként tüntetik fel magukat a romlott nyugati dekadenciával szemben, gyakran hivatkoznak a kereszténységre, és szövetségesüknek tekintették a hasonló elvek mentén politizáló Vlagyimir Putyint – legkésőbb addig, amíg az le nem rohanta Ukrajnát.
De az oroszpártiság sem jellemez minden populista politikust: a szlovén Janez Janša a lengyel Mateusz Morawieckivel és Jarosław Kaczyńskival együtt utazott a jóformán még ostromlott Kijevbe, bemutatva Putyinnak.
És nem minden populistának mondott politikus illeszthető be a hagyományokat védelmezők sorába sem. Andrej Babiš a korrupció-ellenességgel kampányolt, pártja, az ANO pedig a mai napig a liberális európai pártcsalád, az ALDE tagja. Babiš hiába is próbálkozott a hagyományos értékek védelmével és a bevándorlással való riogatással, elbukta a legutóbbi választást. De elbukott Donald Trump és Janez Janša is, és Marine le Pennek sem sikerült az áttörés Macronnal szemben.
Egyszerű emberek
Bár Igor Matovič is előszeretettel hangoztatja a konzervativizmusát, ő maga sokkal hitelesebben képviselte a kívülről érkezett egyszerű embert, mint a politikába átlépő milliárdosok, vagy a sokkal régebb óta politizáló tapasztalt vén rókák.
Matovič fő témája eredetileg a korrupció volt, amit azonban nem öntött nyakon ideológiai mázzal. Látható tehát, hogy Matovič populizmusa egészen más, mint az a gyakran a fasizmussal összefüggésbe hozott populizmus, amit Orbán Viktor vagy Donald Trump képvisel, illetve Vlagyimir Putyin, akit az előbbiekhez képest összehasonlíthatatlanul indokoltabb
