Mindenkiben megvannak azok a pszichológiai hajlamok, amik miatt elhihet egy áltudományos vagy egy összeesküvés-elméletet

Interjúnkból megtudhatják:

• kedvez-e a kor, amelyben élünk, az áltudományok terjedésének,
• milyen céllal jelennek meg összeesküvés-elméletek,
• miért és kinek vonzóak az áltudományos nézetek,
• milyen az érdekes tudománynépszerűsítés.

Mivel foglalkozik egy tudománykommunikációs szakértő?

Sok mindennel. Az én kutatási témám elsősorban az áltudományok és a tudományellenes tartalmak kommunikációja. Nevezhetjük ezeket olyan dezinformációnak, amelyek a tudománnyal, tudományos állításokkal, szereplőkkel, intézményekkel kapcsolatban fogalmazódnak meg, de a megtévesztés szándékát nem minden esetben lehet jól azonosítani. Azokat a kommunikációs jellemzőket viszont, amelyek meggyőzővé teszik e tartalmakat, lehet és érdemes is vizsgálni, én pedig ezek alapján fogalmazok meg olyan szempontokat, amelyek támpontok lehetnek a hatékony tudománykommunikáció során.

Mi szükség van erre?

A hagyományos tudománykommunikációs modellek elsősorban a puszta tények ismertetésén, átadásán alapulnak. Sok esetben pedig arrogáns, elidegenítő hangot ütnek meg. Abban a kommunikációs és médiakörnyezetben, amelyben élünk, ez sok szempontból nem hatékony, sokkal több olyan információforrást találhat az ember, ami jobban megszólítja őt és hat rá.

Az áltudományos vagy a tudományellenes elméletek nagyon sokat elárulhatnak az emberek bizonyos aggályairól, félelmeiről, vágyairól stb. Ha ezeket megértjük, és nem pusztán stigmatizáljuk ezeket a tartalmakat, akkor közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy mit és hogyan érdemes tematizálni és formálni a tudománykommunikáció során.

A frissen megjelent könyv, amelynek társszerkesztője, a Sarlatánok kora: Miért dőlünk be az áltudományoknak? címet kapta. Kedvez-e a kor, amelyben élünk, az áltudományok terjedésének?

Több szempontból is relevánsabb és aktuálisabb ma a témával foglalkozni. Ez adódik például a média változásaiból, politikai és társadalmi körülményekből, de például a járványhelyzetből is. Az elmúlt két év nagyon jól megmutatta azt, hogy a tudományos ismeretekhez való hozzáállás mennyire komplexszé válhat.

Én általában a média változásait szoktam kiemelni, különösen is azt, hogy a közösségi média az nem egyszerűen az új eszközök és platformok megjelenését jelenti, hanem az emberek nyilvánossághoz és az információhoz való viszonyának megváltozását is.

Mivel jár ez a változás?

Az információhoz, a tudáshoz könnyebb a hozzáférés, illetve az információ előállításában, terjesztésében is nagyobb a részvétel, bizonyos értelemben a média demokratizálódott, de ez a változás azt is maga után vonta, hogy megkérdőjeleződött a tekintély tisztelete, a hivatalos információforrások relevanciája. Nincsenek meg azok a kapuőrök, amelyek korábban megvoltak, vagy ha vannak, máshol jelennek meg, más a funkciójuk.

Ez azon is jól látszik, hogy a tudományos információkat milyen szereplők tudják terjeszteni a médiában, és ugyanúgy az áltudományos nézeteket is milyen platformon, kik terjesztik.

Ez a koronavírus-járvány időszakára is érvényes?

Ez az időszak azért is volt különleges, mert nemcsak arról szólt, hogy információhoz kell jutnunk, mert tájékozódni akarunk arról, hogyan kerülhetjük el a megfertőződést, vagy arról, mi a teendő abban az esetben, ha megfertőződtünk, hanem rengeteg változást hozott a mindennapi életünk szervezésében, és a helyzet érzelmi hatása is nagyon erős volt. Félelmet, szorongást érezhettünk, például a betegség miatt, vagy azért, mert a családunkért aggódtunk, vagy azért aggódtunk, mert elveszíthetjük a munkahelyünket.

Az egész pandémia körül kialakult kommunikációs helyzet nagyon komplexszé vált. Egyszerre zajlott az érzelmek „menedzsmentje”, és közben meg kellett győzni az embereket arról, hogy betartsák az intézkedéseket. Ráadásul az információk egyszerre szóltak tudományról, egészségről, politikáról, gazdaságról stb.

Ez a sokszor ellentmondásos és nagyon sokrétű kommunikációs helyzet alakította azt, hogy hangosabbnak tűnhettek az áltudományos nézetek is, amik határozott választ adtak arra a kérdésre, hogy mi történik a világban, hogy hogyan viszonyuljunk a betegséghez, és arra is, hogy mihez kezdjünk a bennünk lévő szorongással.

A koronavírus-járvány két éve alatt nem lett volna hatékonyabb a védekezés, ha megvannak a „régi kapuőrök”, és nem kapnak ekkora teret az áltudományos nézetek terjesztői?

Két okból is nehezebb volt e tartalmak kezelése. Egyrészről, mivel egyszerre zajlott tudomány-, politikai és válságkommunikáció, az egyes intézkedésekkel, az oltásokkal vagy az egész járványhelyzettel szemben kialakult elutasító, ellenséges viszonyulás nem feltétlenül a tudományról és a tudománynak szólt, csak épp „azon csattant”, és áltudományos vagy tudományellenes nézetekben öltött testet.

Másrészről, ugyanúgy, ahogy a különböző „hivatalos” kommunikáció összekapcsolódott, a különféle áltudományos nézetek is összekapcsolódtak egymással, de összeesküvés-elméletekkel is, egy szétszálazhatatlan dezinformációs univerzum alakult ki.

Mikor kezdődött a sarlatánok kora? Mely korok kedveznek az áltudományos nézetek terjedésének?

A tudománytörténeti szakirodalom egyik fontos tanulsága, hogy erre a kérdésre nagyon nehéz egzakt választ adni – mert mikortól beszélhetünk a mai értelemben vett „modern” tudományról, amelyhez viszonyítva beszélhetünk „modern” áltudományokról?

Nagyon nehéz egy pontos dátumhoz kötni az áltudományok megjelenését, mivel visszatekintve egy későbbi tudományos nézőpontból valamire azt mondani, hogy áltudomány, sok szempontból nem fair. Egy adott korban a létező tudományos kritériumoknak valami megfelelt, például Freud a maga korában megfelelt a tudományos sztenderdeknek, de ma már kevéssé, mégsem túl elegáns áltudománynak nevezni.

Milyen társadalmi berendezkedés vagy milyen kultúra kedvez az áltudományoknak?

Az áltudomány bárhol megjelenhet, ez függ attól, hogy milyen áltudományról beszélünk. Bár a tudomány egy nemzetközi intézmény- és eszmerendszer, gyakorlat, módszer – tehát sok mindent jelent –, de lehetnek olyan lokális különbségek, amelyek miatt egy jelenség egy helyen megkaphatja az áltudomány címkét, míg egy másik helyen nem. Például a kínai orvoslás az adott kultúrában hagyományosnak tekinthető, másutt kívül esik az intézményi orvosi gyakorlaton.

Vannak esetek, amelyek egyértelműen áltudományosnak tekinthetők, például a laposföld-elmélet, amely angolszász eredetű, de már Magyarországon is van társasága. És vannak azok az esetek, amelyeknél az áltudományos elmélet mint dezinformáció jelenik meg, és tud hatni egy adott társadalomban, például az áltudományos forrásokkal, álszakértőkkel stb. „hitelesített” összeesküvés-elmélet a HIV eredetéről.

Voltak olyan korok, amelyekben szándékosan visszaéltek az áltudományokkal?

Nem feltétlenül a korra, de a szándékosságra nagyon jó példa az előbb említett. Az 1980-as években egy szisztematikus és stratégiai művelet volt a KGB részéről az AIDS-betegségről szóló dezinformáció terjesztése. A központi gondolat szerint a HIV valójában egy amerikai laborból kiszabadult vírus, amit egy biológiai fegyverként alkottak meg az afrikaiak megfertőzésére.

Az a gondolat, hogy az AIDS a népirtás eszköze, visszhangra talált az amerikai társadalomban, és fokozni tudta a társadalmi megosztottságot. Jól kidolgozott hamis forrásokkal és szakértőkkel alapozták meg az állítás szakmai hitelességének látszatát. Ezeknek a megjelenése nem ország- vagy társadalomspecifikus, illetve nem minden áltudományos elmélet hat társadalmilag. A csodadiétákat és csodatermékeket kínáló kuruzslók szintén „visszaélnek” az áltudományukkal, ugyanakkor ez egyéni szinten fejti ki hatását.

Milyen céllal jelennek meg áltudományos nézetek vagy összeesküvés-elméletek?

A leggyakrabban ezek megjelenését