Napunk

Az autizmussal képtelen megküzdeni a hazai iskolarendszer, és olykor a család is, mondja Nagy Anita

Nagy Anita - Fotó: Ibos Emese
Nagy Anita – Fotó: Ibos Emese

Megkésve diagnosztizálják a gyerekeket a tanácsadó központban a járvány miatt. A speciális odafigyelést igénylő gyerekek inkluzív oktatásáról az iskolák nagy része nem tud gondoskodni.

Érsekújvárban speciális alapiskola, autista alapiskola, speciális pedagógiai tanácsadó központ és szociális szolgáltató otthon is működik. Nagy Anitával, a központ alapítójával és igazgatójával arról beszélgettünk, milyen hatással volt az autizmussal élőkre a koronavírus-járvány, és hogyan birkóztak meg a nehézségekkel.

A családok számára komoly kihívást jelent egy speciális nevelési igényű gyermek, a róluk való gondoskodás, a szakszerű képzésük és fejlesztésük minden erőfeszítés mellett nem tud mindig megvalósulni. Az inkluzív oktatás keretében járhatnak ugyan hagyományos alapiskolába, de azok nincsenek felkészülve a megfelelő képzésükre.

Beszélgetésünkből kiderül, hogy:

  • a karantén-időszakban több autizmussal élő gyereknél gyógyszert kellett alkalmazni a bezártság miatt,
  • mivel egy évig zárva voltak a tanácsadó központok, minimum féléves csúszással kerülnek szakemberhez a gyerekek,
  • inkluzív oktatásuk csak papíron valósul meg, a gyakorlatban sokszor minimálisan és szegregálva foglalkoznak a nagyobb odafigyelést igénylő gyerekekkel.

Melyik volt a legnehezebb időszak az elmúlt két évben az autizmussal élők speciális alapiskolája és a foglalkoztató központ számára?

Az első két hónap, amikor otthon kellett maradni. Hirtelen összezárták a családokat, amihez sok helyen nem voltak hozzászokva, főleg ott, ahol a szülők dolgoznak és minden nap elhozzák a gyermeket az intézményünkbe. Bár a hétvégéket együtt töltik, de több hétig nem voltak bezárva korábban.

Hogyan viselték a diákok, a kliensek a karantén időszakát? Voltak súlyosabb esetek, amelyekhez a szülők önöktől kértek segítséget?

Legnagyobb problémák azoknál a családoknál voltak, ahol autista gyermek van, nagyon nehezen viselték a változást, azt, hogy az általuk megszokott napi rutin hirtelen megváltozott.

Igyekeztünk az első naptól fogva segíteni a családokat, hiszen nem minden gyermek tudott online tanulni. Nagyon sok feladatlapot készítettek a kollégák, segédeszközöket is adtunk a családoknak, hogy  változatosabbá tudják tenni azokat a napokat.

Voltak szülők, akikkel kimondottan sokat és intenzíven kommunikáltunk, mert komoly gond volt. Volt, ahol pár hét után nagy problémát jelentett, hogy az autoagresszív autista gyermek otthon van, hangokat ad ki, kiabál. Ő nem változott, korábban is így viselkedett, csak most a szomszédok is otthon tartózkodtak, és míg korábban nem figyeltek fel erre, most mindenki ideges volt. Támadták a szülőket, hogy csináljanak valamit a gyerekkel.

Sajnos volt olyan eset, ahol csak gyógyszerekkel lehetett megoldani a helyzetet, és volt olyan is, ahol a szülőnek volt szüksége arra, hogy kibeszélje magát. A szociális intézményen keresztül próbáltuk sétára vinni a klienseket, a kollégák a családokkal egyeztetve szervezték meg a sétákat, ez nagyon sokat segített elsősorban az édesanyáknak. Egy-két órára ők is felszabadulhattak.

Meg tudták magyarázni a diákoknak, klienseknek, hogy mi történik, miért kell otthon maradni?

Az ügyesebb diákoknak, akiknél nem annyira mély a mentális sérülés, képek segítségével és szóban próbáltuk elmagyarázni a járványt, de mivel egy megfoghatatlan dologról van szó, nagyon nehéz volt. Az ügyesebb autista gyerekek sajátosan vizualizálták és lerajzolták a vírust, de féltek tőle.

Főleg a munkaterápiás részlegünkön vannak olyan autista fiatalok, akikkel nagyon sokat kellett foglalkozni. Ők általában sokat tévéznek, ott szinte minden a járványról szólt. Online formában, különböző csatornákon rengeteget kommunikáltak velük a kollégák, mert a halálfélelem nagyon erősen jelen volt.

A súlyos fogyatékkal élők csak érezték, hogy valami történik, velük nem tudtuk megértetni, hogy valójában mi is az, ilyen esetben kellett gyógyszert alkalmazni. De volt pozitív példa is olyan családban, ahol problémás autista gyermek, illetve fiatal él, a bezártság két hónapja alatt annyira összeszoktak a családtagok, hogy azóta sokkal jobban működnek együtt.

Megfelelően reagált a járványbizottság a speciális intézmények igényeire?

Az első időszakban nagy nyomást gyakoroltak a szülők és a szociális intézmények a kormányra. Így az első hullámot követően a speciális iskolák és a szociális intézmények kivételt kaptak. Míg a hagyományos iskolák többször voltak karanténban és bezárva, addig mi 2020 júniusa óta működünk.

Nem tudom elképzelni, hogy a kollégák fehér védőruhában és maszkban lettek volna az osztályokban, a gyerekeink többsége fél az orvosoktól. Nagy segítség volt, hogy nem kellett maszkot hordanunk, ezzel együtt rengeteget teszteltünk. Sokan elkapták a betegséget, de senkinél nem volt súlyos lefolyása.

Karantén után könnyen visszaálltak az autista gyerekek az iskolai rezsimre?

Igen, bár egy-két diák étkezési rendje megváltozott. Voltak családok, ahol örültek, hogy egyáltalán átvészelték ezt az időszakot, ott előfordult, hogy rossz étkezési szokást vezettek be azért, hogy a gyermek csendben legyen, illetve ne legyen agresszív. Étellel próbálták csitítani.

Az autista gyerekekre jellemző, hogy ha visszatérnek a megszokott rutinhoz, nagyon gyorsan visszaállnak a korábbi napirendhez. Néhányukat hozzá kellett szoktatni a reggeli lázméréshez és a kézfertőtlenítéshez.

Hosszabb időre leállt viszont a munka a speciális pedagógiai tanácsadó központjukban, megkésve diagnosztizálják a gyerekeket?

Igen, gyakorlatilag egy évig nem volt diagnosztika, a szabályozások nem engedték, hogy működjenek a központok. Online formában nem lehet felmérni a gyerekeket. A járvány előtt a diagnosztika mellett intervenciós foglalkozásokat is tartottunk, most minimum fél évet kell várni a szülőknek az első időpontra, közben az autizmus felméréséhez legalább 2-3 alkalomra van szükség, hogy a felmérést megfelelően tudjuk elvégezni.

A csúszás miatt elképzelhető, hogy több gyermekről még nincs is tudomásuk?

Igen. Könnyebb volna a dolgunk, és a gyermek fejlődése szempontjából is sokkal jobb lenne, ha minél előbb kiderülne, milyen diagnózisa van a gyermeknek. Sokszor a 3-4 éves nem beszélő gyerekeknél még kivárnak, bár már látják, hogy vannak furcsaságai, de úgy állnak hozzá, hogy még kinőheti. Jó lenne, ha ilyen esetekben minél előbb szakemberhez fordulnának a szülők.

Hogyan reagálnak a szülők egy-egy diagnózisra?

Ez nagyon különböző. Sokan nem akarják tudomásul venni. Van, aki több szakembert is felkeres. Több fázisa van az elfogadásnak, melyen végigmennek a szülők, de úgy vélem, ezen valójában soha nem lehet teljesen felülkerekedni. Az a tapasztalatom, hogy a többgyermekes családok könnyebben fogadják el a diagnózist.

Sok szülő „normális” gyereket szeretne és ezért hagyományos iskolába íratja be a speciális nevelési igényű gyermekét, megfelelően fejlődhetnek ezek a gyerekek a hagyományos iskolában?

Fontos, hogy mikor diagnosztizálják a gyermeket. Ha még óvodáskorában, mi igyekszünk segíteni a szülőket abban, hogy a gyermek járjon óvodába. Az a tapasztalat, hogy sokkal jobban be tudnak illeszkedni az alapiskolán, ha már

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Autizmus

Koronavírus

Oktatás

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak