Napunk

„Valóban éhesek, akik hozzánk eljönnek.” Így segítik a menekülteket a civilek a Csallóközben

Bondor Eszter. Fotó - BE archívuma
Bondor Eszter. Fotó – BE archívuma

Civil kezdeményezés biztosít az ukrán menekülteknek olyan szolgáltatásokat, melyek az állam feladata lennének. Nem csak a menekültek, de a helyi közösség számára is fontos kezdeményezésről van szó. De hol marad az állam?

A háború századik napján beszélgettünk Bondor Eszterrel, a Szivárvány Központ munkatársával. Noha a Központ gyerekek mozgásterápiájára szakosodott, a háború kitörése után a Dunaszerdahely környéki ukrán menekültek civil centrumává is változott. Közösségi teret, óvodát, „üzletet”, nyelvtanfolyamot biztosítanak a rászorulóknak. Megelőzve az állami és városi segítséget.

Az interjúból megtudható, 

  • hogyan élnek Dunaszerdahely környékén az ukrán menekültek,
  • mennyit tudnak tenni a civilek egy ilyen helyzetben,
  • milyen gondjaik vannak a menekülteknek,
  • milyen nehézséget okoz egy húsvéti mise megszervezése.

Miért fogott bele? Letudhatta volna annyival is, hogy pénzt küld vagy adományt visz a menekültek részére…

Nagyon megrémültem, mikor a háború kitört, és valamit akartam csinálni, amivel segítek rajtuk. Nem csak a híreket olvasni, tehetetlenül ülni. A Facebookon kezdtem el keresgélni, és a Kto pomôže Ukrajine (Ki segít Ukrajnának) oldalát találtam meg. Akkor épp lakásokat kerestek a menekülteknek. Jelentkeztem, és összekötöttek egy lakhatást kereső családdal, akiken segítettem.

Jelenleg mennyi ukrán menekült lehet Dunaszerdahelyen és környékén?

Nincsenek statisztikáim. Azt tudom, hogy Bősön, a menekülttáborban vannak nyolcszázan. Szvetlana, aki szintén menekült, Nagymegyeren lakik, és intézi a többiek ügyeit, azt mondta, hogy hatvan családdal van kapcsolatban, akik nem Bősön laknak, hanem Szerdahelyen és környékén.

Ez a hatvan család az, aki önnel is kapcsolatban van? Ők járnak ide, a Szivárvány központban lévő helyiségekbe, ők veszik igénybe a szolgáltatásokat?

Igen. De először csak a közösségi teret alakítottuk ki. Ezzel kezdődött. Mikor az a család, aki az elején nálunk lakott, elköltözött, a Vörös Kereszttől kaptam meg Szvetlana telefonszámát, hogy adjam nekik, őt keressék további segítségért. Szvetlana a Viberen csinált egy csoportot, és ott beszélik meg a dolgaikat, máig nagyon jól működik.

Ukrán menekültek a felsőnémeti határátkelőn február 25-én. Fotó – TASR

Mi volt a következő lépés? A közösségi tér felajánlásától hogy jutottak erre a mostani szintre, amikor már óvoda, nyelvtanfolyam is van?

Március közepén kezdődött. Nekem a bősi menekülttáborral nem volt kapcsolatom, csak Szvetlanával. Azt láttam, hogy külön helyeken laknak, el vannak veszve, és nincs egy hely, ahol találkozhatnának. Mert ha együtt vannak,

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Menekültek

Orosz–ukrán háború

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak