Magyar Fórum: Simon Zsolt akár megyefőnök-jelölt is lehet

Simon Zsolt pártja, a Magyar Fórum is készül a megyei és önkormányzati választásokra, ám korántsem fordít rá akkora figyelmet, mint a Szövetség. Az azonban egyáltalán nem kizárt, hogy megyefőnök-jelöltet is állítanak.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
A nem teljes szlovákiai magyar pártegyesítés következtében továbbra is két politikai tömörülés harcol a szlovákiai magyar választók kegyeiért: a Szövetség, és Simon Zsolt politikai projektje, a Magyar Fórum. Utóbbi ráadásul jobban teljesít, mint a korábbi minipártok, hiszen a felméréseken rendre 1,5 százalék felett áll, a legutóbbi AKO-felmérés szerint pedig egyenesen a Szövetség nyakában liheg.
Simon Zsolt azonban azt mondja, nem akarnak konfrontálódni a Szövetséggel – inkább koordinálnának, maximalizálnák a magyar jelöltek esélyeit.
Cikkünkből megtudhatják:
- hogyan élt túl a Magyar Fórum,
- fontos-e számukra a megyei és az önkormányzati választás,
- lehet-e politizálni ismert arcok nélkül,
- akar-e Simon megyefőnök lenni,
- miért találkozott Simon Zsolt Bugár Bélával.
Minden választást komolyan veszünk, de elsődlegesen a szlovákiai magyarok parlamenti képviseletét szeretnénk megteremteni – szól Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnökének válasza arra a kérdésre, mennyire kell komolyan számolni a párttal az őszi megyei és önkormányzati választáson. Ez a válasz már csak azért is érdekes, mert a párt ezzel megkerüli a szlovákiai magyar politikai hagyományokat – az alulról építkezést, az erős helyi struktúrákat, és országos politikai pártként igyekszik definiálni magát.
A korábbi földművelésügyi miniszter, a Híd egykori alelnöke azonban úgy gondolja, hogy politikai projektje életképes annyira, hogy kihagyjon lépcsőfokokat az építkezésből, és országos szinten is versenyképes legyen.
A Híd értékrendjét vinnék tovább
A 2020-as választás nem sikerült túl jól Simon Zsoltéknak sem: a Magyar Fórum a része volt a Magyar Közösségi Összefogás nevű választási koalíciónak, mely aztán 3,9 százalékra volt képes, és nem jutott a parlamentbe. Az MF pedig a karikák alapján gyengébb eredményt ért el, mint az MKP és az Összefogás, melyek azóta már a Szövetség részei.
Van-e létjogosultsága a Magyar Fórumnak? „A választóbázisunk nem fedi egymást a Szövetség választóbázisával” – mondja Simon Zsolt, aki szerint pártja jelenleg