Napunk

Kárpátaljai történész: Rendszerek jönnek és mennek. Kárpátalja marad

MIhók Richárd.
MIhók Richárd.

Mihók Richárd kárpátaljai családapa, történész, az Ungvári Nemzeti Egyetemen tanít. A kárpátaljai háborús napokról, a menekültekről, az orosz propagandáról, és arról is kérdeztük, vajon akkor is a szülőföldjén maradna-e, ha Oroszország megnyerné a háborút.

Mihók Richárdnak a háború kitörésekor egy percre sem fordult meg a fejében, hogy családjával együtt elinduljon nyugat felé – mint mondja, nagyon kötődik Kárpátaljához. Több kollégája az Ungvári Nemzeti Egyetemről a fronton harcol önkéntesként, és ő is gondolkodott ezen.

Beszélgetésünkből megtudhatják:

  • hogyan hatott a kárpátaljai mindennapokra a háború,
  • hogyan alkalmazkodtak a menekülthelyzethez,
  • ismerik-e Beregszászon Sztepan Banderát,
  • véget érne-e a háború, ha Zelenszkij megadná Putyinnak, amit követel,
  • úgy látják-e az ukrán és az orosz elnököt, mint a Nyugat.

Hogy telnek a napjai?

Munkával. Végezzük a dolgunkat, ahogy eddig. A légiriadókat és az áremelkedést, üzemanyaghiányt leszámítva a megszokott módon élünk.

A légiriadók beépültek a mindennapi életbe?

Van, amikor egy héten keresztül nincs légiriadó, és van, amikor egy nap öt is van. Az embernek át kell szabnia kissé az életét, például egy bevásárlást. Ha megyünk vásárolni, mindig aggódunk, hogy ne legyen légiriadó, mert akkor bezár a bolt, és mehetünk az óvóhelyre. De Kárpátalján az emberek nem nagyon mennek már óvóhelyre – megszokták már, félvállról veszik. Nincs pánik. Három hónapja tart a háború, és Kárpátalját egyszer érte rakétatalálat, fent Volócnál.

Változtak a mindennapok a háború első napjaihoz, az első sokkhoz képest?

Az első napok tényleg sokkot jelentettek. Február 23-án este ültem a Facebook előtt, és láttam, hogy Zelenszkij elnök oroszul beszél az orosz anyákhoz. Akkor már azt gondoltam, hogy másnap reggel tényleg valami durvára ébredünk. Ez be is jött. Reggel 6-kor felébredtem, megnyitottam a Facebookot, és rögtön láttam az elnök beszédét, és hogy beállt a hadiállapot. Az embert leveri a víz egy ilyen ébredésnél. Kisebb pánikban rohantam el teletankolni az autót. Fél hétkor még senki sem volt a benzinkúton, de mire megtankoltam, már vagy tizenöt autó állt mögöttem.

A feleségem és az ismerőseim is kérdezték, mi lesz majd ebből. Akkor azt mondtam – csütörtök volt –, hogy hétfőig eldől, gyorsan vége lesz-e, vagy elhúzódik. Elhúzódott. Az első néhány napban az ember sok mindenen elgondolkodott, hiszen láttuk, hogy az oroszok totális támadást indítottak. Ám eltelt három-négy nap, és az emberek lassan kezdtek megnyugodni.

Csütörtök éjfélig korlátozás nélkül lehetett elhagyni az országot – mehettünk volna Magyarországra és Szlovákiába is, vannak ott rokonaink –, de én nem mentem. A feleségemnek azt mondtam, hogyha menni akar, akkor kiviszem őt és a gyerekünket, de én nem akarok menni.

Miért nem?

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Kárpátalja

Orosz–ukrán háború

Vlagyimir Putyin

Volodimir Zelenszkij

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak