Napunk

Gál Gábor volt igazságügyi miniszter ellen indított büntetőeljárást a NAKA

Gál Gábor. Fotó - TASR
Gál Gábor. Fotó – TASR

Gál Gábor, a Híd korábbi igazságügyi minisztere ellen eljárást indított a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség. A volt politikus neve nem először merül fel kétes ügyek kapcsán.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Egyelőre hivatalosan is megerősített információk még nem kerültek napvilágra az ügyről, a Napunk információi szerint azonban a volt minisztert kenőpénz elfogadásával gyanúsítják egy olyan ügyben, mely a Szlovák Földalappal van összefüggésben, a háttérinformációk alapján 50 ezer euróról van szó.

A Markíza televízió – mely először számolt be az eljárásról – úgy tudja, az eljárás Martin Kvietikkel, egy SNS-közelinek tartott állítólagos oligarchával, és 50 ezer eurós csúszópénzzel kapcsolatos. Kvietik egy régóta blokkolt restitúciós eljárást akart újraindítani, és állítólag 2018 elején megbízta Ján Gajan ügyvédet, hogy fizesse le Gál Gábort. Gál akkor még parlamenti képviselő volt, és a csúszópénzt a képviselői irodájában kapta kézhez. Ezután a gyanú szerint elintézte a restitúciós eljárás elindítását a Szlovák Földalap Híd-jelölt igazgatóhelyettesénél.

Gál a TASR-hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, a múlt héten kapta kézhez az eljárás elindításáról szóló értesítést. Kijelentette, az eljárás nem valós információkon alapul. „Nem először fordul elő, hogy az úgynevezett bűnbánóktól származó különböző információk köröznek rólam, melyekről alapos vizsgálat után kiderült, hogy kitalációk” – mondta a volt miniszter, aki

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Gál Gábor

NAKA

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak