Magyarországon 8,2 százalék, Szlovákiában csak 3,1. Miért ilyen nagy a különbség a két ország gazdasági növekedése között?

Az első negyedéves kiugró magyar növekedési adat csak egy púp lesz a görbén, hosszú távon a két ország inkább együtt mozog. Mindkét országban visszaesés jön, de egy csomó tényezőben különböznek.
Lájkold, kövesd a Napunk.sk-t a közösségi médiában is, ahol extra tartalmakkal is jelentkezünk! Csatlakozz hozzánk a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on!
Kedden arról írtunk, hogy miért magasabb az infláció Szlovákiában, mint Magyarországon. Ugyanezen a napon közölte mindkét ország statisztikai hivatala 2022 első negyedévének gazdasági adatait. Eszerint Magyarországon nemcsak az infláció alacsonyabb, hanem az év első három hónapjában a gazdaság is nagyobb ütemben nőtt, mint Szlovákiában, a különbség pedig meglehetősen látványos.
A szlovák Statisztikai Hivatal közlése szerint 3,1 százalékkal nőtt a hazai gazdaság az első negyedévben, a magyar Központi Statisztikai Hivatal pedig azt közölte: 8,2 százalékos volt a gazdasági növekedés az előző év azonos időszakához képest.
De mit takarnak ezek a számok? Dudás Tamás közgazdásszal, a Páneurópai Egyetem Gazdasági és Vállalkozástudományi Karának dékánjával, és Gerőcs Tamással, a budapesti Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos munkatársával jártuk körbe a kérdést.
Cikkünkből többek között kiderül:
- mely körülmények azonosak és melyek eltérőek a két országban,
- milyenek a kilátásai a gazdasági növekedésnek Magyarországon és Szlovákiában,
- hogyan befolyásolják a háború hatásai ezeket a kilátásokat.
Beindult volna a növekedés, de jött a háború
Dudás Tamás szerint a 3,1 százalékos szlovák GDP-növekedés jónak mondható, bár az első negyedév vége felé már érezhető volt az ukrajnai háború hatása. Ezt lehet látni az ipar, azon belül az autóipar gyengébb teljesítményén, amely már márciusban visszaesett – mondja a közgazdász, hozzátéve, hogy a háború mellett a még mindig tartó csiphiány is tovább bonyolítja az autóipar helyzetét.
Az éves kilátások azonban sokkal rosszabbak – hívja fel rá a figyelmet Dudás. Az Európai Bizottság nemrég kiadott jelentése erősen csökkentette Szlovákia gazdasági kilátásait. Év elején még 5 százalékos növekedést jósolt, a friss előrejelzés már csak 2,3 százalékos gazdasági növekedéssel számol Szlovákiában – mutat rá a közgazdász.
Dudás kiemeli, az egész Európai Unió és az egyes tagországok gazdasági kilátásai is romlottak a háború miatt, de a többi országgal összehasonlítva Szlovákia esetében volt a legnagyobb visszaesés.