Napunk

Így terjeszkedik a fideszes hadiipar: Szlovákia továbbra is érdeklődik a leendő magyar miniszter repülőgépei iránt

A cseh L-39 NG, amelyet a leendő magyar miniszter cége gyárt. Fotó - Aero
A cseh L-39 NG, amelyet a leendő magyar miniszter cége gyárt. Fotó – Aero

A szlovák védelmi minisztérium még kiértékeli a lehetőségeket, de egyelőre a cseh–magyar ajánlat is játékban van.

Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.

„Ha egy ország hadserege gyenge, katonái nem harcképesek, népe pedig nem akarja megvédeni magát, akkor azt az országot fogják először megtámadni. Sárkány ellen sárkányfűre van szükség”, mondta Orbán Viktor miniszterelnöki eskütétele utáni beszédében. A sárkányt ebben a passzusban nem nevezte meg konkrétan, de a sárkányfüvet igen: ez a Magyar Honvédség, amelynek a megerősítése Orbán szerint „a legsürgetőbb feladat”.

Ezt a kiemelt feladatot az ötödik Orbán-kormányban Szalay-Bobrovniczky Kristóf kapta, aki amellett, hogy a Magyar Honvédséget építgeti, a magyar hadiipar nemzetközi szinten is fontos képviselőjévé léphet elő.

Cseh–magyar gépek Vietnámtól Ghánáig

Szalay-Bobrovniczky 2021. szeptember 30-án lett véglegesen a cseh Aero Vodochody repülőgépgyár tulajdonosa. Az üzem tulajdonosa a HSC Aerojet nevű cég, amelyben 80 százalékos részesedése van a magyar üzletembernek, a maradék 20 százalékot pedig a cseh Omnipol birtokolja. Sokáig különféle pletykák terjedtek róla, hogy melyik NER-közeli üzletember veheti meg a cseh gyárat a Penta befektetési csoporttól, a cseh sajtó szerint az üzlet tető alá hozásában Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatója is segített.

Az Aero Vodochody az L-39 NG kiképző és könnyű harci gépek gyártója – ez a típus az utóda a nagy sikerű L-39 Albatrosnak, amely a Varsói Szerződés országaiban a legfontosabb kiképző repülőgépnek számított.

Miután Szalay-Bobrovniczky nyélbe ütötte az üzletet a Pentával, az Aero Vodochodyhoz több megrendelés is befutott: Ghána hat L-39 NG-t rendelt, Magyarország pedig mindjárt egytucatnyit. Korábban Vietnám is tizenkét repülőgépre jelentette be igényét, és a cseh–magyar gyár terméke iránt Szlovákia is komoly érdeklődést mutat.

Az L-39 Albatros a keleti blokk legnépszerűbb kiképzőgépe volt. Fotó – TASR

Ha egy üzlet beindul

Szalay-Bobrovniczky Kristóf nem véletlenül került a hadiiparba: ahogy a Telex portréjában olvasható, katonacsaládból származik, ő maga is tartalékos százados, és a Magyar Tartalékosok Szövetségének elnöke.

Elsősorban azonban mégiscsak az üzletben és a politikában tevékeny, és kiválóan tudja e kettőt egymás hasznára fordítani. Szalay-Bobrovniczky saját bevallása szerint is a NER-elit egyik építője, és nem mellesleg a NER-elit épülésének egyik legkomolyabb haszonhúzója is, aki Habony Árpádot, Orbán Viktor nem hivatalos tanácsadóját korábban bajtársának nevezte.

A 2010-es fideszes hatalomátvétel után az Orbán-kormány szellemi holdudvarában kezdett tevékenykedni mint a fideszes agytröszt, a Századvég egyik erős embere, de a Heti Válasz kiadóvezetője és főszerkesztője is volt.

2016 után lendült meg azonban igazán a szekere: ebben az évben londoni nagykövet lett, és következtek a nagy üzletek: előbb egy egyiptomi vasúti biznisz, ahol orosz partnerekkel működött együtt, 2019-ben a V4NA nevű nemzetközi hírügynökségi kiadóba szállt be, 2020-ban pedig, Andy Vajna halála után öt budapesti kaszinót szerzett meg, amihez kedvezményes hitelt is kapott a magyar jegybanktól.

Szalay-Bobrovniczky, aki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő férje, 2021-ben szintén állami segítséggel jutott hozzá a Penta repülőgyárához: a Magyar Fejlesztési Bank 53 milliárd forintos (kb. 137 millió euró) hitelt biztosított a számára, állami kezességgel.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Hadsereg

Jaroslav Naď

Magyarország

Orbán Viktor

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak

Percről percre

Robert Fico kijelentette, hogy tiszteli Gautam A. Rana amerikai nagykövetet, ezért részt vesz a június 8-i fogadáson, amelyet a nagykövetség a függetlenség napja alkalmából rendez, és amelyre a Smer elnökét is meghívták.

Svédország még a júliusi csúcstalálkozó előtt csatlakozhat a NATO-hoz, mondta Jens Stoltenberg főtitkár, miután találkozott Recep Tayyip Erdogan török elnökkel. A következő találkozó Svédország, Ankara és a NATO között egy hét valósul meg. (reuters)

Egy 67 éves férfi vesztette életét abban a lakástűzben, ami ma délelőtt ütött ki Kassán, a két sérültet, egy 28 és egy 60 éves férfit eszméletlenül szállítottak kórházba. (tasr)

Juraj Krúpa (korábban OĽaNO, most SaS) szerint a gyerekek után járó 200 eurós támogatás ötletével először Anna Remiášová állt elő. Krúpa azt állítja, hogy amikor Remiášovával közösen bemutatták a tervet Igor Matovičnak, a pártelnök elküldte őket, mondván, hogy egy ilyen intézkedés tönkretenné a költségvetést. „Öt hónappal később maga Matovič állt elő a javaslattal“ – mondta Krúpa. (markíza)

Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióvezetője védelmébe vette a párt feltételeit, amelyeket az Ódor-kabinetnek szabtak a támogatásért cserébe. Šipoš szerint nem igaz, hogy szándékosan teljesíthetetlennek tűnő feltételeket szabtak volt, például, hogy a miniszterelnök elérje a választópolgároknak szánt 500 eurós támogatás bevezetését, vagy a szülőknek a gyerekek után járó 200 eurós juttatás megtartását. A frakcióvezető szerint az OĽaNO tisztességes feltételeket szabott. (markíza)