Napunk

Napunk newsfilter: Pčolinský mosolya, Sulíkék tangója és Márki-Zay rántott húsa

Márki-Zay Péter kampánya összeomlott a háttérben. Fotó - TASR/AP
Márki-Zay Péter kampánya összeomlott a háttérben. Fotó – TASR/AP

1. Ezúttal zsebben marad Žilinka 363-as számú varázspálcája. 2. Csak a szokásos koalíciós válság Sulík és Matovič módjára. 3. Márki-Zay Péternek semmi esélye sem volt a győzelemre.

Lájkold, kövesd a Napunk.sk-t a közösségi médiában is, ahol extra tartalmakkal is jelentkezünk! Csatlakozz hozzánk a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on!

A híreket válogatta és kommentálta Finta Márk

1. Pčolinskýnak az arcára fagyott a mosoly

Vladimír Pčolinský tavaly augusztusban a rá jellemző, sejtelmes félmosollyal lépett ki a börtönkapun: 175 napig volt előzetes letartóztatásban, miután azzal gyanúsították meg, hogy alaposan kikente a zsebe belsejét Zoroslav Kollár, a hírhedt csődjogász és bírósági elintézőember. „Zoro” állítólag azt szerette volna elérni, hogy akadjon le róla a SIS, melynek épp Pčolinský volt az igazgatója.

Pčolinský arcára mintha vésve volna a félmosoly: állítólag akkor is mosolygott, mikor a rendőrség eljött érte annak idején. A vidámság nem volt alaptalan, Maroš Žilinka főügyész, Boris Kollár „családjának” tiszteletbeli tagja végül meglengette a „363-as paragrafus” feliratú varázspálcát, és hipp-hopp, abrakadabra, a volt SIS-igazgató már csomagolhatta is össze a cuccait a cellában.

Most azonban a helyén marad a varázspálca, és kérdéses, hogy Pčolinský mosolyog-e, mert 5–12 év várhat rá a rácsok mögött. Míg legutóbb épp a vádirat elkészülte és bíróságra benyújtása előtti utolsó pillanatban használta a hírhedt 363-ast a főügyész, most már nem ránthatja elő. A Különleges Ügyészség Hivatala ugyanis benyújtotta a vádiratot a Specializált Büntetőbíróságra: a vád, ahogy korábban is, kenőpénz elfogadása, hivatali jogkörrel való visszaélés, valamint bizalmas információ veszélyeztetése.

Miben más a helyzet most? Több dologban is. Elsősorban abban, hogy Počolinskýnek most már szinte biztosan a bíróság előtt kell megmagyaráznia, valóban elfelezte-e 2020-ban helyettesével, az ország egyik leghíresebb bűnbánójával, Boris Beňával Zoroslav Kollár 40 ezer euróját, melyet a másik leghíresebb bűnbánó, Ľudovít Makó kézbesített nekik.

Benne volt a pakliban, hogy a főügyészség ismét hozzányúlt volna a 363-ashoz, hiszen nagyon igyekeztek megszerezni a vádiratot, ám nem jártak sikerrel. Maga Maroš Žilinka nyilatkozott – feltételezhetően ingerülten – arról, hogy nem feltételezi, hogy a különleges ügyészség illetékes ügyésze annyira rosszindulatú lenne, hogy benyújtja a bíróságra a vádiratot. Nos, de.

Abban is más a történet, hogy az egész ügy sötét lovagja, Zoroslav Kollár, aki eddig hevesen tagadta, hogy ehhez az egészhez bármi köze lenne, áprilisban már egy kicsit másként nyilatkozott. Elismerte ugyanis, hogy bizony adott 40 ezer eurót Makónak azért, mert „eltakarított egy problémát az SIS-ben”. A titkosszolgálat „Zoro” telefonját hallgatta le, minden bizonnyal azért, mert a csődjogász nagyon hatékony elintézőembernek bizonyult egyes bíróságokon.

Kollár azonban nem nevezte meg Pčolinskýt – csak annyit mondott, azért adta a pénzt Makónak, mert ő volt az, aki ismert valakit, aki meg tudja oldani a problémát a SIS-ben. Azt azonban állítólag nem tudta, ki kapta a pénzt.

Mindez segíthet Pčolinskýnak, de nem tennénk rá kocsit-házat, hogy segít is. Egyrészt a bíróság számára lehet akár teljesen irreleváns is, hogy „Zoro” tudta-e, vagy sem, kihez vándorol a pénz. Makó, Beňa és Kollár is azt vallotta, hogy az elhintett pénzmag teljesítette a küldetését, célba ért, szárba szökkent, és ennek köszönhetően állt le a csődjogász megfigyelése.

A szlovákiai korrupciós szappanopera, „A mi embereink” következő évada tehát kezdetét veszi, berendelték az új részeket, nem kaszálta el senki. Figyeljék jól, mert nagyon könnyű elveszteni a fonalat.

2. Richard és Igor tánca a számok körül

Ezzel párhuzamosan zajlik egy másik szappanopera is Szlovákiában, az „Igor és Richard” című opus, mely legalább annyira kiábrándító, mint „A mi embereink”.

Igor Matovič hétfőn előállt egy olyan „heavy metal” szociális intézkedéscsomaggal, melynek volumenéhez képest Fico ingyen vonatai és hasonló, választások előtti pénzosztásai könnyed nyári zenei klubestnek tűnnek. Az 1,3 milliárd eurós pakkot pedig már csütörtökön, gyorsított eljárásban, tárcaközi egyeztetés nélkül a parlament előtt akarja látni, és nem érdekli, hogy az ilyen óriási terveket azért illene megvitatni kicsit szélesebb körben is.

Matovič kellően nagyszabású dilivonatára bizonyára szívesen felülnek majd sokan, még akkor is, ha maradt pár megválaszolatlan kérdés vele kapcsolatban. A vonat pedig a pénzügyminiszter szerint nem várhat, azonnal fel kell szállni. Richard Sulík azonban biztos nem lesz az utasok közt.

Az SaS elnöke saját javaslatot húzott elő a kalapból, melyet azzal a látványos „alsó riposzttal” vezetett fel, hogy „ellenezzük, hogy a települések adják össze azt a pénzt, amiből Boris Kollár 30 ezer eurót kaphat évente az összes gyerekére”.

Miről szól Sulíkék javaslata? Az SaS – amellett, hogy úgy érvel, hogy Matovič intézkedéscsomagja pont a legelesettebbeken nem segít eléggé – azokra a javaslatokra támaszkodik, melyeket a gazdasági szakértők is hangoztattak. 280 euróra emelnék a létminimumot, amivel 28 szociális juttatás összege emelkedne. Növelnék a lakhatási támogatást kapók körét, könnyítenék az igénylés folyamatát, és emelnék az összeget is.

Végül pedig az anyagi szükséghelyzetben lévők szociális segélyének lefaragását is enyhítenék. Ez utóbbi intézkedés azoknak segít, akik anyagi szükséghelyzetben vannak, de valamilyen bevételük is van. Ha valaki eddig például 100 eurót keresett, a szociális segélye 75 euróval csökkent – az SaS ezt a 75 százalékot akarja 50 százalékra csökkenteni, hogy jobban megérje dolgozni.

Ez a csomag – amellett, hogy kicsit sem formabontó – messze nem olyan kedvező a középosztályra nézve, mint Matovič javaslata, nem bántja a Sulík szívének oly kedves nagyvállalatokat, ellenben szerencsére az önkormányzatokat sem.

Cserébe valószínűleg sokkal kevesebbe kerül: az első két intézkedés idén 142 millió eurót kóstálna, a harmadik árát kicsit nehezebb kiszámolni. Az SaS szerint azonban mindez kevesebb, mint amennyivel több adó csorog be az államkasszába az infláció miatt.

A többi azonban már színtiszta könyöklős politika Richard és Igor módjára, és köze sem lesz a néphez. Matovič hajthatatlan: kijelentette, hogy 100 százalékig biztos, hogy a parlament elé kerül a javaslata, és Sulíkék adóemelés miatti vétója sem érdekli.

Sulík erre azt mondta, hogy ő akkor innentől kezdve semmisnek tekinti a vétójogot magába foglaló koalíciós szerződést, ha már Matovič sem tartja be azt. A koalícióból azonban nem távozik, ezt a szívességet nem teszi meg Matovičnak. A farkába harap a kígyó, bezárul a kör, és minden visszatér a régi kerékvágásba: a politikai káoszba a koalícióban és a parlamentben is.

3. Márki-Zay Ferrarija, ami sosem készült el

Hunyjuk be a szemünket, és képzeljük el egy többgenerációs család vasárnap délelőttjét. Mindenki rántott húsra vágyik, finomra, ízletesre, roppanós bundában. Már pénteken erre gondolnak, a szombat nyálcsorgatva telik, vasárnap pedig elkezdődik az elkészítés bágyadt, olajszagú folyamata – és bár az egész egy nagyon bensőséges családi dzsemborinak ígérkezik, végül rémálommá válik, sírás és harag a vége, és feltárulnak a családi kötelékek torzulásai.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Igor Matovič

Márki-Zay Péter

Napunk newsfilter

Richard Sulík

Vladimír Pčolinský

Vélemény

Jelenleg a legolvasottabbak