Magyar Giro: tekerés politikai hátszéllel

Magyarország látta vendégül az idén 105. alkalommal megrendezett Giro d’Italia első három szakaszát. A kerékpársport második legrangosabbnak sorolt vetélkedését a politika sem kerülte el.
Lájkold, kövesd a Napunk.sk-t a közösségi médiában is, ahol extra tartalmakkal is jelentkezünk! Csatlakozz hozzánk a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on!
Magyarországon az utóbbi évekig nem volt különösebben kedvelt sportág az országúti kerékpározás, de főként a tavaly rövid ideig rózsaszín trikót is viselő Valter Attilának köszönhetően idén már komoly érdeklődés övezte a Girót Magyarországon.
2020-ban Peter Sagant is várták az olasz körverseny magyar etapjaira, de a koronavírus-járvány miatt eltolt verseny programjából kimaradt Magyarország. Sagan aktuális csapata nem Giro-résztvevő, így a szlovák kerékpáros rajongói idén hiába várták, hogy a klasszis eltekerjen Budapesttől Veronáig.
2020-ban volt tervben, de a koronavírus közbeszólt
Az utóbbi időszakban már gyakorlatilag magától értetődővé vált, hogy a háromhetes kerékpárversenyek nem “anyaországukból”, hanem az első néhány szakasz erejéig egy másik országból indulnak. Ugyanakkor ha megnézzük ezek listáját, kiderül, hogy a magyarországi Giro még csak a tizennegyedik külföldi rajtot jelenti, ezek közül pedig a nyolcadik az új évezredben.
A magyarországi etapokat eredetileg 2020-ban tervezték megtartani, azonban mint megannyi más sportrendezvénynél, a Giro esetében is közbeszólt a pandémia: a budapesti rajt május 9-ére volt kiírva, azonban a olasz körversenyt végül csak október 3. és 25. között tartották meg Szicíliából indulva, Olaszország határait nem átlépve.
Biztosat nem lehet tudni, de állítólag a magyar szervezők nem szerettek volna egy “futottak még” Girót tartani a világjárvány árnyékában. Eleve a bizonytalan helyzet és amiatt is érthető a hozzáállás, hogy a magyar kormány 7,8 milliárd forintot (kb. 20,5 millió eurót) különített el a versenyre. A kommunikáció is arról szólt, hogy mekkora lehetőségeket rejt a Giro országimázs szempontból, egy őszi járványhullám idején ez utóbbi csak igen korlátozottan tudott volna érvényesülni.
Valter Attila csodát tesz – a magyarok felfigyelnek a sportágra
Mindettől függetlenül a 2020-as Giro már csak azért is volt kiemelten fontos magyar szempontból, mert a 2007-es Vulelta óta először, és összességében is csak másodszor indult a háromhetes körversenyek valamelyikén magyar sportoló: Valter Attila.