Napunk

Elenyésző azoknak a pároknak a száma, akik egész életük során szívből szeretik egymást. A jó kapcsolaton dolgozni kell

Ján Hrustič. Fotó N - Tomáš Benedikovič
Ján Hrustič. Fotó N – Tomáš Benedikovič

Hogyan őrizzük meg egy kapcsolatban az intimitást? Egy párkapcsolati tanácsadó javaslatai.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

„Többnyire úgy éljük meg párkapcsolatainkat, mintha azoknak automatikusan meg kellene őrizniük a minőségüket. Nem dolgozunk rajtuk célzottan, nem úgy irányítjuk, hogy mindkét fél megélhesse benne az intimitást. Mert nem is tudjuk, hogyan tehetnénk mindezt” – mondja Ján Hrustič pszichológus.

Ján Hrustič negyvenéves pszichológusi gyakorlattal rendelkezik, ebből több, mint húsz évig kizárólag családi és párkapcsolati tanácsadással foglalkozott. A magányosságtól az intimitásig a párkapcsolatban (Od osamelosti k blízkemu vzťahu v partnerstve) című könyvében magyarázatot ad arra, miért veszik ki gyakran a kapcsolatokból az intimitás, és mit tehetünk azért, hogy valóban elégedettek legyünk a párkapcsolatunkban.

Rögtön könyve bevezetőjében arról ír, hogy sok pár ugyan hosszú évekig együtt él, legbelül azonban valójában magányosak. Ez miben nyilvánul meg?

Pályafutásom során több ezer olyan páciens fordult meg nálam, akinek éppen ez volt a problémája, és ez gyakori konfliktusok formájában is megnyilvánulhat a kapcsolatban. Azáltal, hogy a pár tagjai mintha egyedül élnének, a párkapcsolat intenzitása nagyon meggyengül. Hiszen mindketten a saját élményvilágukban vannak elmerülve, és nem érzékelik párjuk élményvilágát.

Ha képesek vagyunk érzékelni a másik ember élményvilágát, akkor megértjük őt – a megértés révén erősebb érzelmi kapcsolat alakul ki. Mindez egyszerű képlet alapján működik: minél inkább megértjük a másikat, annál inkább szeretjük. És fordítva, ha nem értjük a másikat, akkor idegen számunkra, és az ilyen kapcsolat híján van a pozitív érzelmeknek.

Van, hogy az emberek együtt élnek, de közben a saját magányos világukban működnek. Az ilyen együttélésben nagy az üresség. Ilyenkor már csak arról van szó, hogy többé-kevésbé fenntartsuk a kapcsolatot, a partnerek közti kommunikáció rideg, hiányoznak az intenzívebb érzelmek, az elégedettség érzése. Ez később a kapcsolat felbomlásához vezet, de az is előfordulhat, hogy már csak a tehetetlenség tartja össze a két embert.

Tehát nem is annyira az a probléma, hogy párt találjunk, hanem az, hogy évek múltán is megőrizzük a párkapcsolatban az intimitást?

A párkapcsolatok szerelem hatása alatt születnek, akkor, amikor – ahogy mondani szokás – „felloban a láng”. A szerelmi érzés azonban csupán ösztönös irányítás alatt álló biokémiai lehetőség. A kémia felelős a boldogságérzetért, hogy a másikat pozitív fényben látjuk, saját egónk helyett a másikat érzékeljük. Mindez azért történik, hogy a párkapcsolat egyáltalán létrejöhessen. Szerelmi érzés nélkül az emberekben csak nehezen alakulhatna ki olyan vágy, hogy életük végéig együtt maradjanak.

A szerelem tulajdonképpen a természet ópiuma, amely a kapcsolat elején hat ránk, ám idővel elpárolog, nem hirtelen, hanem fokozatosan – néhány hónap vagy néhány év alatt. Végül eljön a kijózanodás, amikor a párunkat jóval realisztikusabban kezdjük látni, mint kezdetben a szerelem rózsaszín szemüvegén át. Mígnem elérkezünk a határvonalhoz, amikor azt kérdezzük: hogyan tovább?

Könyvében azt állítja, hogy a szerelem ugyan elpárolog, mégis van esély arra, hogy a kapcsolatban megőrizzük az intimitást. Hogyan érhetjük ezt el?

A jó minőségű kapcsolat megtartása érdekében cselekedni kell. Már nincs jelen az a spontaneitás, ami a szerelmi érzéssel jön létre, már a kapcsolatot stimuláló józan észre és a társas viselkedésre kellene jobban támaszkodnunk. Viselkedésünkkel elérni, hogy egyre közelebb kerüljünk a másikhoz, megéljük az intimitását, mentális közelségét. Ez azt jelenti, hogy a párkapcsolatot együtt, aktívan kellene működtetnünk.

A közeli kapcsolat kialakítását és fenntartását célzó viselkedésminták tanulhatók. Ugyanúgy meg lehet őket tanulni, mint autót vezetni vagy használni a számítógépet. Ha alkalmazzuk ezeket a viselkedésmódokat, sokkal szebb kapcsolatban fogunk élni. A párkapcsolat abszolút egyedi, ez a létező legközelebbi kapcsolat. Dolgozni kell azon, hogy szó szerint úgy érezzük magunkat egy kapcsolatban, mint egy menedékben.

Hogyan dolgozhatunk rajta?

Például a másik elfogadásával, a társalgás művészetével, de azáltal is, hogy merünk önmagunk lenni a kapcsolatban, hogy nem leszünk gyávák, képesek leszünk érvényesülni – nem agresszíven, hanem önkifejezés által. Sok módszert alkalmazhatunk anélkül, hogy igazságtalanok vagy etikátlanok lennénk.

Többnyire úgy éljük meg párkapcsolatainkat, mintha azoknak automatikusan meg kellene őrizniük a minőségüket. Nem dolgozunk rajta célzottan, nem úgy irányítjuk, hogy mindkét fél megélhesse benne az intimitást. Mert nem is tudjuk, hogyan tehetnénk mindezt.

Miért nem tudjuk? A könyvben azt írja, hogy ezek veleszületett, természetes viselkedésmódok. Akkor mi akadályoz meg minket abban, hogy használjuk őket?

Vegyük például a társalgás művészetét. A beszélgetéshez elengedhetetlen, hogy rendelkezzünk a társalgás veleszületett ösztönével. Ezt leginkább a gyerekeken szemléltethetjük. Ha egy gyermek is látogatóba érkezik hozzánk a szüleivel, azonnal, szabadon elkezd beszélni, anélkül, hogy kérnénk rá: „Néni, egy akkora kutyát láttam. Annyira féltem!” Ez tulajdonképpen egy szabad információ, amelyet spontán módon kaptunk, anélkül, hogy kértük volna. Mi is szabadon és spontán módon válaszolhatunk rá – ekkor találkozunk a társalgásban.

A társalgás nem más, mint beszéden keresztül történő mentális érintés. Nem az információkról szól, hanem arról, hogy a partnerek mentálisan megérintik egymást általa, amit csak a nyelv segítségével tehetünk meg. Ez egy velünk született tulajdonság, csakhogy a civilizáció egy idő után kikapcsolja.

Ezt hogy érti?

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Ján Hrustič

Lélek

Párkapcsolat

Pszichológia

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak