Napunk

Két Magyarország: nemcsak a vidéki szegények és az idősek szavaznak a Fideszre, de hatalmasak a különbségek a szavazótáborok között

Bojár Ábel. Fotó - Renczes Ágoston
Bojár Ábel. Fotó – Renczes Ágoston

Ellenzéki körökben szokás a Fidesz–KDNP-t a szegény, tanulatlan vidékiek pártjának tartani, ami nem is nélkülöz minden alapot, de a kép sokkal árnyaltabb ennél.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

A Fidesznek sikerült egymástól merőben eltérő társadalmi rétegek koalícióját létrehozni – mondja Bojár Ábel közgazdász, politológus, a budapesti 21 Kutatóközpont senior elemzője. Vele készült interjúnkból többek között kiderül:

  • miben különbözik a Fidesz szavazótábora más nyugati jobboldali-populista pártok szavazóitól,
  • mi az egyik legfontosabb törésvonal, ami elválasztja a Fidesz szavazóit az ellenzéki szavazóktól,
  • miért kapott a kormánytól bőséges anyagi támogatást az a társadalmi réteg, amely a leginkább elutasítja a Fideszt,
  • miért mégis abban a rétegben a legnépszerűbb Orbán Viktor pártja, amely nem kap ennyire bőséges támogatást,
  • hogyan tudta a választási kampányban Orbán Viktor a saját javára fordítani az ukrajnai háborút.

Több mint egy hónapja volt Magyarországon az országgyűlési választás, amelyen eddig soha nem látott fölénnyel nyertek az eddigi kormánypártok. A Fidesz–KDNP szavazótáborával kapcsolatban nagyon sok sztereotípia kering. Az egyik leggyakoribb, hogy főleg a kevésbé iskolázottak szavaznak a Fideszre. Ez mennyire állja meg a helyét?

A sztereotípiák általában attól sztereotípiák, hogy legalább részben igazak, ha pontatlanok is. Arra a kérdésre, hogy kik a fideszesek, nem szeretek egyetlen változó alapján válaszolni, szerintem az egész demográfiai összetételt együtt érdemes vizsgálni. A magyar kutatószakma, a szociológia, a politológia általában a demográfiát az életkoron, az iskolázottságon és a területi elhelyezkedésen, a településtípusokon keresztül közelíti meg.

A három együtt írja le elég jól, hogy demográfiailag kik a fideszesek.

Az, hogy a kevésbé iskolázottak szavaznak a Fideszre, messzemenően igaz. Ha ezekből a demográfiai változókból valamit ki kellene emelni, ami a leginkább meghatározza a fideszes tábor összetételét, az valóban az iskolázottság.

Ha nem is ilyen mértékben, de a fideszes szavazótábor összetételét szintén meghatározza a kor: ahogy fölfelé haladunk a korcsoportokban, egyre nő a valószínűsége, hogy valaki fideszes lesz. Ugyanez igaz a településtípusra: minél kisebb településen, azon belül is gazdaságilag minél marginalizáltabb településen él valaki, annál valószínűbb, hogy fideszes lesz.

Helyezzünk szembe két ideáltípust: a fiatal, 18–29 éves Budapesten élő egyetemet végzett férfit a 65 évnél idősebb, maximum nyolc osztályt végzett falusi nővel.

Az utóbbi réteg esetében majdnem 90 százalék, hogy valaki a Fideszre fog szavazni, az előbbi esetben meg csak 17 százalék. Hatalmasak a különbségek.

Miért pont ezt a két ideáltípust választotta ki? Miért férfi az első, miért nő a másik?

Igen, ez a legkevésbé evidens. Európában az autoriter, populista jobboldali pártokra az szokott igaz lenni, hogy inkább férfipártok. A Fidesz ebben szembemegy a nemzetközi gyakorlattal, ahogy a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság is: ezekre a pártokra egy kicsit több nő szavaz, mint férfi. A nők között tehát előnye van a Fidesznek. Az én hipotézisem szerint ezt a családpolitikai intézkedések és a vallásosság magyarázzák. A magyar társadalomban a nők valamelyest vallásosabbak, mint a férfiak.

Bojár Ábel. Fotó – Renczes Ágoston

De nem a nemre helyezném a hangsúlyt, ez a változó a legkevésbé meghatározó. Azért mondtam ezt a két ideáltípust, mert itt a legszembetűnőbb, hogy milyen hatalmas különbségek tudnak lenni a demográfiai csoportok között.

Minden pártrendszerben vannak ilyen különbségek, nyilván a szlovákban is. Amerikában sokat beszéltek arról, hogy Trump milyen erős a kékgalléros, nem iskolázott férfiak körében. Ezek a különbségek azonban máshol nem akkorák, mint Magyarországon.

A fideszes tábor demográfiai elkülönülése a társadalom többi részétől nagyon éles. Sokkal élesebb, mint a legtöbb országban, amit ismerek.

Mindezzel együtt nem túl leegyszerűsítőek és sarkalatosak az olyan kijelentések, hogy a fiatalok szinte egyáltalán nem szavaznak a Fideszre, a nyugdíjasok meg szinte kizárólag a Fideszre szavaznak? Ha megnézzük az egyes korcsoportokat, tényleg ilyen szélsőséges különbségek vannak?

Ezt akartam hangsúlyozni az ideáltípusokkal, hogy egy-egy változót tekintve nem lehet ilyen sarkalatos kijelentést tenni.

Az nem igaz, hogy a fiatalok szinte kizárólag ellenzékiek. A fiatalok körében valamennyire vezet az ellenzék, a 65 évesnél idősebbek körében meg nagyon erősen vezet a Fidesz.

Ha viszont a különböző demográfiai adottságokat együtt elemezzük, akkor már lehet sarkosan fogalmazni.

A 21 Kutatóközpontnak is megjelent egy tanulmánya a választás után. Az a címe, hogy Két Magyarország. Mi indokolja ezt a címet, milyen ez a két Magyarország?

Eddig a demográfiáról beszéltünk, ami a legfontosabb adottság. A demográfiai mutatókat lehet a legjobban mérni, és a demográfiai mutatók megváltoztathatatlanok. Ha valaki nem járt egyetemre és ötvenéves, neki már nem is lesz egyetemi diplomája.

A választói magatartás azonban nem kizárólag, és még csak nem is legfőképpen a demográfián múlik. Hanem például az egzisztenciális körülményeken is, amelyek között élnek az emberek. Ezek persze részben korrelálnak a demográfiával, de csak részben.

Magyarországon az egyik legfontosabb törésvonal az, hogy egy adott közösség, egy adott település mennyire tudott sikeresen illeszkedni a globalizációba, az európai integrációba, a tudásalapú gazdaság elmúlt évtizedekben tapasztalt átalakulásába.

Kijelenthető az – és ez egy nemzetközi minta, a Fidesz nem jelent különbséget a francia Nemzeti Tömörüléssel, az olasz Ligával és feltételezem, hogy a szlovák szélsőjobboldallal szemben sem –, hogy elsősorban azok a választók orientálódnak a Fidesz felé, akik ennek a törésvonalnak a vesztes oldalán állnak.

Tanulmányunk, a Két Magyarország pont arról szól, hogy kimutatható: minél sikeresebb egy település, minél inkább az elmúlt évek gazdasági paradigmája nyertesének érezheti magát, annál kevésbé valószínű, hogy tömegesen szavaznának a Fideszre az adott településen.

Viszont az, hogy egy település az elmúlt években gazdaságilag sikeres volt, pont összefügghet a kormány politikájával is, ami több forrást, támogatást biztosított neki.

Annyiban jó a felvetés, hogy sokat kritizálják a Fideszt – egyébként joggal – amiatt, hogy elhanyagolja, negligálja a szociálpolitikát, a társadalmi-szociális szektorokat, az egészségügyet, az oktatást, a szegénypolitikát.

Az viszont igaz, hogy ha megnézzük a jövedelemeloszlás átalakulását a koronavírus előtti gazdaságilag sikeres évtizedben, azt látjuk, hogy a különféle társadalmi csoportok között a jövedelmi egyenlőtlenségek nem nőttek.

Hiába vannak leszakadó közösségek, az olló még kicsit szűkülni is tudott annak köszönhetően, hogy ezekbe a közösségekbe is áramlottak plusz jövedelmek, kormányzati befektetések. Ezek az emberek is érezhettek valamiféle pozitív elmozdulást.

A gazdasági szavazás egy létező jelenség, ami nagyon leegyszerűsítve tényleg csak arról szól, hogy ha jól mennek a dolgok az én személyes környezetemben vagy a tágabb közösségben, akkor nagyobb lesz a bizalmam a kormánypártok felé.

Ez a leginkább leszakadt térségekben Magyarországon különösen érvényesül. Nem állítom, hogy a legnagyobb részt ez magyarázza a Fidesz győzelmét, mert beszélhetünk a médiaviszonyokról, klientúra-rendszerekről, és rengeteg egyéb összetevőről, de az, hogy Magyarország gazdasági teljesítményéből az elmúlt években a társadalom alsóbb rétegeinek egy jelentős hányada is részesült, hozzájárult a Fidesz sikeréhez.

Ez a réteg mennyire szavaz meggyőződésből? Vagy ha nem is meggyőződésből, hanem gazdasági érdekből szavaz, azt mennyire teszi kényszer hatására? Lehetett olyan történeteket hallani, hogy a polgármester nyíltan megmondta, hogy ha a falu nem hozza az elvárt számokat, akkor nem lesz tűzifa.

Az azzal való fenyegetőzés, hogy nem lesz tűzifa és krumpli, az extrém véglet. Ilyen is van, főleg a cigányság körében. Volt egy romakutatásunk, és a válaszadók jelentős része számolt be arról, hogy konkrétan megkeresték és megpróbálták megzsarolni őket, vagy anyagi juttatásokat kínáltak nekik. A közmunkától való függés – adott esetben, ha ennek megvonását is kilátásba helyezik egy településen – természetesen szintén egyfajta kényszer. Ezzel együtt viszont az is igaz, hogy a közmunka sokak számára egy kedvezőbb élethelyzetet biztosított a korábbi segélyek helyett, és emiatt sokan meggyőződésből is szavazhattak a Fideszre, nem feltétlenül csak a szigorú értelemben vett „kényszer” hatására.

Tehát ez inkább egy ajánlat, mint zsarolás?

Ez a klientúra-rendszer lényege, hogy pontosan minek nevezzük, csak játék a szavakkal. Kapsz valamit cserébe a szavazatodért, és ez a valami viszont jelenthet egyfajta egzisztenciális felemelkedést, vagy legalábbis védőhálót.

A választás előtt volt több hatalmas pénzszórás is. Az egyik a személyi jövedelemadó visszatérítése volt: egészen nagy összegeket kaphattak vissza azok, akik eleve sokat kerestek (a visszatérítés felső határa 809 ezer forint volt, ez februári árfolyamon kb. 2270 euró). Ez az intézkedés pont annak a rétegnek, a jól kereső képzett embereknek kedvezett, akik a leginkább kritikusak a kormány politikájával szemben. Ez nem ellentmondás?

Látszólag ellentmondás, de nemcsak Magyarországon, hanem a liberális demokráciákban is azok a kormánypártok tudnak sikeresek lenni, főleg a kvázi kétpártrendszerekben, amelyek társadalmi koalíciókat tudnak építeni, vagyis egyszerre tudnak megszólítani nagyon másfajta társadalmi rétegeket, akiknek szemlátomást eltérnek a gazdasági érdekeik.

Jelen esetben a felső középosztály jár igazán jól a CSOK-kal (Családi Otthonteremtési Kedvezmény – vissza nem térítendő támogatás gyermeket nevelő vagy vállaló családok részére, amit lakás vagy ház vásárlására, bővítésére, korszerűsítésére lehet felhasználni – a szerk.) és az SZJA-visszatérítéssel is. A leszakadt falvak lakosai pedig ilyenből alig részesülnek, nekik a közmunka vagy a választás előtti más anyagi támogatások jutnak.

Ilyen egymásnak ellentmondó érdekeket sikerült a Fidesznek közös nevezőre hoznia azzal, hogy az alsó rétegeket egzisztenciális függésben tartotta, a felső középosztálynak pedig bőséges anyagi támogatást adott.

Persze nem magától értetődő, hogy a felső középosztály tagjai, akik magasan képzettek, jellemzően Budapesten vagy a nagyobb városokban élnek, ideológiailag inkább Nyugat-orientáltak és inkább a kormánnyal szemben helyezkednek el, támogatást kapjanak, de a kormány ad nekik is valamit és igyekszik fentről is összetartani ezt a választási koalíciót.

Arról van valami adat, hogy ez ténylegesen működött-e? Sikerült a Fidesznek ezekkel az intézkedésekkel szavazókat szerezni ebből a rétegből?

Direkt adatom nincs, indirekt adatom viszont van. Az látszik, hogy amikor különböző intézkedések értékelését kérdezzük az emberektől – például egy kérdőíves felmérés során –, akkor kiemelkedik a családpolitika, amelyet nagyon pozitívan értékelnek a megkérdezettek.

Akik pedig a családpolitikát nagyon pozitívan értékelik, azok jellemzően a Fideszre szavaztak. A választók fejében nagyon erősen él, hogy itt családbarát intézkedések születtek, és a pénzosztás – nemcsak a választások előtti, hanem az elmúlt négy vagy nyolc év családpolitikáját nézve is – legfőbb kedvezményezettje tényleg ez a réteg volt. Ez tükröződik a számokon is, pozitívan értékelik az emberek a családpolitikai intézkedéseket, és adott esetben emiatt szeretik a Fideszt.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy ebből a rétegből mindenki vagy a legtöbben Fidesz-szavazó lettek, sőt. Annyi viszont igaz, hogy a Fidesz nem engedte el teljesen ezt a jobban szituált réteget, hanem az említett anyagi ösztönzőkkel bent tudta őket tartani abban a társadalmi koalícióban, amit felépített.

Több, a Fidesszel szemben messzemenően kritikus, jól kereső értelmiségitől hallottuk, hogy fura és zavarba ejtő érzés volt több százezer forintot kapni a kormánytól.

Igen, én is ismerek olyan, alapvetően ellenzéki beállítottságú embert, aki a választás előtt nagyon bizonytalan volt, mert nem akarta elengedni ezt a juttatási rendszert.

Bojár Ábel. Fotó – Renczes Ágoston

Azokról a szavazókról mit lehet tudni, akik lemorzsolódtak az ellenzéki táborból? 2022-ben 700–800 ezer emberrel kevesebben szavaztak az egyesült ellenzék listájára, mint amennyien 2018-ban szavaztak az ellenzéki pártokra összesen.

A legnagyobb áramlás egyértelmű: a régi Jobbik tábora szétszóródott. Ami érdekesebb, hogy ez mikor és miért történt. Mert a 2018 és 2022 közötti önkormányzati választásokon volt több olyan ellenzéki siker, ami azt mutatta, működik, hogy a baloldali ellenzékiek átszavaznak a jobbikos jelöltre, a jobbikosok meg a baloldalra.

Ez azonban 2022-re megszűnt, és az látszott, hogy azokban az egyéni választókerületekben esett vissza leginkább az ellenzék, ahol korábban erős volt a Jobbik. Láttam erről egyéni adatokat is: azok közül, akik 2018-ban a Jobbikra szavaztak, 2022-ben sokan nem szavaztak az ellenzéki összefogásra, hanem helyette a Mi Hazánkra, vagy egyáltalán nem szavaztak. Olyan is előfordult, aki inkább a kormánypártot támogatta, hiába volt jobbikos 2018-ban. Ez egy hatalmas választói tömeg, amit nem tudott megtartani az ellenzéki összefogás. Ha most lenne a választás külön pártokkal, akkor a régi 20 százalékos Jobbik helyett lenne egy 5-7 százalékos Jobbik.

De volt másfajta áramlás is, nem igaz, hogy a többi régebbi ellenzéki pártok – LMP, MSZP, DK – szavazói száz százalékban felsorakoztak volna az ellenzéki összefogás mögött.

Minden választáskor van egy elég nagy tömeg, amely távol marad. Róluk mit lehet tudni?

Kicsit paradox a helyzet, mert aki nem megy el választani, azt kutatással is nehezebb elérni. Azt viszont tudjuk, hogy a romák, a nők és a fiatalok körében a legalacsonyabb a választói részvétel.

A nők esetében csak kicsit alacsonyabb, mint a férfiaknál. A korcsoportok nagyon élesen elkülönülnek: minél idősebb valaki, annál nagyobb eséllyel megy el szavazni.

A roma társadalom sokkal kisebb arányban vesz részt a választásokon, még akkor is, ha az ő körükben sokkal erősebb a nyomásgyakorlás és a korábban tárgyalt, a törvénytelenségbe hajló mobilizáció.

De mindez megint nem csak a demográfián múlik. Jól látszik az adatokból, hogy akik passzívak és nem mennek el szavazni, sokkal szegényebbek, mint az átlag, és egyáltalán nem érdeklik őket az olyan országos ügyek, mint a jogállam, a sajtószabadság, a külpolitika. Őket tényleg az mozgatja elsősorban, hogy lesz-e mit enniük, lesz-e munka.

De ez a réteg sem homogén. Vannak, akik soha nem mentek el és nem is fognak elmenni szavazni, egyáltalán nem is érdekli őket a politika.

És vannak azok a szegény rétegek, akik adott esetben elmennének szavazni, csak meg vannak hasonulva, mert egyfelől érzik a lopást, a rendszerszintű korrupciót, és azért sem szeretik a Fidesz rendszerét, mert azzal ők gazdaságilag nem jártak jól az elmúlt évek alatt, vesztesnek érzik magukat.

Viszont azokról a témákról, amelyekről az ellenzék beszél, mint a demokrácia és a jogállam állapota, az a fajta budapesti értelmiségi nyelvezet, amiből az ellenzék nem tud vagy nem akar kitörni, az számukra idegen.

A távol maradók mekkora részét képezik azok, akik nem szegények, képzettek, határozott elképzelésük van a világról, de nem tetszik nekik sem a Fidesz, sem az ellenzék politikája?

Ők nagyon kevesen vannak. Van ilyen is, de ők inkább elmennek a Kutyapártra szavazni, mintsem, hogy otthon maradjanak.

Sajnos még mindig aktuális téma az ukrajnai háború, amelynek a kitörésekor úgy tűnt, hogy az nagy csapás lehet a Fidesz-számára, ráéghet a sokéves Putyin-barátság, végül mégis ők jöttek ki jól belőle. Hogyan tudta a javára fordítani a kormány a háborút?

Az ellenzékiek sokan tényleg azt várták, hogy ki fog derülni: a király meztelen, és a Putyin-barátság vissza fog ütni. Utólag azt látjuk, és talán ezt már akkor is látnunk kellett volna, hogy ez naiv elképzelés volt. Az a fajta választói szofisztikáció, amely mentén valaki átlátja Magyarország külpolitikai viszonyrendszerét és elemzői szinten is tudja értékelni, hogy ami történt, az egy nagyon durva külpolitikai kudarc, az egy értelmiségi gondolkodásra jellemző csupán.

A háborús helyzetek értékelése sokkal ösztönösebb, zsigeribb szinten dől el. Helyzet van, veszély van, a közelben van a veszély, keménykezű, tapasztalt kormányzás, folytonosság – ezek szoktak dominálni a választók gondolkodásában, nemcsak Magyarországon, hanem Amerikában is. Amikor az USA háborúba kezd, abból a regnáló kormány rövid távon jól szokott kijönni, függetlenül attól, hogy melyik politikai oldal van hatalmon.

Orbán Viktor a háborús helyzetet profin használta ki. Azt, hogy külpolitikailag kényelmetlen helyzetbe került, a semlegesség nyelvére tudta fordítani, ami a választók fülének kedves, mert a háborúból ők is ki szeretnének maradni.

Az üzenet átadására a Fidesz teljes mértékben felhasználta a médiamonopóliumát, és csak hogy egy példát említsek, tényleg nagyon meggyőző volt az a sokat ismételt rádióbejátszás is az állami rádiócsatornákon, amelyben Orbán lassan, tagoltan, nyomatékosan elmondta, hogy ki kell maradni a háborúból.

Az ellenzék mit tudott volna jobban csinálni a háborúval kapcsolatos kommunikációjában?

Először is nem szabadott volna hibázni. Márki-Zay Péter ominózus félmondatát, miszerint ha a NATO azt kérné tőlünk, akkor küldenénk katonákat Ukrajnába, nem szabadott volna kimondani. Nem utolsó sorban azért nem, mert a NATO ilyet nem kérne, mert nem akar Oroszországgal közvetlen katonai konfliktusba keveredni.

Ez a félmondat viszont pont elég volt egy negatív kampány felépítéséhez, amiben a Fidesz nagyon jó.

A választás előtt voltam fókuszcsoportos beszélgetéseken, ahol nem feltétlenül fideszes, hanem inkább bizonytalan szavazókon éreztem, hogy száz százalékban átment a kormány üzenete, és elhitték, hogy az ellenzék háborúba akarja sodorni az országot.

Viszont ha az ellenzék nem követi el az említett hibát, akkor ez az üzenet nem ment volna át ennyire könnyen. De szerintem a korábban említett okok miatt akkor is a kormánypártok jöttek volna ki jobban a háború kommunikációjából.

Fidesz

Orbán Viktor

Orosz–ukrán háború

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak