A nénikém Putyint pártolja. Hogyan beszélgessünk egy ismerőssel, aki nem vesz tudomást a valóságról?

Ahogy Szlovákiában nemrég sok családot az oltás témája osztott meg, most az Ukrajnában dúló háború teszi ugyanezt. Ukrajna megszállását követően is minden negyedik szlovákiai lakos pozitívan viszonyul Vlagyimir Putyinhoz, tudható meg a Globsec áprilisi közvélemény-kutatásából, ez pedig vitákat szülhet azok közt, akik máshogy vélekednek.

A tapasztalat azt mutatja, hogy Vlagyimir Putyin pártfogóinak jelentős része változatlan: Putyin védelmezésének vagy legalábbis az agressziójáról való figyelemelterelésnek személyes okai vannak, esetleg az önmegvalósítás módját látják benne.

Amennyiben ismerősünk vitaképes, néhány módszer a segítségünkre lehet azok közül, amelyeket az alábbi személyek ajánlanak:

• Dušan Ondrušek pszichológus, a válsághelyzeti kommunikáció szakembere,
• Ján Markoš, a kritikus gondolkodás szakértője, valamint Az ész hatalma az őrült időkben (Sila rozumu v bláznivej dobe) c. könyv szerzője,
• Martin Poliačik egykori képviselő, a Kritikus Gondolkodás Akadémiájának (Akadémia kritického myslenia) igazgatója, valamint a Rend a fejben (Poriadok v hlave) c. könyv szerzője
• Karel Strachota, a Kreml által terjesztett propaganda szakértője, az Egy világ az iskolákban (Jeden svět na školách) elnevezésű oktatási program vezetője.

Ez a cikk három részből áll. Az első részben megkísérlünk betekinteni abba a világba, amely Vlagyimir Putyin rajongóinak véleményét formálja.

A második részben megnevezzük azokat a lehetséges hibákat, amelyek a jószándékú beszélgetést meddő vitává változtathatják.

A harmadik részben pedig adunk néhány tippet arra vonatkozóan, hogyan járjunk el egy ilyen vita során.

Több válaszadónk is egyetértett abban, hogy ajánlatos legalább megpróbálkozni a kommunikációval. Ha később esetleg arra is jutnánk, hogy az egésznek nincs értelme, szerintük nem elég csupán legyintenünk az agresszor mentegetése hallatán, az egyet nem értésünknek mindenképp hangot kell adnunk.

„A kegyetlenkedések áldozataival szembeni civilizációs kötelességünknek érzem, hogy felszólaljunk, hogy legalább annyit mondjunk, a bűntettek relativizálását, az összeesküvés-elméletek terjesztését elfogadhatatlannak tartjuk” – mondja Markoš.

Mire számítsunk a Putyin pártfogóival folytatott vita során

1. Téves elképzeléseik vannak Oroszországról és Putyinról

Már a putyini agresszió előtti közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy Közép- és Kelet-Európában csak egyetlen olyan ország van, amelyben az orosz államfő nagyobb népszerűségnek örvend, mint Szlovákiában, ez pedig Bulgária. Putyin megítélése az összes többi szomszédos országban rosszabb (Csehországban Szlovákiához képest feleannyian szimpatizálnak vele).

A Globsec intézet elemzése még egy fontos dologra rámutatott: sokan nem a valódi Putyinnal és a valódi Oroszországgal szimpatizálnak, hanem csupán valamiféle róluk kialakított elképzeléssel.

Amikor a kutatók fókuszcsoportokat hoztak létre, a szlovákiai résztvevők Oroszországot olyan gazdag országként jellemezték, amelyet sok sérelem ér, és amelyet a Nyugat térdre akar kényszeríteni, mivel tart annak erejétől. Magát Putyint békefenntartónak, felelős államférfinak és a hagyományos értékrend őrzőjének tartották.

„Számos kijelentés alapján megfigyelhető, hogy ezeknek az embereknek nincs valós elképzelésük az átlag orosz emberek életszínvonaláról. Nincsenek tisztában az emberi jogok nagy mértékű megsértésével, sem pedig a Kreml által a szélesebb régióban kifejtett felforgató tevékenységgel” – kommentálta a felmérés eredményeit Katarína Klingová kutató.

2. Szeretnék különlegesnek érezni magukat

A közösségi háló szlovákiai felhasználói közül sokan tömérdek energiát és időt fektetnek Putyin pártfogásába. Senkitől sem kell ezért pénzt kapniuk, a különlegesség érzése is hajthatja őket.

Dušan Ondrušek pszichológus azt mondja, hogy az emberek bizonyos része szeretne bármi áron különleges lenni, nem a mainstreamhez tartozni. Ahogy annak idején szükségét érezték, hogy az oltás témájával kapcsolatban ellentmondjanak, az Ukrajnában zajló háborúval kapcsolatban is szeretnének más nézőpontot képviselni.

„Emögött akár az állandó megerősítés narcisztikus szükséglete is rejtőzhet, miszerint mindig biztosaknak kell lenniük abban, hogy jobban értik a világ dolgait, mint mások. Úgy vélekednek magukról, hogy ők nem szolgálják ki a csordaszellemet, ezért is érzik minden áron szükségét annak, hogy mindig ellentmondjanak” – folytatja Ondrušek.

Roland Imhoff és Pia Karoline Lamberty német szociálpszichológusok  2017-es kutatására hivatkozik, amely megállapította, hogy az emberek egy része már csak azért is hisz az összeesküvés-elméletekben, hogy ezáltal különbözhessen a tömegtől.

„Az érzés, hogy átlátnak a szitán, segít növelni saját személyük értékét. A helyzet báját az adja, hogy ezt az erős egyediségérzést és véleményfüggetlenséget gyakran éppen azok az emberek érzik, akik a valóságban híján vannak az önálló gondolkodás képességének” – teszi hozzá Ondrušek.

Amennyiben tehát az embert éppen a különlegesség érzése hajtja, akkor a gondosan felsorakoztatott tények nem biztos, hogy elegendőek lesznek: az érintett személy késztetést érezhet arra, hogy már csak elvből is ellentmondjon, nehogy mainstream legyen.

3. Készüljünk fel a csőlátásra

Különösképpen a közösségi hálók ismérve, hogy felhasználóit úgynevezett buborékokba sorolja. Az algoritmusok már évek óta főként azokat a tartalmakat jelenítik meg számukra, amelyeket az adott személy szeretne látni.

Bizonyítva ezzel a pszichológusok által megerősítési torzításnak nevezett jelenséget, mely során az ember nem vesz tudomást azokról a tényekről és nézetekről, amelyek ellentmondanak az előre megalkotott álláspontjának.

„Ebben az esetben csőlátásról is beszélhetünk: az ember képtelen a teljes képet érzékelni, csupán a neki megfelelő foszlányokat” – mondja Ondrušek.

4. Nehezen vallják be, ha tévedtek

Főként olyan emberrel lehet nehéz dolgunk, aki az elmúlt években nyíltan tetszelgett Putyin pártfogójának szerepében: a Facebookon Kreml-barát propagandát osztott meg, a családi ebédek és baráti találkozók során győzködte a többieket, hogy a Kreml csupán védekezik, a média hazudik Oroszországról, valójában a Nyugat a fő agresszor. Ennek a személynek sokkal nehezebben lehet egy ilyen helyzetből kimanővereznie.

Erre a jelenségre már a Morton Deutsch és Harold B. Gerard amerikai pszichológusok által az 1950-es években végrehajtott kutatás is rámutatott, mondja Ondrušek.

A kutatók rávezették a diákokat, hogy egy feladatra hibás megoldást adjanak (a képen látható vonalak közül kellett a leghosszabbat meghatározniuk). Az első csoport nem hozhatta nyilvánosságra az eredményt, a másodiknak fel kellett írnia azt a táblára, majd ezt követően letörölni, a harmadiknak pedig egy papírra írva kellett az eredményt leadni.

„Azoknak a diákoknak volt a legkisebb problémájuk elfogadni a javítást, akik nem hozták nyilvánosságra a válaszukat. A legnagyobb gondjuk ezzel azoknak a diákoknak volt, akik a válaszukat papíron adták át a kutatónak” – mondja Ondrušek.

Mihez kezdjünk azzal az emberrel, aki a háború előtt Putyin államférfiúi nagyszerűségével „kürtölte tele” a világot?

A pszichológus csupán egy dolgot tanácsol: legyünk nagyvonalúak és az illetőt erre fölöslegesen ne emlékeztessük.

„A csöndes elfogadás jobb, mint annak bizonygatása, hogy hibát követtek el. Ekkor nagyobb az esély, hogy idővel maguk is belátják, tévedtek. Ilyen beismerésre azonban általában csak a belsőleg jól strukturált egyének képesek” – vélekedik Ondrušek.

Olvassa el

A fasizmus állandó kísértés

Milyen hibákat ne kövessünk el

5. Ne legyenek irreális elvárásaink

Csak kivételes esetben történik meg, hogy makacs ellenlábasunk egyetlen beszélgetést követően megváltoztatja a véleményét, és tévedését még el is ismeri. Kezdetnek tehát éppen elég, ha nyugodtan meghallgat valamit, ami különbözik attól, amit naponta lát Facebookon.

„Az ilyen típusú viták esetében nem az a célom, hogy minden állítást pontról pontra megcáfoljak, inkább igyekszem ‚bogarat’ ültetni a beszélgetőpartnerem fülébe. Azt szándékozom elérni, hogy elindítsak egy olyan folyamatot, amely során kritikusan kezdi értékelni a másik féltől hallottakat” – jegyezte meg korábban David Stulík, egykor Kijevben tevékenykedő cseh diplomata.

A szakértők általánosságban azt javasolják, hogy már az elején tisztázzuk, mit szándékozunk elérni: hogy főként „megszidni” szeretnénk az illetőt azért, mert pártolja Putyint, vagy szeretnénk vele fenntartani és továbbépíteni a kapcsolatot.

„Egyúttal nem árt tisztázni azt sem, hogy beszélgetőpartnerünk egyáltalán rendelkezik-e elegendő intellektuális és szellemi kapacitással egy objektív vitához. Sok esetben ugyanis az adott személy pszichológiai háttere a meghatározó, amelyet azonban nehezen változtatunk meg” – jegyzi meg Markoš.

Ennek az elsődleges „elemzésnek” eredményeképpen arra is juthatunk, hogy nincs értelme a vele folytatott vitának, mert általa csak a Putyin-párti nézeteit szeretne megerősíteni.

„Elképzelhetőnek tartom, hogy bizonyos emberek esetében azt mondjuk, nincs értelme vesztegetni az időnket, és csak szemrehányást teszünk neki azért, hogy az orosz propaganda hasznos idiótája. Azonban jó, ha ezt már a legelején tisztázzuk” – mondja Poliačik.

6. Ne értékeljük túl a rációt

Poliačik, Ondrušek és mások is arra figyelmeztetnek, hogy hajlamosak vagyunk túlértékelni a józan észt. Habár az emberek fel vannak vele vértezve, a propaganda képes ezt megkerülni azáltal, hogy az érzelmeket és az ösztönöket célozza meg.

Példának okáért az orosz propaganda rendszeresen használt kitalált történeteket arról, hogy az ukránok gyerekeket csonkítanak és ölnek meg, mert a gyerekgyilkosságok a végletekig fel tudják korbácsolni az érzelmeket. Alexandra Alvarová, a dezinformációk cseh szakértője ezzel összefüggésben  az „agy meghackelése” terminust használja.

„Az agy azon területei ellen intézett támadásról van szó, melyek az ösztönös döntéshozatalért felelősek, és melyeket nem tudunk teljesen racionálisan irányítani” – mondja Alvarová.

Ha tehát vitapartnerünknek szemléltetjük, hogy hamis, nem hiteles forrásból származó információkat terjeszt, az nem biztos, hogy elegendő lesz. A tények ezesetben másodrangúak lehetnek.

„Fel kell készülnünk arra, hogy sokan nem a logikára támaszkodnak, nem cselekszenek racionálisan, inkább a benyomásaikra, érzelmeikre hallgatnak” – magyarázza Ondrušek.

Mégis van megoldás, ezt azonban hosszadalmas és komplikált úton lehet csak elérni. Sok ember számára nem az a meghatározó, hogy mi az igazság, hanem hogy mit mondanak a hozzájuk közel álló személyek.

Ezért Ondrušek szerint fontos jó kapcsolatot ápolni az érintett ismerőssel. Ilyenkor hamarabb fogja őt befolyásolni a véleményünk, mert az hozzá közel álló személytől származik.

„A kapcsolatokat alábecsüljük. Nagynéninket végső soron nem kell, hogy az orosz hadsereg bűntetteivel kapcsolatos tények befolyásolják, hanem maga a tudat, hogy ezekről a dolgokról kedvenc unokaöccse beszél vele” – mondja Ondrušek.

7. Ne konfrontálódjunk azonnal, ne személyeskedjünk

Ehhez kapcsolódik a következő pont: amennyiben fontos számunkra, hogy jó viszonyt ápoljunk az adott rokonnal vagy baráttal, nem ajánlatos fölöslegesen konfrontálódnunk.

„Ha a háborúról kezdünk beszélgetni, talán jobb, ha rögtön nem a legérzékenyebb témával indítunk, amelyben biztosan nem fogunk egyetérteni” – javasolja Strachota, aki az iskolák számára az orosz propagandával kapcsolatos oktatóanyagokat készít.

Ha nem szeretnénk parttalan vitákat folytatni, ne aggassunk a másik félre olyan címkéket, mint „putyinista”, „összeesküvés-gyártó” vagy „Kotleba-hívő”, és ne becsméreljük vitapartnerünket műveltségére vagy személyes történetre hivatkozva.

„Ha azzal indítunk, hogy az ismerősünk, rokonunk eltévelyedett, az érvei pedig szóra se érdemesek, már az első pillanatokban egymásnak feszülünk és semmit se érünk el” – mondja Strachota.

Milyen taktikát válasszunk?

8. Puhatoljuk ki az érzelmeket

Az érzelmek fontosságát már említettük. Strachota azt javasolja, kezdjük a beszélgetést egy kis felméréssel, derítsük ki, milyen érzelmek vezérlik ismerősünket, miért foglalkoztatja őt az Ukrajnában dúló háború. Dühös? Frusztrált? Vagy inkább aggódik, hogy a háború Szlovákiára is kiterjedhet?

Strachota szerint az a megfelelő megközelítés, ha már a beszélgetés elején közel kerülünk ahhoz az illetőhöz, akivel nem egyezik a véleményünk.

„Ha az illető fél a háborútól, akkor láthatjuk, hogy a szándékai tulajdonképpen nem rosszak. Talán csak akaratlanul elhitte a háború felelősével kapcsolatos igaztalan állításokat” – teszi hozzá Strachota.

9. A dennetti sor

Martin Poliačik a Rend a fejben (Poriadok v hlave) című könyvében a „szívélyes kritika” módszerének alkalmazását javasolja, melyet az amerikai filozófus, Daniel Dennett gondolatai ihlettek. Ez a módszer négy lépésből áll.

1. Adjunk teret a vitapartnerünknek, hogy megossza velünk gondolatait, majd ezeket tolmácsoljuk saját szavainkkal olyan formában, amellyel ő is egyetérthet.
2. Soroljuk fel azokat a pontokat, amelyekben egyetértünk.
3. Emeljünk ki minden új információt, amit ennek köszönhetően megtanulhattunk.
4. Csak ezt követően mondjuk el, mivel nem értünk egyet, és hol látunk hézagokat megállapításaiban.

Poliačik azt mondja, ezzel a módszerrel tudtára adjuk vitapartnerünknek, hogy meghallgattuk őt, egyúttal rávezetjük, hogy ő is meghallgasson minket.

„Vitapartnerünkkel biztosan egyet fogunk érteni abban, hogy a háború rossz. Abban már talán nem, hogy ki a felelős. A szívélyes kritika célja, hogy ellenérveinket ne személyes támadásként élje meg” – teszi hozzá Poliačik.

10. Kérdezzünk

A tapasztalat azt mutatja, hogy sokan meg vannak róla győződve, saját nézetekkel rendelkeznek, miközben a valóságban csak átveszik másokét. A Facebookon – bejegyzésekben, videókban, cikkek alatti kommentárokban – többször találkoznak egy adott állítással, később pedig átveszik azt. Elég, hogy ne legyen mainstream.

Karel Strachota azt javasolja, hogy a vita során tegyünk fel sok kérdést, főleg olyanokat, melyek a kremli propaganda alappilléreit rengetik meg:

Milyen érdeke fűződne a Nyugatnak Oroszország meggyengítéséhez? Miért ne állhatna Ukrajnának jogában dönteni a külpolitikájáról? Milyen bizonyítékok vannak az ukránok Donbasz régióban végrehajtott állítólagos kegyetlenkedéseire?

„Az elhangzott kérdések kapcsán az illető talán maga is elgondolkodik azon, hogy vajon a rossz Nyugat és a védekező Oroszország narratívája megállja-e a helyét” – mondja Strachota.

Dušan Ondrušek pszichológus egy lényeges kérdést különösképpen javasol: Kinek a területén zajlanak a harcok, melyik országban erőszakolnak és gyilkolnak?

„Esetleg azt a kérdést is felteheti, miért nevezte a világ országainak abszolút többsége elfogadhatatlannak az orosz agressziót” – teszi hozzá Ondrušek az ENSZ Közgyűlésének azon határozatára utalva, melyet 141 ország szavazott meg.

10a. Kérdezzünk rá a forrásokra

Az információk forrásait érintő kérdések alkotják a következő kategóriát: Hol olvastál erről? Meg tudod mutatni a forrást? Ismered a videó szerzőjét? Miért hiszel neki, ha nem ismered?

A közösségi háló felhasználóinak jelentős részét természetesen nem tanították az iskolában médiatudatosságra, így hát nem biztos, hogy figyelni szokta, milyen forrásokból merít nézetei kialakítása során.

Az ilyen típusú kérdések célja, hogy megtanítsuk őket figyelni, mert előfordulhat, hogy csak anonim profilok, esetleg Putyin sokéves hívei által gyártott tartalmakat osztanak meg.

„Az információs forrást érintő kérdések egyúttal kévésbé konfrontatívak, mint ha a bucsai mészárlásról folytatnánk vitát” – jegyzi meg Markoš.

Mit tegyünk, ha a beszélgetőpartnerünk a sok kérdéstől ideges lesz?

„Magyarázzuk el neki például azt, hogy csupán arról szeretnénk megbizonyosodni, állításai olyannyira megalapozottak-e, hogy releváns érvnek tekinthetőek. Végső soron senkinek sem kell a mai információs társadalomban könnyen tájékozódnia” – javasolja Ondrušek.

11. Próbáljuk lefektetni a szabályokat

Putyin pártolóinak egyik legkedveltebb módszere a whataboutizmus: Na jó, de mi a helyzet a NATO Jugoszláviában végrehajtott légitámadásaival? És Irak amerikai megszállásával? És mi a helyzet Líbiával?

Vitapartnere talán meg se engedi, hogy az Ukrajnában zajló háborúról vitatkozzanak. Előfordulhat, hogy azonnal a közelmúlt „amerikai háborúira” tereli a figyelmet.

Ezért Ján Markoš, a kritikus gondolkodás szakértője „megelőzésként” azt javasolja, állapodjanak meg a szabályokban: mi is képezi a vita tárgyát.

„A téma, amely jelenleg aktuális és közvetlenül is érint minket, az Ukrajnában zajló háború. Próbáljuk tehát meghatározni, hogy Ukrajnáról fogunk beszélni és nem a földrajzilag vagy időben távol eső konfliktusokról” – mondja Markoš.

12. Ha már előkerült a whataboutizmus

Annak ellenére, hogy megkíséreljük lefektetni a szabályokat, előfordulhat, hogy a whataobutizmus mégis előkerül – például annak ürügyén, hogy az orosz megszállás állítólag csak annak következménye, amit azelőtt a Nyugat tett.

Ez a vélemény Putyin pártfogói körében népszerű, ugyanakkor Robert Fico és a Smer politikusai is hangoztatják.

„Az Orosz Föderáció jó diák volt. Az USA az érdekei érvényesítése során a nemzetközi jogok megsértésének számos példájával szolgált Oroszországnak. A belgrádi civil lakosság értelmetlen bombázásától kezdve egészen az Irak megtámadásához vezető mondvacsinált indokig” – mondta Fico a putyini agressziót követő első nyilatkozatában.

Mi a teendő ilyen esetben?

„Az úgynevezett whataboutizmust teljesen nem vetném el. Ha már erre kerül sor, igyekeznék általa rámutatni a különbségekre” – mondja Poliačik.

Konkrétan: Ukrajna megszállását ugyan az orosz propaganda különféle ürügyekkel magyarázta, mint például a nácimentesítés, biológiai fegyverek gyártása, az orosz nyelvű lakosság gyilkolása, de a valódi okok nyilvánvalóak. Vlagyimir Putyin is nyíltan megnevezte őket.

Az orosz elnök kifejezésre juttatta, hogy Ukrajnának nincs joga az önálló létezéshez. Röviddel a megszállás előtti televíziós beszédében – a történelmi tényeknek ellentmondva – a szovjet bolsevikok által művileg létrehozott államnak nevezte Ukrajnát, akik az ukrán területet erőszakkal leválasztották Oroszországról.

„Lenin és harcostársai Oroszországról leválasztották annak több millió lakost számláló történelmi részeit. Ukrajnát tehát Vlagyimir Iljics Lenin Ukrajnájának lehet nevezni, hiszen ő az értelmi szerzője és megalkotója” – mondta Putyin.

Április végén már az orosz hadsereg is megerősítette, hogy célja a Donbasz és Dél-Ukrajna tényleges uralma.

Az orosz agresszió motivációinak megnevezését követően rámutathatunk a különbségre közte és a Jugoszláviát, Irakot vagy Líbiát ért támadások között. Egyiket sem az imperializmus vagy a történelmi revizionizmus motiválta.

13. Próbáljuk „megfésülni” a Facebook-fiókjukat 

Ezzel a témával a Denník N már a pandémia idején is foglalkozott. Olyan emberek történetét mutatta be, akik az álhírek terjesztésének megakadályozása érdekében radikális lépésre szánták el magukat családjukban: megváltoztatták rokonaik Facebook-fiókjának beállításait.

Rokonaik Facebook-fiókjában „lájkmentesítették” a kétes tartalmú oldalakat, kiléptették őket azokból a Facebook-csoportokból, amelyek hamis információkat terjesztenek, és helyettük hiteles, ellenőrzött információkat terjesztő profilokat „lájkoltak” azzal a céllal, hogy az adott családtag fiókjában a megszokottól eltérő tartalmak jelenjenek meg.

Néhányan közülük mindezt rokonaik tudta nélkül tették, amit például Ján Markoš elfogadhatatlannak tart.

„A Facebook-beállítások titokban történő megváltoztatását nagyobb beavatkozásnak tartom az adott személy magánéletébe és autonómiájába, mint amennyi haszon származhatna abból, ha ez az ember már nem lenne az álhíráradat terjesztői közt” – nyilatkozta Markoš.

Elérhető bármiféle hatás azáltal, ha módosul a hírfolyam?

Válaszadóink történetei azt bizonyítják, hogy bizonyos esetekben igen. A Komáromban élő Jozef elmondása szerint édesanyja esetében elég volt, hogy a beleegyezésével „lájkolta” néhány olyan hagyományos média oldalát, melyek álhíreket cáfolnak meg.

Jozef azt mondja, édesanyja fokozatosan átkerült egy másik táborba. Barátnőit chatelés során igyekezett meggyőzni arról, hogy a koronavírust nem Bill Gates vagy Soros György hozta létre.

„Ma már ott tartunk, hogy ugyan nem szokványos módon, de annál kitartóbban harcol a rendes, hiteles információk mellett” – mondta Jozef.

Dobry Judit fordítása