Ádám Zita: A közösségben hiszek, ott kell értéket teremteni

Ádám Zita 1945. január 20-án született a rimaszombati járásbeli Balogfalán. A nyitrai Pedagógiai Kar magyar nyelv és irodalom – szlovák nyelv és irodalom szakán szerzett oklevelet,  posztgraduális tanulmányait követően ott doktorált. A rimaszécsi, az ajnácskői és az almágyi alapiskolákban tanított. Dolgozott Rimaszombatban a Járási Módszertani Központban, Pozsonyban a Pedagógiai Kutatóintézetben. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének alapító tagja, a szervezet Rimaszombati Regionális Pedagógiai Központjának vezetője.

Nyári egyetemeket, közoktatási konferenciákat, tanári emlékkonferenciákat, tanulmányi versenyeket szervez. Továbbképzési programokkal, hosszabb távú pedagógiai projektek tartalmi fejlesztésével, gyakorlati megvalósításával, a szakmai műhelyekben folyó fejlesztő munkával foglalkozik. Tanköny- és szakíró. Kiemelt érdeme van a helyi és regionális értékekre való nevelésben. Áprilisban Felvidéki Magyar Pedagógus Díjban részesült.

A gömöri pedagógussal arról beszélgettünk, hogy:

• hogyan dolgoznak az általa vezetett központban,
• hogyan formálódik a közösség közös projektek mentén,
• melyek a hazai oktatásügy legégetőbb problémái,
• min dolgozik jelenleg.

Meglepetésként érte, hogy ilyen magas állami kitüntetést kapott?

Nem is tudom megfogalmazni, hogy meglepetés volt-e. Számomra ez maga volt a csoda, ha arra gondolok, honnan indultam, hiszen tizennégy évesen árván maradtam két testvéremmel. Az első gondolatom az volt, hogy ez nem igaz. Kértem az államfő hivatalának munkatársát, aki közölte, én kapom az elismerést, hogy ne viccelődjön velem.

Úgy vélem, mindenki megpróbál úgy dolgozni, hogy a legjobban szolgálja a közösséget. Nekünk küldetésünk, hivatásunk van, nem csinálunk semmi különlegeset. Közben ezért valaki egy olyan polcra akar felrakni, amit nem érdemlek meg.

Csodaszámba ment, hogy egy felvidéki magyar kapja az elismerést, miközben vannak orvosok, akik életeket mentenek, kutatók, akinek a találmánya, a kutatásuk eredménye a jövőbe mutat, én csak dolgoztam, esetleg lelkeket próbáltam terelni egy jobb világ felé, és nagyon nagy örömömet leltem ebben a munkában.

Ön szerint miért kapta a díjat?

Ha visszagondolok, négy olyan fordulópont volt az életemben, melyeket külső erők határoztak meg. Huszonöt évet tanítottam óriási élvezettel, nagy-nagy szeretettel, alázattal és felkészültséggel. Ezt követően az iskolát kívülről is látni akartam, a Tanügyi Hivatal módszertani osztályán dolgoztam módszertanosként, mert éltem-haltam a gyakorlatért. Mindig kísérleteztem, tele voltam ötletekkel, melyeket meg is valósítottam.

A következő fordulópontot a 90-es évek hozták, amikor Csúsz László kollégámmal az elsők között tüntettünk a rimaszombati dohánygyár épülete előtt, szabadságra vágytunk és arra, hogy a szlovákiai magyarság is kiteljesedjen. Ekkor csábított el a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 1994-ben pedagógiai főmunkatársként dolgoztam a szövetségben.

A negyedik fordulópontot pedig az jelentette, amikor haza kerültem Gömörbe, itt talált rám a gondolat, hogy azokat a kincseket és értékeket gyűjtsük össze sokféle formában és módon, melyek itt hevernek körülöttünk, és meg kell őket menteni az utókornak. Meg akartuk mutatni, hogy Gömör egy második Toszkána is lehetne, ehhez természetesen erős, potens gazdaság szükséges, mely lehetővé tenné, hogy ebből az áldatlan helyzetből felemelkedjen a régió.

De legalább a szellemi, művelődéstörténeti és természeti értékeket fedeztetjük fel a gyerekekkel a projektjeinken keresztül, új tantárgyat hozunk létre regionális és helyi ismeretek tanítása révén. Ezek mind abban segítenek, hogy átmentsük az értékeket a jövő és az új nemzedék számára. Tesszük ezt közösen a gyerekekkel úgy, hogy közösséget teremtünk. Ezt a munkát értékelhették.

Miben más ez a munka?

Közösségi ember vagyok, aki a közösséggel teremt értéket, hiszen szakmai műhelyekben dolgozunk. Ez azért fontos, mert ha kitalálunk egy gondolatot, egy feladatot, azt közösen valósítjuk meg, hogy mindenkinek része legyen benne, mindenkit megérintsen az a közös gondolat, és a tett is közös legyen. Mert ha az embernek nincs köze tettekben ahhoz, ami létre jön, azt nem is értékeli.

Mindig magamból indultam ki, hogy ami az én kezem és eszem által jön létre, amihez közöm van, az a legnagyobb érték. Ezt próbáltam és próbálom a kollégáimmal is megértetni, és megértik, hiszen már a tizenötödik projektünkön dolgozunk.

Ezekben a projektekben benne van az iskola, a pedagógus, a gyerek, tehát egy közösség. Gömörben már jó úton halad a közösség formálódása, már kialakulóban van. Egy közösség alakulásához, ahhoz, hogy megismerje az identitását, erősségét, nagyon sok idő kell, húsz év nagyon kevés.

De már nyoma van annak, hogy mi közösségben gondolkodunk, mert szervezzük a Gömöri hagyományok hetét vagy a Falusi hagyományok hetét Gömör-szerte. Számunkra végtelenül fontos a gömöri identitás. Egy olyan országban, ahol kisebbségben vagyunk, oda kell egy lokális önazonosító belső motiváló erő.