Zelenszkij arra kérte a szlovák képviselőket, hogy legyenek Ukrajna hangja az Európai Unióban

Ma délben Volodimir Zelenszkij volt a szlovák parlament virtuális vendége. Az ukrán elnök videón szólt a szlovák képviselőkhöz, megköszönte Szlovákia eddigi segítségét, és hangsúlyozta, hogy az Oroszország elleni hatodik szankciós csomagra nagy szükség van.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Szlovákia a háború kezdete óta határozottan kiállt Ukrajna mellett. Zuzana Čaputová államfő már a konfliktus elején hallatta a szavát, legutóbb pedig Jill Biden first ladyvel közösen fejezték ki szolidaritásukat a háború áldozataival.
Eduard Heger miniszterelnök április elején Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével együtt utazott Kijevbe, hogy támogatásáról biztosítsa az ukrán kormányfőt. Heger a találkozón kifejezte háláját minden ukrán embernek, amiért „értünk és közös értékeinkért harcolnak”.
A szlovák parlament pedig megszavazta az orosz gyártmányú S-300 légvédelmi rendszer átadását Ukrajnának.
Az ellenzék más nézeteket vall, Robert Fico és a fasiszták már korábban jelezték, hogy nem lesznek jelen a parlamentben az ukrán elnök beszéde alatt. Fico egyenesen hazugnak nevezte Zelenszkijt, aki