Családban marad? Szlovákok és magyarok egy fedél alatt – Komáromban és másutt
A szlovák és a magyar nemzeti mozgalom képviselői sok esetben hosszabb-rövidebb ideig egy fedél alatt éltek, s ilyenkor szoros barátságok, sőt a rokoni viszonnyal is felérő kapcsolatok épülhettek ki köztük.
Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.
Ez a cikk A Denník N házhoz megy projekt része, két hétre Komáromba és környékére látogatunk.
Slovenskú verziu tohto textu nájdete tu.
Még több hasonló cikket olvasnál? Fizess elő a Napunkra itt.
A magyar és a szlovák nemzeti történelem, főleg a 19. és 20. században sokszor két, egymással szemben elbeszélt történet, amelyben a „magyarság” és a „szlovákság” egymás kibékíthetetlen ellenfeleiként jelenik meg. Pedig ez a két világ a 19. században még nem különült el ilyen élesen egymástól: hiszen a külön nemzeti univerzumokban ábrázolt szereplők ugyanazokon az utcákon jártak, ugyanazokban az iskolapadokban ültek és ugyanazok a tanárok tanították őket, ugyanazoktól a kereskedőktől szerezték be a szükségleteiket, ugyanaz az orvos gyógyította, ugyanaz a lelkész keresztelte, eskette és temette őket.
Sőt, sok esetben előfordult, hogy hosszabb-rövidebb időre – néhány hónapra vagy akár évekre – egy fedél alatt is éltek a szlovák és a magyar nemzeti mozgalom képviselői, s ilyenkor akár szoros barátságok, sőt bizalmas, a rokoni viszonnyal is felérő kapcsolatok épülhettek ki köztük. Az ilyen kapcsolatok kiépülésének Komárom is fontos terepe volt.
Ahol Štúr gitározott
E ma már különösnek ható, kvázi családi kapcsolatok kiépülésének az okai a korabeli iskolarendszer sajátosságaiban kereshetők. Egyrészt nem minden településen volt gimnázium, így a diákok gyakran kerültek szülőhelyüktől távol, idegen nyelvi környezetbe, ahol sokan nem az iskola által nyújtott szálláslehetőségeket használták, hanem helyi befogadó családokhoz kerültek szállásra és ellátásra. Sőt, a szülők sokszor kifejezetten törekedtek rá, hogy idegen nyelvi környezetbe küldjék gyermekeiket, hogy egy más nyelvű család körében eltöltött egy-két év alatt megtanulja az adott nyelvet.
A harmadik lehetőség, amikor a végzett diák a külföldi egyetemi évei előtt házinevelősködést vállalt, hogy előteremtse a külföldi tartózkodás anyagi fedezetét. Az evangélikus nemesi családok ugyanis gyakran hívták meg nevelőnek a hozzájuk közel eső gimnáziumok legkiválóbb diákjait. És mivel a szlovák nemzeti mozgalom tagjai többnyire ezen iskolák tanulói voltak, és mivel többnyire kitűnően végeztek, gyakran előfordult, hogy az öntudatos szlovák ifjak magyar evangélikus nemes családokhoz kerültek.
A nevelők ilyenkor általában a kastélyban laktak, együtt éltek, együtt étkeztek a nemes családdal, a gyerekek mellett pedig nem csak tanítóként, de sokszor egyfajta, állandóan velük lévő pótszülőként is jelen voltak. A neves szlovák író, Ján Chalupka például két éven át, 1814 és 1816 között Radvánszky Antal nevelője volt, aki aztán közel fél évszázadon keresztül volt Zólyom vármegye első számú politikai vezetője, a szlovák törekvések ellenlábasa – és nem mellesleg titokban szlovák költő is. Ľudovít Štúr a nógrádi nemesi ellenzék vezéralakjának, Kossuth szövetségesének, Prónay Jánosnak a fiait nevelte 1837 nyarán – s esténként a háziakat gitárjátékával szórakoztatta.
Štúr bátyja, Karol Štúr ellenben Trencsén vármegyében volt nevelő, szintén a helyi nemesi ellenzék vezetőjénél, Borcsiczky Tamásnál – aki elő is fizetett Štúrék első költői antológiájára, a Plodyra. Justh József, a kiegyezés utáni magyar kormánypárt frakcióvezetője pedig Pavol Mudroňt kérte fel gyermekei nevelőjének – s később rajta keresztül juttatott titokban egy kisebb vagyont, 500 forintot a Matica slovenskának.
E példák is azt mutatják, hogy a politikai-nemzeti értelemben sokszor az ellentétes oldalon álló személyek között milyen szoros, a nemzeti határokat/kereteket felülíró kapcsolatok születhettek ilyenkor. De térjünk vissza az idegen nyelvi környezetbe küldött kosztosdiákokhoz. Ennek a jelenségnek ugyanis magyar-szlovák viszonylatban az egyik legfontosabb terepe épp Komárom volt.
Nyelvtanulás és gyermekcsere
Persze nincs könnyű helyzetben, aki a kosztosdiákok történetét szeretné kutatni, ugyanis nem nagyon maradt fenn írott forrás. Hiszen ez a fajta kapcsolat többnyire informális úton, ismerősökön keresztül jött létre, s a részleteket is általában szóban beszélték meg, és bár a diákok feltehetően gyakran írtak a szüleiknek, ilyen leveleket is alig ismerünk.
Többnyire csak később jelentős személyiséggé vált emberek (írók, költők, politikusok stb.) életrajzaiból tudjuk, hogy ennek a fajta nyelvtanulásnak, ami hol kifejezetten csak az idegennyelv elsajátításáról szólt, hol a gimnáziumi képzéshez is kapcsolódott, kialakult rendje volt a történelmi Magyarországon. Késmárkról vagy Breznóbányáról például jellemzően Miskolcra küldték „magyar szóra” a gyerekeiket az ottani szlovák és német családok (például a Matica alapító Ján Čipka, Hviezdoslav, de még a szlovák-német családba született politikus, Grünwald Béla is itt tanult magyarul).
Az alföldiek ezzel szemben a Szepességet részesítették előnyben, ha a német nyelv tanulásáról volt szó (pedig német települések sokkal közelebb is voltak). A szlovákul tanulni vágyókat pedig elsősorban trencséni családok fogadták be (a neves művészettörténész, Rómer Flóris is így tanult meg szlovákul). A gyerekek többnyire 10 éves koruk körül kerültek idegen családokhoz, ahol a szüleik jellemzően nem látogatták őket – feltehetően azt gondolták, hatékonyabb a nyelvtanulás, ha a diák teljesen elszakad az anyanyelvi környezettől.
Miskolc mellett Komárom volt az egyik legfontosabb központja az országon belüli magyar tanulásnak. Ennek valószínűleg az volt az oka, hogy – a német tanulással szemben – a legtöbb család a lehető legközelebb, a nyelvhatártól nem sokkal délre fekvő városokba küldte inkább a gyermekeét, így a Duna partján fekvő magyar város magától értetődő választás lehetett.
Egy szláv forradalmár a magyar író családjában
A Komáromban tanuló szlovákokról paradox módon a legtöbbet a kor legkiemelkedőbb, legolvasottabb magyar írója, Jókai Mór (1825 – 1904) kapcsán tudunk.
