Napunk

A Napunk egy esély arra, hogy jobban megértsük egymást

A Napunk szerkesztősége. Fotó – Tomáš Benedikovič
A Napunk szerkesztősége. Fotó – Tomáš Benedikovič

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

A sikeres közösségi finanszírozás és hosszú hónapok tervezése után a Denník N elindítja magyar hírportálját, a Napunk.sk-t.

A Napunk.sk-t elsősorban a szlovákiai magyarok számára hoztuk létre. Meggyőződésünk, hogy ez a közösség is megérdemli a minőségi, független újságírást, amelyet 2015-ös indulása óta a Denník N képvisel.

A Denník N-nél sokáig gondolkodtunk azon, hogyan tudnánk megerősíteni a szlovákiai magyar független újságírást. A döntést végül ti, vagyis az olvasóink hoztátok meg. Közösségi finanszírozás keretében az év elején több, mint 90 ezer eurót gyűjtöttetek össze, melynek köszönhetően lehetőségünk nyílt egy kezdetben 11 tagot számláló, önálló szerkesztőséget létrehozni. Mától minden nap jelentkezünk nagyobb cikkekkel, valamint több tucatnyi rövidhírt is közlünk a Percről percre rovatunkban.

A Napunk csapatát két szerkesztő, öt újságíró, három hírszerkesztő és egy fordító alkotja. Tízen közülük saját, magyar nyelvű tartalmat hoznak majd létre, melyet a Denník N, valamint a cseh Deník N legjobb és legfontosabb cikkeiből készült fordítások fognak kiegészíteni.

A Denník N tartalma is gazdagodik majd: a Napunk legjobb és legfontosabb cikkei szlovák fordításban is megjelennek.

A Napunk szerkesztőségének tagjai az elmúlt években széles körű tapasztalatokat szereztek a szlovákiai, illetve magyarországi médiában. Minden adott tehát ahhoz, hogy fontos és érdekes szlovákiai és magyarországi ügyekről és történetekről írhassanak az olvasóknak.

A Napunk a mi nagyszabású kísérletünk. A magyar médiában nem szokványos a cikkek zárolása, ahogy az sem, hogy egy lap csupán az előfizetői támogatásától függjön. Ez az olvasók számára is szokatlan lehet.

Mi azonban úgy gondoljuk, hogy a független újságírás hosszú távon csak az olvasók támogatásával tartható fenn. Ha ez szlovákul lehetséges, akkor magyarul is lehetségesnek kell lennie. Bízunk abban, hogy a minőségi újságírás és az olvasókkal fenntartott közvetlen kapcsolat nyelvtől és kulturális háttértől függetlenül működni fog.

A második ok, amiért a Napunk egy nagyszabású kísérlet: új alapokra helyezzük a magyar és a szlovák újságírás közötti kapcsolatot. Cikkeink szoros együttműködésben fognak íródni, mégpedig annak reményében, hogy ez megerősíti és elmélyíti kapcsolatunkat. Abban is bízunk, hogy így együtt még alaposabb munkát végezhetünk a hatalom ellenőrzése terén.

Ma indul a Napunk. Ez az indulás egyúttal arra is esély, hogy a minőségi újságírással új olvasókat szólítsunk meg. Esély arra, hogy jobban megértsük egymást, hiszen a Denník N legjobb szövegeit a magyar olvasók, a Napunk legjobb cikkeit pedig a szlovák olvasók is olvasni fogják.

Fizess elő a Napunkra itt.

Vélemény

Jelenleg a legolvasottabbak