A Covid hatásai apró méregadagokként adódnak az életünkhöz

A Csallóköz régies nevét viselő központ vezetőjével, Ágh Dáviddal arról beszélgettünk, hogy:

• miért van háttérben a pszichológia, illetve az ember holisztikus szemlélete,
• a pandémia milyen hatással volt lelki életünkre,
• milyen az élet a Covid után,
• a háború milyen hatással van ránk,
• és mit lehet tenni, hogy ép lélekkel éljük túl ezt az időszakot.

Nincs megbízható statisztikai adat arról, hogy hányan és miért járnak pszichológushoz, ugyanakkor a pszichiátriai esetekről pontos kimutatás található. Miért van ez így?

Általánosan jellemző, hogy minden területen a pszichiátria előrébb van tolva, mint a pszichológia és a pszichoterápia, aminek van egy csomó leképeződése, például az is, hogy mennyi statisztikai adatot lehet előbányászni. Bár a pszichológia területén is folyik sok kutatás.

A pontos számokat meghatározni elég nehéz lenne, hiszen a pszichológusok látogatói közt van egy réteg, amit pl. a biztosítók nem látnak.

És ez egy meglehetősen nagy réteg lehet. Egészen a legutóbbi időkig nem dolgoztam biztosítókkal, mert nem szerződtek velem. Államilag meghatározott számú orvos vagy pszichológus kell, hogy ellásson egy adott területet, s ha valaki ebbe a minimumba nem fér bele, nem kap szerződést. És nagyon sokan vannak így.

Miközben ezek a régen beállított számok egyáltalán nem tükrözik a valóságot, ennél sokkal nagyobb a pszichológiai ellátás iránti igény.

Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) adatai alapján az első alkalommal diagnosztizált betegek száma és a hoszpitalizációjuk lassan, de egyenletesen csökkent 2019-ig, majd 2020-ban meredekebb esés következett be, feltehetően a pandémia elleni óvintézkedések következtében. Ugyan ezek pszichiátriai adatok, de leszűrhetünk belőle valamit a társadalom általános egészségügyi állapotát illetően?

Csak részben. Amihez hozzáfér a NCZI, az egészégügyi ellátróredszeren belül van. Amikor bevezették az elektronikus ügyintézést az egészségügyben (e-zdravie), sok volt a technikai allűr, ami miatt sok klinikai pszichológus és pszichiáter kolléga nem kezdte el használni rögtön a rendszert. Ugyanis munkájuk jellegéből kifolyólag erősen bizalmas adatokat kellett volna feltölteni. Ez már magában torzíthatja ezt a rendszert.

De az látható azért, hogy a pandémia kezdetén nem történt növekedés…

Krízisek esetén ez így szokott működni. Durva példával: a koncentrációs táborokban sem volt az embereknek pánikrohama. Amikor a túlélésről van szó, akkor azokra a dolgokra, amiket az elme pluszban kitermel, nincs igazán kapacitás. Ezek aztán utólag törnek fel.

Jelen helyzetben is ez jelent nehézséget, ezért van szükség terápiás központra, mert adott egy nem megfelelő ellátórendszer, érzékelhető nyelvi hátrány, nyakunkon a poszt-Covid időszak, ezen felül zajlik a háború is… Ha csak a Covid hatásait nézem, azok még évekig elhúzódnak majd.

A Covid hatását már a kutatási adatok is tükrözik. Kezdjük a fiataloknál. A Comenius Egyetemen készítettek egy felmérést, 2018 után 2021 decemberében is, amiből kiderült, hogy ez alatt a pár év alatt megkétszereződött, 32%-ra nőtt azoknak a diákoknak a száma, akik úgy érzik, hogy valamilyen lelki probléma sújtja őket. Igaz az, hogy minél fiatalabb valaki, annál jobban ki van téve a szorongás vagy épp a stressz hatásának?

Pszichológiai alaptétel, hogy minél korábban ér minket valamilyen sérülés, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy abból komolyabb volumenű probléma fejlődik ki – ez főleg a kisgyermekkorra igaz. De hozzá kell tenni, hogy a pszichológia számára kéznél levő kutatási adatok nagy része fehér egyetemistákról, amerikaiakról szól, ami a világ több mint kilencven százalékát kizárja abból a képből, hogy hogyan működünk.

Érthető ez a növekedés a pozsonyi diákok körében, hiszen nagy frusztrációt éltek meg, hiszen távoktatás zajlott, nem voltak meg nekik az életükben azok a mérföldkövek, amik a más időben tanulóknak meglehettek.

De ez nem is annyira korfüggő, hanem attól függ, milyen a rezilicenciája a személyiségüknek, mennyire érett. Lehet olyan ötvenéves is, akinek az énvédő mechanizmusai nagyon éretlenek. A védőműködésünk struktúrájától függ, hogy egy adott probléma mit tesz velünk.

Milyen lelki gondokat, bajokat hozott a pandémia, mi az, amiben ezek újak?

El lehet különíteni, hogy milyen, amikor akkut fázis volt, mert abban az időben például a szorongások nagyon megfutottak. Nem is pszichoterápia zajlott akkor néhány esetben, hanem krízisintervenció. Valaki elveszítette a munkáját, meghalt egy hozzátartozója, létbizonytalanságban élt…

Most, hogy kifutóban van a járvány, más helyzet áll fenn. Az, hogy milyen reakciót vált ki belőlünk a Covid által kialakult helyzet, az a személyiségszerkezetünk prizmáján átszűrve jön le. Van, aki azt érzi, hogy dolgozni kell, mert kell a pénz, jön az infláció, valakiből azt váltotta ki, hogy milyen alkalmatlan a kormányunk.

Még nem tudunk a pandémia hatásáról sokat. Mit tett például azokkal a gyerekekkel, akik a személyiségük formatív időszakában voltak? Izoláció volt, nem lehetett kimenni, nem lehetett társas kapcsolatokat létesíteni…

Milyen lehet az, amikor a feszültség átcsorog a szülőkből abban az időszakban, mikor a gyerek és a szülő még érzelmileg egyek?

Mondana egy példát?

Egy személyes, bár háborús példa: nyilván, megszűrve kell a gyerekeknek tálalni a háborús eseményeket, de egyszer játszottunk a hároméves kisfiammal, tologattuk egymást, és azt mondta, hogy mi vagyunk az oroszok.

Valószínűleg egy ventilláló beszélgetés során hallhatta a számból ezt, amiről én nem is tudtam. Tehát nem lehet tudni, hogy a rajtunk keresztül beléjük érkező, némileg detoxikált feszültség miként csapódik le végül bennük.

És ott vannak a serdülők, akik mennének, kibontakoznának, kezdenék a szexuális életüket, mégsem tehetik meg, hiszen egy csók is lehet halálos… Tehát erősen függ az életkortól is, hogy milyen problémák merülnek fel.

Vagy vegyük azokat, akik elveszítettek valakit. Ilyen esetben nagyon fontos, hogy a veszteséggel milyen tapasztalatunk van, mit tanultunk meg erről. Mert a Covid hozott veszteséget bőven.

Különbséget lehet tenni aközött, hogy egy lelki problémát a pandémia vagy a karantén okozott?

Szerintem nem lehet, mert ez a kettő kéz a kézben jár. Egyrészt van egy parányi valami, ami meg tud minket ölni, s ez beindít mindenféle paranoid képzetet. A paranoid regresszió mértékét láttuk is a járvány alatt, egészen odáig, hogy az amerikaiak meg a kínaiak mit tettek, a harmadik világháború szintén képbe került, de Bill Gates és a csippek is…

Másrészt egy csomó tanulmány támasztja alá, hogy az izoláció különösen rossz hatással van a lélekre. Utólag azonban nem tudjuk szétválasztani a kettőt.